Vörösmarty Gyöngyi, Tátrai Tünde

Beszerzés

Stratégia, folyamatok, információ


A beszerzés célrendszere

Az előzőekben felvázolt beszerzésértelmezések, illetve a stratégia és beszerzés kapcsolatáról elmondottak már érzékeltették, hogy minden beszerzési szervezet egyedi céljainak megfogalmazásában. A hagyományos értelmezés az egyedi tranzakciókra való fókuszálásával a beszerzés céljait is megadja egyben (ellátásbiztonság megfelelő áron). A kiterjesztett beszerzésértelmezés esetében a célok sokkal összetettebbek, vállalati céloktól függően nagy eltérést mutatnak. Megfogalmazható azonban néhány olyan tényező, amelyhez a beszerzési szervezet céljai rendszerint köthetőek:

Beszerzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 614 5

A könyv a beszerzés témakörét elméleti és gyakorlati szempontból feldolgozva kíván olyan alapismereteket összegezni, mely segítséget jelent az oktatás során, továbbá hasznos áttekintést, rendszerezést nyújt gyakorló beszerzők számára. A beszerzés stratégiai jelentőségének növekedése, a beszállítói hálózatok szerepe, a beszerzési szervezet feladatai, vagy az elektronikus beszerzés mind olyan témák, melyekkel kapcsolatban a beszerzési szakma hazánkban is állandó vitákat folytat, a vállalati gyakorlathoz lassan zárkózik fel a közbeszerzés erősen szabályozott rendszere. A kötetbe beépülnek a hazánkban folytatott beszerzés-kutatások eredményei is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vorosmarty-tatrai-beszerzes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave