Vörösmarty Gyöngyi, Tátrai Tünde

Beszerzés

Stratégia, folyamatok, információ


Modern irányzatok a beszerzésben

A bevezetőben a beszerzés fejlődésének történetével kapcsolatban már utaltunk arra, hogy a modern beszerzési szervezetek szemléletükben más megközelítéseket követnek és új eszközöket alkalmaznak a hagyományos beszerzési modell menedzsmentjéhez képest. Ezek közül az eszközök és megközelítések közül fogunk a következőkben néhányat kiemelni. Ezek mindegyikéről akár önálló fejezetet is lehetne készíteni a rendelkezésre álló irodalom alapján, éppen ezért a fejezet végén a felhasznált irodalom részben ezekről rövid áttekintést adunk, illetve a könyv későbbi részével való kapcsolatokban utalunk a fontosabb tudáselemekre. Három koncepciót emelünk ki: a fenntartható beszerzés lehetséges tartalmát és motivációit, a lean menedzsment koncepciójának beszerzésben való alkalmazását és az ellátási lánc témakörét.

Beszerzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 614 5

A könyv a beszerzés témakörét elméleti és gyakorlati szempontból feldolgozva kíván olyan alapismereteket összegezni, mely segítséget jelent az oktatás során, továbbá hasznos áttekintést, rendszerezést nyújt gyakorló beszerzők számára. A beszerzés stratégiai jelentőségének növekedése, a beszállítói hálózatok szerepe, a beszerzési szervezet feladatai, vagy az elektronikus beszerzés mind olyan témák, melyekkel kapcsolatban a beszerzési szakma hazánkban is állandó vitákat folytat, a vállalati gyakorlathoz lassan zárkózik fel a közbeszerzés erősen szabályozott rendszere. A kötetbe beépülnek a hazánkban folytatott beszerzés-kutatások eredményei is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vorosmarty-tatrai-beszerzes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave