Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

2 F o r m a l i s t a (s z e m l é l e t ű) n y e l v é s z e t/ i r á n y z a to k / v o n u l a t/ t á b o r stb. alatt a dolgozatban ugyanazt értem, amit Ladányi Mária egy írásában (2005) s t r u k t u r á l i s i r á n y z a t o k alatt. Egyértek vele abban, hogy a s t r u k t u r a l i s t a kifejezés a két világháború közti, Saussure-től eredeztethető nyelvészeti irányzatokra foglalódott le, ezért nem szerencsés a mai strukturális szemléletű irányzatok megnevezésére alkalmazni. Ugyanakkor tapasztalataim szerint a nemzetközi szakirodalomban— a szóhasználat szintjén— általában nem választják szét a kettőt: a structuralist, structuralism mindkét értelemben használatos (az elnevezési problémákat illetően lásd Newmeyert (1998: 7–11) is, aki egyébként a g e ne r a t í v jelzőt tartja a legszerencsésebb választásnak, idézett művében is ezt használja). Én a f o r m a l i s t a i r á n y z a to k kifejezést fogom alkalmazni a strukturális szemléletű irányzatokra vonatkozóan. A terminus jelen esetben nem a formalizmusok használatára mint technikára utal, ez alól ugyanis van kivétel a csoportban, és a nem strukturális irányzatokban is alkalmazzák, hanem arra, hogy ezekben a modellekben a nyelvi forma vizsgálata áll a középpontban. F u n k c i o n a l i s t a (s z e m l é l e t ű) i r á n y z a t o k nak pedig azokat az elméleteket nevezem, amelyek „a nyelvi formákat/struktúrákat a nyelvi funkciójukra való tekintettel és a nyelvhasználatra vonatkoztatva próbálják meghatározni” (Ladányi 2005: 11–12 és kk.).