Ladányi Mária, Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.

Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből

6 Újr a e l e m zé s : a r e a na l í z i s magyar megfelelőjeként használom. Olyan nyelvi változás, amelynek során a korábban szokott módon felfogott szerkezetet—annak (belső) határainak eltűnése vagy más helyre kerülése miatt—egy ponton túl újfajta szerkezet váltja fel, de csak a mögöttes struktúrát éri változás. Például: a magyarban a nélkül névutó kialakulása újraelemzés révén zajlott le, az elem az elülső pozíciójú -nál/-nél ragos névszó és az amögött álló kívül ∼ kűl határozószó kapcsolatából jött létre az ómagyar korban. A névszórag a határozószóhoz tapadt (vö. Zsilinszky 1992: 700–701), pl: JókK. 117. „gyalaZafoknal, yteleteknel es karhoZatyoknal kewl”. Ábrázolva: [gyalázásoknál] [kűl] > [gyalázásuk nélkül]. Ugyanilyen az úgyhogy kötőszó, amely egy utalószó–kötőszó párosból alakult ki: [megbetegedett úgy], [hogy évekig nyomta az ágyat] > [megbetegedett], [úgyhogy évekig nyomta az ágyat] (l. Rácz 1963). Az újraelemzés kiemelt fogalom a formalista nyelvészeknél, mivel szorosan kapcsolódik a nyelvelsajátítás problémaköréhez: az anyanyelvét tanuló gyermek úgy is képes a szüleiével megegyező outputot produkálni, hogy annak mögöttes szerkezete eltér a szülei nyelvtanában szereplő változattól. Az újraelemzés épp az ezt magyarázó, következményeit tekintve a felszínen meg nem jelenő, de a mögöttes struktúrát sajátos módon átformáló változás (vö. Haspelmath 1998: 316–317).