Barzó Pál

Idegsebészet


Agytályog

Az agytályog gennykeltők által okozott, az agyállományban jelentkező gyulladásos folyamat, amely bármelyik életkorban előfordulhat. Lehet szoliter, de több tályog is megjelenhet egyszerre. Gyakrabban lép fel supratentorialisan, de nem ritka a kisagyi és az agytörzsi tályog sem.

Idegsebészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 902 3

Munkám során mindenkor fontosnak tartottam azt az oktatásra, képzésre vonatkozó – talán Környey által megfogalmazott – elvárást, miszerint „minden gyakorló orvosnak ismernie kell az ideggyógyászati és az idegsebészeti betegségek kezdeti, jó prognózist nyújtó alakjait, nehogy a betegek túl későn kerüljenek szakorvos kezébe”.

Az idők folyamán sajnálattal kellett azonban tapasztalnom, hogy az egymást követő tanügyi reformoknak és a specializációnak már azok a szakmák is kezdtek áldozatul esni, amelyeknek nem csupán egy-egy panasszal, tünettel vagy betegségformával, hanem az egész emberrel kellett foglalkozniuk.

Munkatársaimmal arra vállalkoztunk, hogy olyan, az orvostanhallgatók és a gyakorló orvosok munkáját is segítő könyvet állítsunk össze, amelyben ismertetésre kerülnek mindazok a neurológiai kórformák, amelyeknek gyógykezelésében az idegsebészeti ellátás indokolt vagy komolyan mérlegelendő.

Bízunk abban, hogy a könyvünkben megjelenő szemlélet, a diagnosztikai és terápiás ajánlások hasznos tanácsokként szolgálnak mind az orvosok, mind a betegek számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barzo-idegsebeszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave