Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

9.7.1. Harácsolás és korrupció a Szovjetunióban

Sem a szovjet, sem a magyar közvéleménynek nem volt tudomása arról, hogy a szovjet tervgazdaság rendszerén belül, a magántulajdon intézményes tiltása és korlátozása ellenére is, mennyire szélsőségesek voltak a jövedelmi és életszínvonalbeli különbségek, és mennyire elterjedt volt a harácsolás és a korrupció. A magyar közgazdász-társadalom számára jól ismert, élete nagyobb részét Moszkvában töltő magyar közgazdász mindezt világosan látta, sőt egy halála előtt írt titkos emlékiratban igen részletesen leírta és kétségbeesésének adott hangot. Csakhogy ez a dokumentum a szovjet irattárak mélyén feküdt, és csak 2019-ben (!) látott napvilágot.

44: Részletek Varga Jenő 1964-ben írt titkos emlékiratából

A dokumentum ezekkel a drámai szavakkal kezdődik: „A feljegyzést nem szabad nyilvánosságra hozni, legalábbis addig, amíg életben vagyok. A feljegyzés írását életem 84. évének végén kezdtem. Azért írom, mert nem tudom leküzdeni súlyos aggodalmaimat. Egy kérdés lebeg előttem, ami egész életem kérdése.”

És azután így folytatódik: „Lehetséges az átmenet a kommunista, azaz a valóban szocialista társadalmi rendbe, ahol a jövedelemelosztásban még mindig megvannak a kapitalista társadalomhoz hasonló különbségek? […] Marx soha nem beszélt arról, hogy mennyi ideig kell tartania az átmenetnek a „munka szerinti javadalmazásból” a kommunizmusba. Természetesen nem gondolt 46 évre,1 amelynek nem látható a vége. [...]

Ritka kivétellel a Szovjetunióban mindenki arra törekszik, hogy növelje jövedelmét. A kapitalizmushoz hasonlóan ez az emberek életének legfontosabb tartalma. […] Az emberek, köztük a legmagasabb bürokrácia rétegei, nemcsak nagy munkateljesítménnyel, hanem mindenféle más módon is növelik jövedelmüket: az állam bevételeinek az elrablásával, spekulációval (mint Szmirnov, a krími regionális bizottság titkára), katonai titkokkal (Penkovszkij), személyes vagyonok külföldre síbolásával; és mindez kezdve az iskolától. Sok kötetet igényelne valamennyi kifinomult csalási módszernek a leírása, amelyen keresztül az állam (és más szocialista szervezetek) tulajdonai és jövedelmei magánszemélyek kezébe kerülnek (kiemelés tőlem – M. P.).”

A legfelső vezetői réteg luxusáról – ahova személy szerint ő sosem nem tartozott – így írt: „[M]indenki tudja, hogy vannak vidéki házak Moszkva mellett – természetesen államiak; mindenképpen 10–20 biztonsági őrrel, továbbá kertészekkel, szakácsokkal, szobalányokkal, szakorvosokkal és ápolónőkkel, sofőrökkel stb., összesen 40-50 alkalmazottat foglalkoztatva. Mindezt kifizeti az állam. Ezenkívül természetesen van egy városi lakás megfelelő kiszolgálással és nem ritkán egy dácsa Délen. Személyes különvonatokkal, személyi repülőgépekkel rendelkeznek, mindkettőben konyhákkal és szakácsokkal, személyes jachtokkal, és persze sok autó és sofőr szolgálja őket és családtagjaikat éjjel és nappal. Ingyen kapják meg, vagy legalábbis megkapnak (minden bizonnyal, nem tudom biztosan) minden élelmiszert és egyéb fogyasztási cikket. Mit hoz ez az államnak? Nem tudom! De tudom, de hogy ilyen életszínvonalad legyen Amerikában, ahhoz multimilliárdosnak kell lenned! Csak a legalacsonyabb 100 személyi alkalmazott fizetése 30-40 ezer dollárba kerülne havonta, más kiadásokkal együtt ez évente több mint fél millió dollár lenne!”