1995 őszén sima, eleve lefutott ügynek tűnt a pályázat nyári meghirdetésekor a Kopint-Datorg magánkézbe adása. A szélesebb szakmai közönség számára elsősorban makrogazdasági kutatásairól, konjunktúrajelentéseiről, a külkereskedelmi adatok hivatalos feldolgozójaként ismert cégben ekkor a már 22%-os részesedéssel bíró dolgozói csoport jó előre tudatta, hogy megvásárolná a tartós állami tulajdonban maradó 25%-on felül még állami kézben lévő 53%-nyi (162 M Ft névértékű) Kopint-részvényt. A pályázatot is láthatóan erre szabták. A vevőnek garantálnia kellett, hogy nem csökkenti 10%-nál nagyobb arányban a létszámot, nem változtat a kutatásra fordított költségek hányadán, változatlan feltételekkel kiszolgálja az állami megrendelőket (ők adták a cég forgalmának legalább kétharmadát). Vagyis a Kopint-Datorg marad az, amivé a 8 évvel korábbi összevonás után – a pénzt hozó számítástechnikai és a pénzt emésztő, de tekintélyt emelő kutatási profil kényes kiegyensúlyozása révén – vált.

Kiderült azonban, hogy az előző évben 71 M Ft-os üzleti eredményt produkáló – igaz, ebből csak 7 M Ft adózás utáni nyereséget realizáló – és ugyancsak 1994 óta saját tulajdonú irodaház-ingatlannal rendelkező piackutató cég egy liechtensteini befektető érdeklődését is felkeltette. Ez a befektető magyar érdekeltsége nevében a névérték 110%-án készpénzes ajánlatot tett, és az összes kötöttséget is vállalta. A dolgozók 100%-os ajánlatával szemben ez biztos nyerőnek ígérkezett, ugyanis a pályázati kiírásban szereplő, legnagyobb súllyal a vételárat díjazó pontrendszer alapján a dolgozói ajánlat – tökéletes üzleti terv és referenciák esetén is – legfeljebb 65 pontot ért, míg a liechtensteini GBT Kft.-nek önmagában az ígért ár 62 pontot hozott, azaz a győzelemhez már csak 4 „minőségi” pontot kellett szereznie.

Kötelező titoktartás ide vagy oda, a pályázók egy héttel a benyújtás után már ismerték egymás kilétét, ajánlatát, és intenzív „háborúba” kezdtek a színfalak mögött. A döntéshozók asztalán megjelent például egy levél, amely „a külső tulajdonlás veszélyeire”, elsősorban a vámadat-feldolgozás bizalmi jellegére hívta fel a figyelmet, mire a liechtensteini GBT Kft. – szó szerint idézve az ellene írt bizalmas levélből – igyekezett megnyugtatni az ÁVÜ-jogutód ÁPV Rt.-t, hogy a maga részéről tulajdonosként mindent megtenne „az adatvagyon biztonságos kezeléséért”. De hogy minden aggály elháruljon, a kft. még azt is fölfedte, hogy itt nem egyszerűen egy 1 M Ft alaptőkéjű, éppen bejegyzés alatt álló, referenciákkal amúgy nem rendelkező vállalkozásról van szó. Mint elmondták, a cég a 250 ezer svájci frank alaptőkéjű, Liechtensteinben bejegyzett General BT részvénytársaság 90%-os tulajdona, része a General BT magyarországi portfóliójának, amely egyebek között egy Novotrade-részvénypakettet is tartalmaz. Sőt, a pályázat elnyerése esetén – biztatta az ÁPV Rt.-t a liechtensteini befektető budapesti rezidense – a Kopint-Datorg hamarosan a tőkeemelésre készülő Novotrade Rt. részévé válna. Vagyis lényegében egy strómanüzlet készült. Ilyen fordulatok után az ÁPV Rt. IG-je eredménytelennek minősítette a pályázatot, mondván, „az ajánlott árak színvonala nem volt elég magas”.2

A harmadik privatizációs kísérlet megint az alkalmazotti és a menedzseri kivásárlás kombinációja volt, de úgy, hogy végeredményben fennmaradjon az 51%-os állami többségi tulajdonlás. Az alkalmazottak 31%-ot, a Kopint-Datorg Konjunktúrakutatási Alapítvány 5,7%-ot szerzett a társaságban. Ennek a megoldásnak az egyik érdekes egyedi vonása az volt, hogy az 51%-nyi részvény nem a privatizációs szervezethez, hanem a Miniszterelnöki Hivatalhoz került (MeH), s az sem volt lényegtelen, hogy a Kopint-Datorg ingatlanvagyonát és képgyűjteményét nem a társaság, hanem az alapítvány birtokolta. A privatizáció pillanatában a cég alkalmazásában lévő 200 dolgozóból 87 kapott opciós jogot arra, hogy 87 M Ft névértékű részvényt vásároljon, egyévi halasztott fizetési konstrukcióban.

2002-ben, a Medgyessy-kormány hatalomra jutása után, a társaság IG-je és FB-je azonnal lecserélődött, s az IG elnöki pozícióját Sárközy Tamás jogászprofesszor foglalta el. Ezt követően megkezdődtek a tárgyalások az egyébként üzletileg rendben lévő, nyereséges cég 100%-os visszaállamosításáról. Ezek végül 2003 februárjában zárultak le. Az alkalmazottakat megzsarolták. Ha nem adják el a részvényeiket, akkor a cég soha többé nem kap állami megrendelést. Így – más választásuk nem lévén – a dolgozók áron alul is eladták részvényeiket a MeH-nek. Hogy mi volt a célja a visszaállamosításnak, arról egyértelmű és világos indoklás sohasem hangzott el. Valószínűleg a kormányt nemzetbiztonsági megfontolások vezérelték, s erre vonatkozhatott az a többször is megfogalmazott magyarázat, miszerint a cég alapvető funkciója a jövőben a kormányzati-közigazgatási adatbázisok összekapcsolását szolgáló elektronikus kormányzati gerinchálózat és a kormányzati internetes portál működtetése lesz.3

2007-ben a Kopint, mint sok évtizedes múltra visszatekintő közgazdasági kutatóintézet, jogutód nélkül megszűnt. A megmaradt kutatók önállósították magukat, szövetséget kötöttek a jórészt Kolosi Tamás tulajdonában álló Tárkival és Kopint-Tárki Zrt. néven új vállalkozásba kezdtek.

Az állami tulajdonú Kopint-Datorg Zrt. 2011-ig háborítatlanul működött, és fő feladata a kormányzati kommunikációs hálózat működtetése volt, de új nevet kapott (Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató – NISZ) és a tulajdonosi jogok a Belügyminisztériumhoz kerültek. Egy váratlan döntéssel azonban a 2. Orbán-kormány ezt a feladatot elvette a cégtől és az ugyancsak állami tulajdonú MVM-re bízta. Hogy ennek mi volt az oka, arra vonatkozóan sohasem hangzott el magyarázat. Ezt követően a NISZ egyike volt a piacon működő sok informatikai cégnek. Azt, hogy állami tulajdonban legyen, látszólag semmi sem indokolta. 2017 tavaszán kiderült, hogy a NISZ végezte a 3. nemzeti konzultáció visszaérkezett kérdőíveinek számítógépes feldolgozását, ami a kormány szempontjából okkal volt bizalmi feladatnak tekinthető (10.9.).