Miután a visszaállamosítások pénzbeli terhei csak lassan nőttek, először 2014 elején merült fel néhány elemzőben az a kérdés, hogy ezek a tranzakciók miként érintik a költségvetés egyensúlyát. A válasz az, hogy az esetek többségében sehogyan sem. A visszaállamosítások során ugyanazok a statisztikai elszámolási elvek érvényesültek, mint az 1994–95-ös nagy privatizációk idején (6.1.12.). Ahogyan a privatizációs bevételeket nem lehetett elszámolni a költségvetés bevételeként, most az államosítási kiadásokat sem kellett a költségvetés kiadási oldalán számba venni. Számvitelei értelemben mindkét fajta tranzakciót az állam vagyonmérlegében kellett lekönyvelni. Ám az államosítás az állam vagyonmérlegében is csak formai változást jelent: az állam készpénzvagyona részvény- vagy üzletrészvagyonra konvertálódik.1 Igaz, a készpénzvagyon csökkenése az állam nettó adósságállományának növekedését eredményezi, csak éppen ez a mutató – szemben a bruttó adattal – 2010 táján nem állt a nemzetközi szervezetek (EU, IMF) figyelmének középpontjában, így a hazai közvélemény sem figyelt erre a mutatóra különösebben.

Bonyolultabb a helyzet a magánnyugdíjpénztárak vagyonának államosításával. A kormány szándéka 2010/2011 fordulóján az volt, hogy az ún. ESA-egyenleg hirtelen megjavítása – GDP-arányosan számolva közel 10 százalékponttal – olyan mértékben fog pozitívan hatni az ország külső megítélésre, hogy az önmagában is kedvező irányú folyamatokat fog megindítani (javul az ország hitelminősítése, hitel- és tőkevonzó képessége – vagyis növekszik a kormány fiskális mozgástere2). Csakhogy mire a tranzakció végbement, az Eurostat már jelezte, hogy nem fogja engedélyezni az államháztartási mérleg egy lépésben történő korrekcióját, pontosabban fogalmazva a 3000 Mrd Ft-nyi nyugdíjpénztári eszköz állami átvétele okozta vagyonnövekedést nem lehet a kormányzati szektor bevételeként elszámolni a tranzakció évében, csak több évre szétbontva. Vagyis ez a trükközés nem volt sikeres.3

Kevésbé fontos, de „eredményes” trükközés volt, hogy egyes államosítási tranzakciók költségeit a kormányzat egyes tranzakciók esetében az MVM Csoportra terhelte, mint ahogyan azt a cég jegyzetttőke-állományának csökkenéséből világosan ki is derült (10.6.). Más esetekben – például a Főgáz Rt. visszaállamosításakor – az MVM által fizetett árat az MNV Zrt. hitel formájában vállalta magára. Hasonló módon történt 2014-ben az Antenna Hungária visszaállamosítása is a NISZ Zrt. számára,4 illetve a kisebb víziközmű-társaságok (pl. Salgótarján és Környéke Vízmű Kft., Salgótarjáni Csatornamű Kft. és a Karancs Közmű Kft.) 100%-os üzletrészeinek megvásárlása az ÉRV Zrt. által.5

Az is kozmetikázott tranzakció volt, amikor a Budapest Bankot és az Erste Bank részvényeinek 15%-át nem az MNV Zrt. vagy az MFB, hanem egy egészen más feladatokra létrehozott pénzintézet, az MFB 100%-os leánycége, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. vette meg az MFB-től származó hitelből. Trükközés volt az is, amikor az MKB visszavásárlása után néhány hónappal, 2014 utolsó napjaiban a kormány egyetlen tollvonással elvette a tulajdonjogot az államháztartási körbe tartozó Miniszterelnöki Hivataltól és – az első bejelentés szerint egy évre – az MNB kapta meg a részvényeket. Ez a megoldás azt a célt szolgálta, hogy az MNB a saját tartalékai terhére hajtsa végre a MKB szanálását, és – statisztikai értelemben – tehermentesítse a költségvetést. Végül mégsem ez történt. A feladatot az újonnan alapított és a kereskedelmi bankok hiteléből feltőkésített Szanálási Alap végezte el, pontosabban az alap által létrehozott MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. kapta meg, ami azután a feladatot továbbadta saját két leányvállalatának. Miután időközben az ingatlanárak jelentősen emelkedtek, a szanáló cégek gyorsan el tudták ezeket adni, így a bankok visszakapták pénzüket. A bank a 200 Mrd Ft feletti rossz állományért 45%-os árat kapott, ami becslések szerint kb. 32 Mrd Ft-tal volt több, mint a tényleges piaci érték. Egyébként az államháztartás korrekt módon számolt egyenlege szempontjából ezeknek a tranzakciónak sem így, sem úgy nem volt jelentősége, miután az aggregáltságnak ezen a szintjén a központi költségvetés és az MNB, illetve a Szanálási Alap tulajdonában álló MSZVK adatait összeszámítják.6

Hasonló módon nem volt valódi államosítás az a lépés sem, amikor 2020 folyamán – titokban – a költségvetés 42 Mrd Ft támogatást adott a Magyar Postának, de hogy ez ne tűnkön állami támogatásnak, „cserébe” átvette a Bélyegmúzeum tulajdonjogát (6.14.3.).