Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.2.8. A közvélemény hangja

Közvélemény-kutatások. A privatizációval, illetve ennél általánosabban a kapitalista piacgazdasággal kapcsolatos közvélekedések mérésének sorozatában az egyik első országos felmérés 1991 májusában történt egy reprezentatív, 1200 fős mintán.

8.3. táblázat. A piagazdasággal kapcsolatos kérdések megítélése a 20 legfontosabb társadalmi probléma közepette, 1991

Mennyire tartja fontosnak…	Nagyon fontos	Elég fontos	Nem fontos	Nem tudja	Összesen	Index
1. a szomszédos országokkal való viszony javítását?	66	28	2	4	100	83
2. a hazai vállalkozók támogatását?	63	31	2	2	100	82
…
6. a vagyonátmentések megakadályozását?	59	24	8	9	100	78
8. a veszteséges üzemek bezárását?	51	35	8	6	100	73
9. a jól működő tsz-ek megvédését?	49	38	8	5	100	72
11. a nyugati befektetések támogatását?	45	38	9	7	99	69
16. az állami vállalatok magánkézbe adását?	18	45	29	9	101	44
17. a földek magánkézbe adását?	20	40	34	6	100	43
19. a volt tulajdonosok kárpótlását?	15	37	43	5	100	35
20. a cigányok támogatását?	4	22	70	5	101	16

Forrás: Gyekiczki (1991: 31–32).

Ezek az eredmények alaposan meglepték a közvélemény-kutatókat. Témánk szempontjából különösen váratlan volt az az eredmény, miszerint az állami vállalatok privatizációját a megkérdezettek mindössze 18%-a tartotta fontosnak. Az viszont már nem volt meglepő, hogy a válaszadók véleménye elsősorban az iskolázottság függvénye volt. Minél magasabb volt valakinek a képzettsége, annál valószínűbb volt, hogy támogatja a privatizációt, a veszteséges üzemek bezárást stb. Ugyanakkor azt is felszínre hozta a kutatás, hogy az állami vállalatok magánkézbe adásával még a diplomások körében is csak 55%-os volt az egyetértés. A nagy politikai pártok szavazói – egyáltalán nem meglepő módon és megoszlásban – igen eltérően viszonyultak a privatizációhoz.

8.4. táblázat. A privatizáció megítélése pártállás szerint, 1991

	Országos átlag	SZDSZ	Fidesz	MDF	KDNP	FKgP	MSZP
	Országos átlag	szavazók indexe
Mennyire tartja fontosnak…
az állami vállalatok magánkézbe adását?	44	55	50	45	44	45	22
a földek magánkézbe adását?	43	48	39	45	44	32	17
a volt tulajdonosok kárpótlását?	35	35	27	24	27	6	21

Forrás: Gyekiczki (1991: 42).

A privatizáció társadalmi megítélése kapcsán folytatott vitákban mindig is különösen fontos kérdés volt, hogy milyen mértékben engedhető meg a külföldiek tulajdonszerzése. Minden felmérés azt bizonyítja, hogy a közvélemény ebben a kérdésben meglehetősen határozott véleményt vall: egyre erősödő mértékben ellenzi azt, ami e téren 1990 óta történik, és ez már a folyamat legelején is kiolvasható volt a számokból. Véleményem szerint – túlmenően az általános verseny- és piacellenességen – három fő oka van annak, hogy a közvélemény szemben áll a külföldiek tulajdonszerzésével:

Magyarországon általában erős a külföldiekkel és az idegen országokkal szembeni bizalmatlanság.
Még azok is, akik általánosságban egyetértenek a privatizációval, ezt elsősorban a kisvállalkozások és az egyéni kezdeményezések síkján tartják helyesnek és szükségesnek, a nagyvállalatokkal szemben már fenntartásaik vannak.1
Az emberek nincsenek pontosan tisztában azzal, hogy valójában mely cégek vannak állami, illetve magán-, magyar, illetve külföldi tulajdonban.

A közvélekedéssel ellentétben a közvélemény külfölditőke-ellenessége nem valamiféle személyes tapasztalatra, az átélt években fokozatosan kiérlelődött véleményre alapszik. A Medián közvélemény-kutató intézet már 1991-ben,2 aztán 1993-ban ismételten mérte a közhangulatot. Úgy találták, hogy a külföldi tőke magyarországi szerepét szükségesnek tartók aránya 48%-ra csökkent az egyébként sem magas 55%-ról.3

8.5. táblázat. A külföldi tőke megítélése a közvéleményben, 1992–2006

	Egyetért-e azzal, hogy magyar vállalkozásokban külföldiek tőkerészesedést szerezzenek?
	Nem ért egyet (%)	Bizonyos feltételekkel (%)	Teljesen egyetért (%)	Nem tudja (%)
1992	16,2	38,6	35,2	10,0
1993	22,8	53,4	18,3	5,5
1994	24,9	49,8	12,1	13,2
1995	35,6	47,2	12,1	5,1
1996	35,0	49,8	8,4	6,8
1997	36,5	41,8	12,4	9,2
1998	29,9	53,4	12,3	4,3
1999	32,4	50,1	10,3	7,1
2000	33,9	47,9	10,6	7,6
2001	31,8	48,7	8,7	10,7
2002	32,7	48,8	7,7	10,8
2004	37,8	39,7	11,1	11,4
2005	37	44	8	9
2006	32	50	9	7

Forrás: A Taylor Nelson Sofres Hungary felmérései, Duránszky–Lengyel (2001) és Győri–Pálvölgyi (2004), Győri–Pálvölgyi (2005), Győri–Pálvölgyi (2006).

8.6. táblázat. A privatizáció megítélése a közvéleményben, 1991–2009

Egyetért-e Ön azzal, hogy…
	Egyetértők a megkérdezettek %-ában
	1991	1995	2005	2007	2009
a nagyvállalatok magántulajdonban legyenek?	53	40	42	47	37
a vállalatok külföldi tulajdonban legyenek?	44	22	37	..	28
legyenek nagy magánbirtokok?	23	21	27	25	25
ingatlanok külföldiek tulajdonában legyenek?	29	14	26	..	21
a termőföld legyen külföldi tulajdonban?	n. a.	5	8	..	8

Forrás: Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, Bakonyi (2010), Laki–Voszka (2010: 10).

Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a közvélemény növekvő ellenszenve a privatizációval szemben együtt járt a piacgazdaság minden más elemének a visszautasításával. Ugyancsak a Medián felmérései mutatták, hogy 1991 és 2009 között 72%-ról 38%-ra csökkent azok aránya, akik egyetértettek azzal, hogy a dolgozók fizetését a piac határozza meg (és ne az állam). Hasonló mértékben – 22%-ra – csökkent annak az álláspontnak is az elfogadottsága, hogy akik nem elég rátermettek, az veszítsék el az állásaikat.4

10: A vagongyárból nézve

Természetesen a személyes tapasztalatok is hatottak. Azok, akik a rendszerváltás előtti évtizedeket mérnökként vagy munkásként a magyar ipar fellegváraiban élték át és a rendszerváltást követően is korábbi munkahelyükön maradtak, a deindusztrializációt és a struktúraváltást – vagyis a tömegtermelésre optimalizált nagyvállalatok szétválását, illetve a kereskedelmi, banki és szolgáltató vállalatok súlyának növekedését – leépülésként élték át, gondolkodásuk nemzeti populista irányba fordult. A győri Rába Vagongyárban 2002–2004 között készített munkásinterjúk alapján meggyőzően mutatja be ezt a folyamatot Bartha (2011) tanulmánya: „A munkások szenvedéllyel és indulatosan beszéltek a gyár széthordásáról: a »népi emlékezetben« a magánosítás egyet jelentett azzal, hogy a vezetők a gyár értékes részeit kiprivatizálták, vagy pedig átjátszották olyan tulajdonosok kezére, akik nem befektetni akartak a Rábába, hanem az azonnali haszonszerzés lebegett a szemük előtt.”5 Igaz, néhány kilométerrel arrébb, a győri Audi-gyárban ugyanebben az időben egészen más tapasztalatokat szerezhettek volna ezek a munkások – de a kutatás során meginterjúvolt dolgozók közös jellemzője éppen az volt, hogy ők maradtak, és nem mentek át az Audihoz dolgozni.

Ezzel együtt természetes, hogy idővel az emberek többsége beletörődött abba, hogy a privatizáció visszafordíthatatlan folyamat. 2005-ben már az eladott állami cégek visszaállamosításával csak a megkérdezettek 27%-a értett egyet. Persze, ez is igen jelentős arány. Különösen akkor, ha azt is felidézzük, hogy a megkérdezettek között mindössze 9% volt, aki úgy válaszolt, hogy folytatni kell a vállalatok magánkézbe adását.

11: Mi a magyar?

Egy 2005-ben készült Medián-felmérés szerint a megkérdezettek 48%-a úgy gondolta, hogy az OTP állami tulajdonban van, 9% egyáltalán nem tudott válaszolni, és csak 37% gondolta, hogy a bank már privatizált. A helyes választ adók aránya Mol esetében is csak 40% volt.6 Nyilvánvaló, hogy az emberek jó része a cég vagy a cég termékének elnevezése alapján tájékozódik. Példa erre a Biggeorge (ingatlan),7 a Budmil,8 a Cerbona (élelmiszeripar), az Euronics,9 a Fornetti,10 az Orangeways (távolsági autóbusz-közlekedés), a BioTech USA,11 a Hell Energy,12 a Foxpost,13 McDonald’s14 stb., amelyek terméknevek is, cégnevek is, s a szándékosan választott külföldies hangzás okán vélhetően a fogyasztók jó része importterméknek gondolja ezeket az árukat. Pedig valójában magyar tulajdonban álló cégekről és termékekről van szó. És ez a mechanizmus – feltételezhetően – fordítva is működik. Bizonyára nagyon kevés magyar állampolgár tudta – mintegy húsz éven át –, hogy a Pannon mobilszolgáltató cég nem magyar, hanem valójában norvég tulajdonú vállalkozás volt,15 vagy azt, hogy a Népszabadság című napilap egy hosszabb időn át nem az MSZP pártlapja, hanem egy svájci tulajdonú üzleti vállalkozásé volt. Azt is kevesen tudhatják, hogy a Fővárosi Ásványvíz- és Üdítőipari Zrt. 2018-ban cseh tulajdonba került, és a Túró Rudit is évtizedek óta egy holland multinacionális cég gyártja Magyarországon.16

Hasonlóképpen gondolhatják a magyar sörivók, hogy a Borsodi sör magyar termék – jóllehet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcs községben működő gyárat 1991-ben az ÁVÜ az elsők között privatizálta. Azóta volt belga tulajdonban, majd amerikai, illetve amerikai–kanadai tulajdonosok kezében. A magyar vásárlók többsége a 20 barkácsáruházat működtető cégláncot, a Praktikert jóval azután is osztrák tulajdonúnak gondolta, hogy valójában a külföldi céget Magyarországra behozó osztrák tulajdonost Veres Tibor kivásárolta.

De van példa még bonyolultabb esetre is. A közvélemény által egyértelműen magyarnak tartott CBA-üzletlánc meghatározó, név szerint is ismert magyar tulajdonosai svájci offshore cégeken keresztül tulajdonolják magyarországi vállalkozásaikat – vagy legalábbis ez a logikus feltételezés. A láncolatba beépített svájci cégek bejegyzett tulajdonosait nem lehet megismerni.17

Népszavazási, aláírásgyűjtési kezdeményezések. 2002-től kezdve a Fidesz egyre intenzívebben és egyre gyakrabban próbálkozott azzal, hogy a közvéleményt – és ennek nyomán a jogalkotást is – privatizációellenes irányba tolja el. Bár a legtöbb állásfoglalás, nyilatkozat és formális közlemény kerülte a privatizáció, illetve a külföldi tőke szerepének közvetlen összekapcsolását, a sorok között mindig kiérezhető volt ez az összekapcsolódás.

2004 tavaszán az ellenzéki Fidesz „nemzeti petíció” elnevezéssel 7 gazdasági természetű ügyet illetően aláírásgyűjtés kampányt kezdeményezett.18 A cél egymillió támogató aláírás megszerzése volt.19 A kérdések közül a 2. érintette a privatizációt.

„Mindenkinek joga van a biztonságos megélhetéshez. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy a bérből és fizetésből élők érdekében állítsa le a privatizációt, védje meg a magyar munkahelyeket és támogassa a magyar vállalkozókat!”

2004 őszén, a Gyurcsány-kormány működésének első heteiben a Fidesz népszavazást javasolt a „privatizáció leállítására”. Sorozatban tartotta a sajtóértekezleteket, egész oldalas, fizetett hirdetést jelentetett meg több országos napilapban,20 négypárti egyeztetést kezdeményezett, tüntetett a miniszterelnök háza előtt, októberben önálló honlapot készíttetett21 stb.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés azonnali hatállyal állítsa le a gazdasági társaságokban és közhasznú társaságokban meglévő állami tulajdon privatizációját?”

– hangzott a Fidesz által feltett kérdés, amit azután a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas nyújtott be hivatalos formában az Országos Választási Bizottságnak (OVB) jóváhagyásra.

A kezdeményezés azonban hónapokra elakadt – részben azért, mert az ügy az Alkotmánybíróság elé került, részben azért, mert a Fidesz maga is elbizonytalanodott a 2004. december 5-én részben a kettős állampolgárságot érintő népszavazás sikertelensége nyomán.22 A nyolc benyújtott panasz többsége, az Alkotmány 28/C § (5) bekezdésének a) pontjára hivatkozott, amely szerint a költségvetésről nincs helye országos népszavazásnak, de volt olyan panaszos is, aki Magyarország EU-s tagságával tartotta összeférhetetlennek a feltett kérdést. Az AB soron kívül foglalkozott az üggyel, de így is csak 2005. április 26-án hozott döntést.23 Mint az többé-kevésbé várható is volt, egyhangú határozattal megsemmisítette az OVB október 28-i, 8:1 arányú engedélyező határozatát, s egyben új eljárásra utasította. Az AB érvelése nagyon is figyelemre méltó:

„Annak megítélésénél, hogy az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés, illetve a megtartandó népszavazás a költségvetési törvényben szereplő egyes bevételi vagy kiadási tételekkel közvetlen és jelentős kapcsolatban áll-e, a költségvetés egyes elemeinek akár pozitív, akár negatív meghatározását jelenti-e, az Alkotmánybíróság […] esetenkénti mérlegelés alapján dönt. A vizsgálatnál az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi szempontokat veszi alapul, nem a költségvetéssel kapcsolatos pénzügyi jogi megfontolásokat.”

Megvizsgálva az összes körülményt az AB úgy ítélte meg, hogy

„az aláírásgyűjtő íven megfogalmazott kérdésről tartott eredményes népszavazás a privatizáció azonnali hatályú leállításával az ország éves költségvetéséről szóló törvényt közvetlenül és jelentős módon érinti”.

Ezzel együtt a Fidesz ezen elvetélt akciójának érdemleges hatása volt a privatizáció folyamatára. Az MSZP hangadói közül sokan megijedtek, egyes privatizációs tranzakciók lelassultak vagy éppen lekerültek a napirendről (MVM, Malév). Sőt, mindennek jogi kezelése érdekében – két MSZP-s honatya egyéni indítványa alapján – 2005 nyarán a privatizációs törvény is módosításra került.

2005 kora őszén már más megközelítésből indított támadást a privatizáció ellen a Fidesz. Orbán Viktor egy választási rendezvényen arról beszélt, hogy „vissza kell venni a rosszul privatizált cégeket”, s ha a Fidesz nyeri a 2006-os választást, akkor ezt meg is fogja tenni.24 Ennek a nyilatkozatnak tárgyunk szempontjából természetesen csak közvetett jelentősége van. (Hasonló nyilatkozatok ugyanis már 1997-ben is elhangzottak, de kormányra kerülése után a Fidesz semmilyen vizsgálódást nem folytatott.) Ha viszont 2005-ben a Fidesz arra készült, hogy felülvizsgálja a privatizációs döntéseket, netán visszavásárolja az indokolatlanul eladott vagyont, az egyben azt is jelentette volna, hogy 2006 után is tovább kívánja működtetni a privatizációs szervezetet. Pár héttel később Orbán újabb javaslattal állt elő: az Alkotmány módosításával a 100%-os állami tulajdonban tartandó vállalatok körét kétharmados törvényben javasolta szabályozni.25 2005 októberében a Fidesz ismét az aláírásgyűjtés eszközéhez folyamodott. Ezúttal nem népszavazást, hanem ún. népi kezdeményezést indított, amihez 50 ezer aláírás szükséges. A következő kérdést kívánta a lakosság elé vinni:

„Egyetért-e ön azzal, hogy a privatizáció korlátozása érdekében az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvényben határozza meg a tartós állami tulajdon körét?"

Az akció azonban hamvába holt, mert több magánszemély azonnal megtámadta a Fidesz kezdeményezését az Alkotmánybíróságnál. S mivel az AB nem döntött, nem lehetett elkezdeni az aláírásgyűjtést. Ezzel a kezdeményezés el is felejtődött.

2006. október 6-án Orbán Viktor a Kossuth téren hirdette meg az „Igen, Magyarország!” charta nevű mozgalmát. A hat cél között az első helyen szerepelt az állami vagyon védelme.26 Nyomban megkezdődött az aláírásgyűjtés, de az eredményt soha nem hozták nyilvánosságra.

2011 februárjában a Fidesz-kormány a készülő új alkotmány kapcsán levelet küldött a nagykorú magyar állampolgároknak. A 12. kérdés közül kettő érintette a privatizációt, illetve a tulajdonformák egyenrangúságát.

8. Az új alkotmány védje-e fokozottan a nemzeti vagyont?

10. Az új alaptörvény szerint kizárólag átlátható gazdasági hátterű társaságok számára legyen-e nyitva az állami forrásokhoz való hozzájutás?

2012 tavaszán a 2. Orbán-kormány működésének második évében a miniszterelnök aláírásával a felnőtt magyar állampolgárok 16 kérdésből álló kérdőívet kaptak megválaszolásra, a – Fidesz számolása szerint27 – negyedik nemzeti konzultáció keretében. Ebben a sorozatban a 11. kérdés így hangzott:

„Vannak, akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek üzleti haszonra törekedjenek, ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok profitérdekeltek.”

A három lehetséges választ így fogalmazták meg: 1) A létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat biztosító cégek legyenek köztulajdonban és ne törekedjenek üzleti profitra. 2) Nem kell, hogy ezek a cégek köztulajdonban legyenek. 3) Nem tudom megítélni a kérdést.

1	Ez nem speciális magyar jelenség, a legtöbb posztszocialista országban így vélekedett a közvélemény (Roland, 2000).
2	Laki–Hahn (1992).
3	Privinfo-évkönyv (1993: 720).
4	Laki–Voszka (2010: 10).
5	Id. mű: 17.
6	HVG, 2005. okt. 1.
7	A cég neve az alapító tulajdonos, Nagygyörgy Tibor nevét rejti.
8	Ezt a céget egy profi külkereskedő, Hegedűs Vilmos alapította 1990-ben olasz sportruházati cikkek importjára. A furcsán hangzó márkanév Budapest és Milánó kezdőbetűire utal.
9	A kezdetben elektronikai cikkeket forgalmazó, veszprémi székhelyű Vöröskő-csoport cégéről van szó, amelyet Fazekas Zsolt alapított.
10	A Fornettit a cég meghatározó magyar tulajdonosai – Palásti József és családja – 2015 augusztusában 60 M €-ért (≈ 18 Mrd Ft) eladta egy svájci–ír eredetű multinacionális vállalkozásnak, az Arzytának. A tulajdonosváltás idején a Fornetti Kft. Magyarországon 800 alkalmazottat foglalkoztatott, külföldi leányvállalatainál még 500 dolgozója volt; a cég árbevétele 2014-ben megközelítette a 20 Mrd Ft-ot.
11	Sportolók számára Magyarországon, Szadán készített élelmiszer-kiegészítő termék. A családi vállalkozást Lévai Ferenc alapította 1993-ban, termékeit 70 országban terjeszti (Forbes, 2017. szept. 21.).
12	A 100%-ban magyar tulajdonú energiaital-gyártó cég a Barabás család tulajdonában volt. 2020-ban a családfő a Forbes magazin magyarországi listáján a 26. volt.
13	Ezt a digitális csomagküldő szolgálatot magyar vállalkozó, Veres Tibor hozta létre 2014-ben.
14	A jól ismert amerikai franchise cég valamennyi üzletét 2019-ben vásárolta meg Scheer Tibor nagyvállalkozó, aki a 100 leggazdagabb magyar listáján 2022-ben a 21. volt.
15	A cég csak 2010 májusában vette fel az anyacég, a magyar fülnek egyértelműen idegenül hangzó Telenor nevet, amit azután 2022 márciusában a még idegenebbül hangzó Yettel névre cseréltek.
16	FrieslandCampina.
17	NSZ, 2013. márc. 2.
18	A teljes szöveg: „Közös érdekünk, hogy mindenki a csatlakozás nyertese legyen. A romló gazdasági helyzet, a létbizonytalanság miatt azonban sokan a csatlakozás vesztesévé válhatnak. Fogjunk össze, oldjuk meg együtt a legsúlyosabb problémáinkat, hogy május 1-je után Magyarországon biztonságosabb legyen mindannyiunk élete, megélhetése. Mindenkinek joga van az otthonteremtés lehetőségéhez. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy a fiatalok lakáshoz jutása érdekében állítsa vissza az otthonteremtési támogatás rendszerét! Mindenkinek joga van a biztonságos megélhetéshez. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy a bérből és fizetésből élők érdekében állítsa le a privatizációt, védje meg a magyar munkahelyeket, és támogassa a magyar vállalkozókat! Mindenkinek joga van az egészséges élet lehetőségéhez. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy a nyugdíjasok érdekében tartósan csökkentse a gyógyszerek árát, és állítsa le a kórházprivatizációt! Mindenkinek közös érdeke, hogy a magyar élelmiszerek árai ne emelkedjenek. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy a magyar gazdák támogatása érdekében módosítsa a költségvetést! Mindenkinek közös érdeke, hogy a gáz- és energiaár-emelés ne jelentsen elviselhetetlen terhet a családok számára. Ezért arra kérjük a kormányt, garantálja, hogy az éves gáz- és energiaár-emelés mértéke az 5%-ot ne haladja meg! Gyűjtsünk össze 1 millió aláírást azért, hogy hazánk biztonságos csatlakozása érdekében a kormány módosítsa a költségvetést! Az összegyűjtött aláírások számáról tájékoztatjuk a kormányt” (http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2004/16_0423/17.htm). (Kiemelések tőlem – M. P.).
19	Áder János egyik nyilatkozata szerint – amelyet még a gyűjtés befejezése előtt tett – a petíciót 1,1 millióan írták alá (http://belfoldma.hu/tart/rcikk/a/0/88089/1).
20	Pl. NSZ, 2004. okt. 16. Ebben a hirdetésben, mint azt – egyebek között – Voszka (2004c) is bizonyította, a Fidesz teljesen felelőtlen módon kezelte a tényeket. A szépen kimunkált színes ábrákon nem létező adatok szerepeltek, a kommentáló mondatok értelmetlenek, önellentmondással terhesek voltak.
21	www.privatizacio.info. A honlapon megjelenő első információk lényegében megegyeztek a fizetett napilap-hirdetés szövegével. A honlapon megjelenített források alapján azt is ki lehetett deríteni, hogy a szerkesztők összekeverték az OECD-t az EU-val, a kisbefektető fogalmát a tőzsdei eladással stb. Az internetes kampányt és a honlapot Nyitrai Zsolt irányította, aki akkor még a Fidesz ifjúsági szervezetében, a Fidelitasban politizált.
22	Az alacsony részvétel miatt a népszavazás eredménytelen volt. Az első népszavazási kérdés a kórházprivatizációról, a második az ún. kettős állampolgárságról szólt. A kórházprivatizációs kérdés esetében a szavazók 65,01%-a (1,9 millió fő) állami kézben tartotta volna az egészségügyi intézményeket, és csupán 34,99% (1,0 millió fő) támogatta a privatizációt. Maga a kérdés így hangzott: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?” (http://valasztas.hu/hu/ovi/45/45_0.html).
23	1042/H/2004. AB-határozat.
24	NSZ, 2005. aug. 29.
25	Az erre vonatkozó „nemzeti vagyonszerződés” tervezetét Orbán először a Kötcsén megrendezett ún. polgári piknik rendezvényen fejtette ki. Orbán a 100%-os állami tulajdonú körben tartani javasolta a MÁV-ot, a Volánt, a Magyar Postát, a nemzeti repülőteret, a kórházakat és az autópályákat (NSZ, 2005. szept. 5.).
26	http://www.fidesz.hu/index.php?CikkID=65147
27	http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=181147