2010 végén a hírek arról szóltak, hogy Orbán Viktor és Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke már a választások előtt tárgyalt az esetleges együttműködésről.3 Később kiderült, hogy a miniszterelnök mégsem Demjánt választotta partnerének ebben a hadműveletben,4 hanem Spéder Zoltánt, az FHB Bank egyik fő tulajdonosát. Mint utólag kiderült, a súlyos tőkehiánnyal küzdő pénzintézetet 2012-ben 30 Mrd Ft erejéig – egy igen bonyolult, titkos tranzakciósorozat keretében, az osztrák Heinrich Pecina bevonásával – végeredményben az államosított nyugdíjvagyonból tőkésítették fel (az igazságot Brüsszel elől is, a részvényesek elől is titkolni kellett).5

A következő fordulat az volt, amikor 2015 végén Spéder megpróbálta kiszorítani a magyar államot az FHB-ban elért pozíciójából, s ezzel kivívta Orbán Viktor személyes haragját. Spéder rögtön visszakozott is – de már késő volt. Összességében okkal mondható, hogy Spéder és az FHB története sok hasonlóságot mutatott azzal, ahogy állami segítséggel Princz Gábor próbálta meg felépíteni a maga számára a Postabankot (6.9.13.). Mégis – részben Demján Sándor újabb tiltakozó levelének hatására – az Orbán-kormány nyíltan szembefordult Spéderrel, ami – egyebek között – abban állt, hogy a takarékszövetkezetek felügyeleti ellenőrzését tovább szigorították, és egyúttal megtiltották, hogy ezek a kis bankok Spéder nyomására kényszerfeltőkésítés útján erősítsék tovább az FHB-t. A történet 2018 elején ott tartott, hogy az FHB nevet is eldobta a kormány, a többféle módon is átszabott bankcsoport a Takarék nevet vette fel (Takarék Jelzálogbank, Takarék Kereskedelmi Bank stb.)

Mint a fentebb idézett beszédrészletekből egyértelműen kitűnik, Orbán számára 2010-ben a legfontosabb szempont az volt, hogy a 122 takarékszövetkezet 100%-ban magyar tulajdonban volt (a tulajdonostagok száma meghaladta a 100 ezret is!), és ezt érvként használva szorgalmazta, hogy a takarékszövetkezetek vásárolják ki a felettük ernyőszervezetként működő Takarékbank külföldi tulajdonosait. Orbán részben nyilván azért is fontosnak tartotta a szövetkezeti bankok erősítését, mert bizonyára tudomása volt arról, hogy Csányi Sándor már évek óta tervezgette az OTP eladását egy spanyol szakmai befektetőnek, a Santandernek (6.9.7.2.). Valójában tehát az egyik cél egy ellen-OTP kialakítása volt, vagy élesebb megfogalmazásban: Spéder Zoltán személyében versenytársat állítani Csányi Sándornak.6 Ám miután Orbán kiejtette bizalmából Spédert, 2016 októberében Spéder rákényszerült arra, hogy az FHB-ben birtokolt, meghatározó súlyú részvénypakettjét eladja egy olyan takarékszövetkezeti csoportnak, amely közvetlenül állami irányítás alatt állt. Hogy pontosan mi történt a háttérben, azt máig nem lehet tudni. A városi legendák szerint Spéder ellen több bűnvádi nyomozás is indult, és ezeket csak azután állították le, hogy Spéder eladta részvényeit. Helyére 2017 áprilisában – egy két hónapos átmeneti időszakra – Orbán Viktor strómanja, a gázszerelő Mészáros Lőrinc került. Nem cégvezetőként, hanem mint 5,9%-os tulajdonos.7 A piaci és politikai viszonyokat jól ismerő bennfentesek szerint Spéderrel az volt a miniszterelnök problémája, hogy politikai szövetségben állt Lázár Jánossal, akit már ekkor is Orbán potenciális riválisának tartott.

A kormány nevében a német DZ Bank 38,5%-os pakettjét az MFB vásárolta meg – lapjelentések szerint – több mint 5 Mrd Ft-os áron.9 A németek vélhetően jó üzletet csináltak, az 1997-ben vett részvénycsomagot két ütemben adták el – először a tagbankoknak, azután a magyar államnak –, s ebből összességében nyereségük származott.10 A 2012 szeptemberében született megegyezésnek önmagán túlmutató jelentősége volt, miután a Takarékbankon keresztül a kormányzat befolyást szerzett számos pénzintézetben, illetve annak csúcsszervében, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségben is. Az MFB befektetési döntését az érdekeltek többsége úgy interpretálta, hogy az állam nem kívánja a kisebbségi pozícióját többségire váltani.

Nagy meglepetés volt, amikor 2012. december 1-én a kormányfő Vojnits Tamást, az FHB Bank egyik korábbi vezetőjét nevezte ki a szövetkezeti bankszektor átalakításáért felelő kormánybiztossá, s aki két héttel később ügyvezetője is lett egy, az MFB által alapított pénzügyi vállalkozásnak, az EPHSZ Első Hazai Pénzügyi Szolgáltató Kft.-nek. Számos jól értesült lap már ekkor azt állította, hogy az egész akciót a háttérből Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank főtulajdonosa,11 Csányi Sándor OTP-vezér korábbi munkatársa, majd ádáz ellensége irányította.12 Ez később be is igazolódott.

Hogy Demján felháborodása mennyire volt őszinte, azt két okból is nehéz volt pusztán e döntés alapján megítélni. Egyfelől éppen Demján volt az, aki – mint ahogyan erre fentebb utaltunk – Orbánt is megelőzve, 2011-ben már amellett érvelt, hogy a bankszektor legalább 50%-át magyar kezekbe kell visszaadni.16 Logikusnak tűnik az a feltételezés, hogy Demján magát a Gránit Bankot is azért hozta létre csupán, hogy aköré bevonhassa a takarékszövetkezetek birodalmát, s így egy valódi nagybank tulajdonosa legyen. Másfelől éppen az államosítási döntéssel egy időben a kormány 3 Mrd Ft-os tőkeemeléssel a Demján tulajdonában álló Gránit Bankot is megtámogatta. Erre nyilván szükség is volt az égető likviditáshiány miatt.17 2014 februárjában pedig az MNV Zrt. vásárolta meg a legfontosabb Demján-érdekeltségtől az egyik ún. expótelket, ami 4,8 Mrd Ft-nyi azonnali készpénzhez juttatta az egyébként megszorult pénzügyi helyzetben lévő céget.18

A villámsebességgel megszavazott19 törvény szerint a változás úgy történt, hogy a törvény erejénél fogva létrehozták a Szövetkezeti Hitelintézetek Integráció Szervezetét (SZHISZ), amelynek minden szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt., valamint az MFB is tagja.20 A tagság kötelező. Ez azt jelenti, hogy megszűntek a korábbi intézményvédelmi alapok (OTIVA, REPIVA, TAKIVA, HBA) és az egymástól független integrációk. A szervezet induló vagyona az MFB által rendelkezésre bocsátott 1 Mrd Ft-os hozzájárulás volt. A SZHISZ-re bízták az államháztartás részeként működő, újonnan kreált pénzalapot, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapját, amelyet később, de még a 2013-as költségvetés terhére 135 Mrd Ft értékű tőkével töltött fel a kormány.21 A törvénnyel fegyverletételre kényszerített takarékszövetkezetek vezetői sok esetben csak jogfenntartó nyilatkozattal voltak hajlandók megszavazni az elrendelt alapszabály-módosításokat, azután perre is vitték az ügyeket,22 védelmet kértek az Alkotmánybíróságtól is, de a gőzhengert nem tudták megállítani. A 150 ezer szövetkezeti részjegy tulajdonosát valójában senki sem kérdezte. Az AB 2015 nyarán hozott döntése szerint a törvény két pontban ugyan alkotmányellenes volt, de összességében megfelelt az Alaptörvénynek. A kisebbségben maradt alkotmánybírók egyike, Bragyova András viszont így jellemezte a helyzetet: ami a takarékszövetkezetekkel történt, „annyira tulajdonkorlátozás, hogy már kisajátítás”.23 Ahogy újabb és újabb tagszövetkezetek szűntek meg, úgy vesztették el tulajdonosi pozícióikat a részjegytulajdonosok. Elvileg kaptak valamilyen választási lehetőséget a részjegyek becserélésére, de a gyakorlatban ez minden esetben jelentős mértékben a piaci érték alatt történt.24

A Takarékbankban az állam tőkeemelést is vállalt, méghozzá oly módon, hogy ezt követően a bank részvényese lett – a szövetkezeti hitelintézetek és az MFB mellett – a Magyar Posta is, ami egyúttal többségi állami tulajdont is eredményezett. A tulajdonszerzés úgy valósult meg, hogy a Magyar Posta 2000 Ft-os névértéken emelt tőkét, ami a reális piaci érték ötödének felelt meg.25 Jogtechnikai értelemben az államosítás egyik fontos eleme volt, hogy a banknak három félerészvénye volt (A, B és C sorozat), s ezekhez nagyon eltérő jogosítványok kapcsolódtak.

A kigondolt konstrukció az volt, hogy az MFB és a Magyar Posta, mint kiírók, nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik részvénytulajdonukat a legtöbbet ajánló befektetőnek. A kiírók 929 301 darab törzsrészvénnyel rendelkeztek, amely együttesen a Takarékbank 54,85 százalékos részvénycsomagját jelentette. Az MFB 35,54%, a Magyar Posta 19,31%-ot kínált fel eladásra. A szűk határidőn belül egyetlen jelentkező volt, egy olyan részvénytársaság, a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. (rövidítve: Matak Zrt.), amelyről már a beadás napján kiderítette a sajtó, hogy az FHB Jelzálogbank, illetve – szétporlasztott struktúrában – egy csomó takarékszövetkezet tulajdonában van.36

A pályázaton indulni akartak a Demján Sándorral szövetségben álló tagszövetkezetek is a mintegy száz takarékot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ernyője alatt, és 30 millió Ft-ért meg is vásárolták a pályázati dokumentumot. Ebből azonban megtudták, hogy Takarékbank új alapszabálya alapján az OTSZ hiába tulajdonos maga is a Takarékbankban, azok az előírások vonatkoznak rá, mint amelyek egy külső befektetőre. Márpedig az alapszabály szerint „kívülről” érkező ajánlatnál lehetővé kell tenni, hogy akár az összes részvényes felajánlhassa tulajdonát a részvényekért kínált összeg 50-szeresének megfelelő áron. Ezt az összeget ilyenkor a befektetőnek előre letétbe kell helyeznie. Ha egy külső befektető (az OTSZ például) a 8 Mrd Ft körüli minimumárat akarta volna kifizetni az állami pakkért, akkor 400 Mrd Ft-ot kellett volna letennie. A szövetség ennek nem tudott eleget tenni, ezért nem nyújthatott be ajánlatot. A Magyar Takarék ezt az akadályt viszont úgy ugrotta át, hogy valamelyik takarékszövetkezeti tulajdonosától kapott Takarékbank-részvénnyel előbb maga is a körön belülre került, rá tehát az 50-szeres szabály nem vonatkozott. Mindebből egyértelműen kitűnt, hogy valójában az első pillanattól kezdve átgondolt tervek szerint zajlottak a Takarékbank és a szövetkezeti bankok államosítása körüli események.

Mindez azonban csak része volt egy sokkal összetettebb stratégiának. Ennek keretében a Posta már 2013-ban tulajdont szerzett az 1992-ben privatizált Díjbeszedő Holding Zrt.-ben,39 továbbá a Díjnet Zrt.-ben,40 majd pedig stratégiai megállapodást kötött az FHB-csoporttal. Így ez a csoport mind a hagyományos, mind az elektronikus díjbeszedési piac legjelentősebb hazai szereplőjévé vált.41 Másképpen megfogalmazva: az FHB bekapcsolódott a közüzemi számlák fizetési áramlásába, ezen keresztül olcsón jutott likviditáshoz és – ráadásul – részben kiszorította az OTP-t erről a piacról. Mi több, 2014-től már az is nyilvánvaló volt, hogy ebbe a stratégiai szövetségbe beletartozik az ENKSZ is (10.5.3.), az a 100%-ban állami tulajdonú, újonnan kreált holding, amely monopoljogosítványokat kapott a lakosság gáz-, áram- és távhőellátására.42

2016 tavaszán azután az Országgyűlés módosította a postatörvényt, s ezzel az FHB irányítása alatt álló takarékszövetkezeteknek engedélyezte, hogy a 10 ezer lakosnál kisebb településeken postai tevékenységet végezzen. Ez a jogi értelemben véve állami tulajdonban állónak mondható Magyar Posta Zrt. szempontjából hatalmas értékvesztés volt, hiszen a korábbi évtizedekben a Posta arra törekedett – és nem is volt eredménytelen –, hogy maga végezzen banki szolgáltatásokat. Most tehát ennek a fordítottja történt: az FHB-csoport tulajdonosai megszerezték az irányítást a Posta felett, és az egyik jelentős piacát maguknak „osztották”. És még egy fontos sajátossága volt az FHB és a 17,6%-os részesedéssel rendelkező Magyar Posta közötti együttműködésnek: az FHB terjeszkedésével kapcsolatos költségek – az informatikai rendszer költségei és a postások bére – a postát terhelték, a nyereség pedig az FHB tulajdonosainak profitját gyarapította.

Az minden esetre tény, hogy – mint a 10.14. ábra mutatja –, a korábbinál is szórtabb tulajdonosi struktúra alakult ki, és az MNV Zrt. tulajdonosi hányada is jelentősen csökkent: 7,3%-ról 4,5%-ra. Ez – mint két nappal később kiderült – nem volt az MNV Zrt.-vel egyeztetve, emiatt az MNV Zrt. perrel is fenyegetőzött, sőt kiadott egy olyan megfogalmazású közleményt, amely egyértelműen utalt arra, hogy a kormány és Spéder Zoltán viszonya megromlott,47 majd tényleg perre ment.48

Nem sokkal ezt követően, 2016 őszén Spéder rákényszerült arra, hogy az FHB Jelzálogbankban birtokolt részvényeit áron alul eladja, ő és személyes megbízottjai pedig kikerültek a bankvezetésből. Pecina és az érdekeltségét megtestesítő VCP Finanz Holding Vagyonkezelő Kft. pár héttel tovább tartott ki, ám jelöltjeik novemberben kihullottak a bank vezetéséből, majd egy héttel később – a BÉT-en keresztül – el is adták 14,72%-os részvénypakettjüket a Takarékbanknak. 2017 májusában döntés született arról, hogy az FHB-t a tulajdonosok kivezetik a BÉT-ről, 2017 végén pedig az FHB teljes mértékben kiszállt a Takarékban tulajdonosi köréből. Vagyis megszűnt a kereszttulajdonlás, a Takarékbank lett az FHB meghatározó tulajdonosa, míg az FHB-nek nem maradt egyetlen egy Takarékbank-részvénye sem. 2018-ban azután az FHB név is eltűnt – maradt a Takarék, amely az ország ötödik legnagyobb pénzintézetévé vált. Az egyesült Takarékbank első elnök-vezérigazgatója Vida József lett

Az egyesült bank közel 11 ezer Mrd Ft-os mérlegfőösszege alapján az ország második legnagyobb pénzintézete lett. Több mint 1,5 millió lakossági és 300 ezer vállalati ügyféllel, az ország legnagyobb fiókhálózatával, illetve közel 10 000 munkavállalóval rendelkezett. Ebben a felállásban Vida Józsefnek már nem jutott hely.