Persze utólag visszagondolva az egykori szocialista ipar fellegvárának számító, győri Magyar Vagon- és Gépgyár1 1997-es privatizációjára, talán nem is kellett volna annyira meglepődnie senkinek. Annak idején a Rabobank által szervezett, kombinált tőzsdei értékesítés során a céget sikerült úgy eladni néhány „szakmai”, illetve pénzügyi befektetői csoportnak, majd a hazai tőzsdére is bevezetni, hogy közben a menedzsment megtarthatta irányító szerepét, sőt maga is résztulajdonossá vált. Ez az állapot egészen 2011-ig fennállt. A cég elnök-vezérigazgatója még ekkor is az a Pintér István volt, aki 1980 óta állt a Rába alkalmazásában, és már 1997-ben is tagja volt a cég felső vezetésének.

A fenti bekezdésben több ok is volt az idézőjel használatára. Egyrészt az történt, hogy a cég felső vezetői által létrehozott kft. elfogadtatta az ÁPV Rt.-vel, hogy ők is szakmai befektetők – ilyenre korábban soha nem volt példa (6.1.2.). Másrészt szakmai befektetőként regisztráltatta magát az ugyancsak győri Graboplast2 is – jóllehet nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy valójában csak arról van szó, hogy a szomszéd vár menedzsmentje szívességet tett a Rába vezetőinek. A cél ugyanis az volt, hogy minél inkább porlasztott legyen a tulajdonosi struktúra, ezért bevezették az ún. 10%-os szabályt is – vagyis azt, hogy egyetlen tulajdonos sem rendelkezhet ennél nagyobb szavazati aránnyal. Ez a döntés pillanatában közvetlen célt is szolgált, a dél-koreai Daewoo cég távoltartását. A koreaiak ugyanis, mint valódi szakmai befektetők, akkoriban nagyon szerették volna megvetni a lábukat Közép-Európában. A tulajdonosi struktúra porlasztásába még Horn Gyula is besegített. A miniszterelnök győri látogatása során maga ígérte meg a dolgozóknak, hogy a szokásosnál nagyobb kedvezményeken felül még arra is lehetőséget kapnak, hogy kárpótlási jeggyel fizetve vásároljanak Rába-részvényeket.

Az ilyen módon kombinált tranzakció lehetővé tette, hogy a részvényértékesítési árát – az OTC-piacokon beállt árazáshoz képest is – hihetetlenül alacsonyan állapítsák meg (1475 Ft). Így nemcsak a túljegyzés volt biztosított – aminek eredményeképpen a kisbefektetők csak minimális mennyiségű papírhoz jutottak –, de az azonnali áremelkedés is. Az 1997. november végi nyilvános kibocsátás három napja alatt ismét feléledt a bér-sorbanállás intézménye, és kisebb botrány is lett az ügyből. Mindenesetre az új tulajdonosok néhány nap alatt közel 5 Mrd Ft nyereséget realizáltak. A felemelt alaptőke 62%-át értékesítő ÁPV Rt.-nek a tranzakcióból 57 M USD (≈11,7 Mrd Ft) bevétel jutott, ami Korányi (1998) szavait kölcsönvéve „arcpirítóan csekély összeg” volt.3

A vételi ajánlat megtételekor az MNV Zrt.-nek kb. 17%-nyi tulajdoni hányada volt a cégben – ez a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása során került újra vissza állami tulajdonba. Ezen túlmenően az MFB egyik leánybankja, az MFB Invest is rendelkezett részvényekkel. Papíron a részvények 65%-a forgott szabadon a tőzsdén, de nem kétséges, hogy alapjában véve a menedzsment irányította a tőzsdei forgalmat is.4

A 2011-es visszaállamosítási döntés nyilvános bejelentése úgy szólt, hogy az állam 815 Ft/részvény áron tett vételi ajánlatot és 10 Mrd Ft-ot különített el a tranzakcióra. Ez kb. 30%-kal volt a megelőző hetek-hónapok tőzsdei átlagára felett. Több fontos körülményről azonban nem szólt a bejelentés.5

Azután újabb fordulat történt. Az állami tulajdon alig 50%-ra szorult vissza, további 20% pedig a győri egyetem vagyonkezelő alapítványához került, miközben a közvetlen állami tulajdonos, az N7 Holding vezérigazgatója éppúgy Palkovics László lett, mint ahogy a Széchenyi István Egyetemet (SZIE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökévé is a volt innovációs minisztert nevezték ki.