Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


A könyvpiac egy részének újraállamosítása

Mint arról már a privatizációs technikák széles palettájának ismertetése kapcsán beszámoltunk (3.6.4., 6.1.9.) a Tankönyvkiadó Rt. privatizációjára 2004/2005 fordulóján került sor. Akkor, amikor az egykori állami vállalatnak, az 1949-ben alapított Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat jogutódjának már közel két évtizede, vagyis 1985 óta nem volt monopolpozíciója az általános iskolai, középiskolai és felsőoktatási tankönyvek piacán. A cég átalakulása 1993-ban történt, akkor vette fel a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. nevet. A privatizációt követően az állam 25% + 1 szavazatnyi részvényt megtartott magának – a többségi pakett az MSZP holdudvarához tartozó Erdős Ákos által irányított Láng Kiadó és Holding kezébe került. 2006-ban a Tankönyvkiadóba többségi tulajdonosként beszállt a finn Sanoma médiacsoport.1 2013. február 1-től a kiadó Nemzedékek Tudása Könyvkiadó (NTK) néven folytatta működését, miután egy kormányrendelet kikötötte, hogy csak a 100%-ban állami tulajdonú vállalatok használhatják cégnevükben az „állami”, illetve „nemzeti” jelzőt.

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave