Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


A magyar állam külföldön is vásárolt

Eleinte kevés figyelmet keltett az a 2018-ban indított tranzakció, melynek során a magyar állam egyik szinte ismeretlen cége közel 9 millió €-ért egy 120 szobás wellness-komplexumot vásárolt a szlovéniai Lendva településen, ahol említésre méltó magyar közösség él.1 Az ügylet a miskolci székhelyű Comitatus-Energia Beruházási, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.2 és a lendvai Sava Turizem között jött létre.3 Ugyancsak 2018-as tranzakció volt az erdélyi Szatmárnémetiben található Dacia szálló (korábbi nevén: Pannónia) megvásárlása.4 A tranzakciót az MNV Zrt. egyik leányvállalatán, a Manevi Zrt.-n keresztül bonyolították – a vételárat titokban tartották.5 2020 nyarán a jogalkotó ezekre a feladatokra egy új alapítványt is létrehozott, Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány néven, majd pedig ebbe az alapítványba apportálta a Manevi Zrt.-t és a Comitatus-Energia Beruházási, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-t.6 2021-ben a 100%-ban állami tulajdonban álló MVM egy szlovákiai energiaszolgáltató, az SSE 49%-át az EPH nevű csehországi tőkealaptól. A tranzakciót a szlovák kormány kezdettől fogva ellenezte.

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave