Az is közismert, hogy a sikeres magyar vállalkozók között is többen vannak olyanok, akik bár Magyarországon születtek, itt jártak iskolába, nyelvünket anyanyelvként használják, mégis úgy intézték sorsukat, hogy a magyaron kívül más útlevél is lapul a zsebükben. A 8.7. táblázat azokról az üzletemberekről ad áttekintést, akik hosszabb-rövidebb idő után a kapitalista világból települtek vissza Magyarországra, vállalkozásba kezdtek és/vagy vezető menedzserei, tanácsadói lettek valamelyik Magyarországon befektető külföldi nagyvállalatnak. Közös vonásuk, hogy életrajzuk meglehetősen hiányos, még azoké is, akik egyébként kedvelték a nyilvánosságot és viszonylag sok interjút is adtak a rendszerváltást követő két évtized során. Különösen szembeötlő, hogy – az 56-os menekültektől eltekintve – az életrajzokból hiányzik, hogy pontosan mikor és milyen körülmények között hagyták el Magyarországot. Ha majd egyszer megnyílnak a nemzetbiztonsági hivatalok archívumai, bizonyára sok meglepő információ fog majd velük kapcsolatban napvilágra kerülni. Addig legfeljebb csak találgatni lehet...

Fontos szereplőkké váltak a magyar privatizáció történetében azok, akik az 1980-as években – tehát még a rendszerváltás előtt – települtek Erdélyből, azaz Romániából, Magyarországra. Itt kell megemlíteni a vegyépszeres Nagy Elek nevét, valamint Bige Lászlót, aki a Péti Nitrogénművek és más magyar vegyipari cégek24 tulajdonosa lett. Még kalandosabb, a TV2 tulajdonosaként ismertté vált Tolvaly Ferenc pályafutása, aki 1974-ben – gyermekként – szüleivel együtt Erdélyből disszidált az NSZK-ba, ott művészi pályát futott be, majd német útlevéllel a zsebében 1990-ben „vándorolt be” Magyarországra, hogy belekóstoljon az üzleti életbe. Ugyanakkor számos erdélyi magyar üzleti stratégiáját arra építette, hogy nem települ át Magyarországra, de üzleti érdekeltségeket hoz létre. Ezek között a legismertebb név Mudura Sándoré. Róla jó tudni, hogy 2005-ben a legnagyobb vagyonnal Erdélyben nem ő, hanem a kevésbé ismert Teszári Zoltán rendelkezett.25

Magyar állampolgár lehet valaki úgy is, hogy nem születik magyarnak, de felveszi az állampolgárságot, miközben megtartja a korábbi útlevelét is. Erre példa az izraeli Joav Blum esete, aki Magyarországon született édesanyja jogán jutott magyar állampolgársághoz. Blum, kettős állampolgárként, 2007-ben a Velencei-tó északi partján, Sukorón vásárolt magának egy romos kisházat, ami egyben megadta számára a „helyi lakos” jogcímét is. A következő lépésben azután – mint helyi lakos – külterületi földeket vásárolt az MNV Zrt.-től, amin egy hatalmas szálloda-üdülő-kaszinó komplexumot kívánt építeni izraeli–amerikai befektető társaival.26 És végül – jogi értelemben is szélsőséges példaként – érdemes megemlíteni az orosz, ukrán és izraeli állampolgársággal rendelkelő Szemjon Mogiljevicset, aki a 90-es években két üzemet is vásárolt Magyarországon. Amikor ezt tette, házasságban élt egy magyar állampolgárral, és ezen a címen letelepedési engedéllyel is rendelkezett. Az evidensen „nem magyar” külföldiek kategorizálása sem olyan egyszerű. Hova soroljuk – például – az amerikai–jugoszláv kettős állampolgársággal rendelkező Milan Panićot (aki rövid ideig Kis-Jugoszlávia miniszterelnöke is volt), az ICN Magyarország vállalat tulajdonosát? Magyarországon az ICN meghatározó tulajdonosa a tiszavasvári Alkaloidának, a Reanal gyógyszergyárnak, az Omkernek és a Fúzió-Pharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalatnak is.27 Vitatható, hogy ezek most amerikai vagy jugoszláv tulajdonban álló cégnek számítanak?

Tovább bonyolítja a képet, hogy a rendszerváltás óta létrejött, 100%-ban külföldi tulajdonú, de Magyarországon bejegyzett társaságok kezdenek maguk is bekapcsolódni a privatizációba. A kárpótlási jegyek felhasználása kapcsán már említett Siemens-tranzakció az első fontos példa: a német cég magyarországi leányvállalata az ÁVÜ-től vette meg a Magyar Kábel Műveket úgy, hogy forinttal és kárpótlási jeggyel fizetett, mintha magyar cég lenne. De később ugyanerre az útra lépett a HungarHotelst megvásárló, külföldi tulajdonban álló Danubius-szállodalánc is.

Tudható az is, hogy az 1990-es évek közepétől viszonylag jelentős tőke áramlott Magyarországra a szomszédos országokból (Oroszországból, Ukrajnából, Szerbiából, Romániából), ámde ezek a pénzek sokszor magyar állampolgárok neve alatt kerültek befektetésre. Arra is van példa, talán még nagyobb volumenben, mint amiről az előbb említést tettünk, hogy a Magyarországon magánvállalkozásokban felhalmozott tőke egy rövid külföldi kitérővel – offshore cégeken keresztül – ismét visszaáramlik Magyarországra (9.1.4.).

A fentiekből következően a KSH által gyűjtött hivatalos adatok (8.5. ábra) bizonyosan csak a tendenciákat jelezték.