Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

10.5.37. A Dunaferr „megmentése” – titokban

Az egykori Dunai Vasmű 2004-es privatizációja (8.4.10.) utáni másfél évtized során az alapvető problémák nem oldódtak meg. A gyár nemzetközi viszonylatban még a jó ipari konjunktúra időszakában sem tudott igazán nyereséget termelni. A dunaújvárosi acél személygépkocsi-gyártáshoz nem elég jó minőségű, a hadiipari felhasználáshoz viszont túl drága. Az orosz állami bank, a VEB, mint főtulajdonos, nem tudott forráshoz jutni a nemzetközi pénzpiacon, mert a Krím annektálása miatti nyugati szankciók lényegében elzárták a forrásszerzési csatornákat. 2016 végén a dunaújvárosi cég felhalmozott vesztesége meghaladta a 185 Mrd Ft-ot, a lejárt tartozások értéke közel volt a 90 Mrd-hoz. Folytatódott a létszám lassú leépülése is – részben elbocsátások útján, részben a jó szakmunkások önkéntes távozása miatt. 2010 után a Fidesz-kormány többször is ajánlatot tett a cég visszaállamosítására, de az orosz–ukrán tulajdonosok nem voltak hajlandók eladni a céget. Hogy miért, az hosszú ideig egyáltalán nem volt érthető – sokan azt gondolták, hogy az orosz pénzből épülő paksi beruházásra számítottak.1 Csakhogy a paksi beruházás csúszott, a világpiacon emelkedtek az acélipari alapanyagok, Magyarországon belül pedig nőttek a bérek. Így 2019 őszén ismét válságba került a Dunaferr. A 2020-as év azzal zárult, hogy a cégnek nem volt elfogadott 2019-es mérlege, amit a könyvvizsgáló (EY) kénytelen volt a cégbíróságnak is jelezni, sőt valójában már aláírók sem voltak a cégben. A vezetés felmondta a munkavállalókkal a kollektív szerződést, a 4500 főre zsugorodott dolgozói állomány már csak késéssel, részletekben és az extrák nélkül kapta fizetését.2 Ugyanez volt még a helyzet 2021 tavaszán is, amikor a Dunaferr már csak 25%-os kapacitáskihasználással működött.

Az Orbán-korszak idején az államosítás ötlete 2013 nyarán vetődött fel, amikor a 2004 óta orosz–ukrán tulajdonban álló dunaújvárosi cég nagyarányú létszámcsökkentést jelentett be. A kormány még 2016 őszén sem tett le erről a szándékáról, jóllehet a cég orosz tulajdonosai az első pillanattól kezdve elzárkóztak a cég eladásától. 2017-ben – kvázi a kormány nevében – Mészáros Lőrinc tett vételi ajánlatot a 2016 végére 185 Mrd Ft veszteséget felhalmozó vasműre, de ő sem járt sikerrel. A 2019-es önkormányzati választás idején a hivatalban lévő fideszes polgármester azzal kampányolt, hogy majd elintézi a kormánynál a Dunaferr államosítását (és így nem lesz szükség létszámleépítésre).

Ám hosszú hónapokig semmi sem történt. Végül 2020 júniusában a magyar állam „kontroll alá helyezte” a céget, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a súlyos likviditási problémákkal küzdő cég fölött, ahol – nem mellesleg – nem működtek a választott testületek sem (közgyűlés, IG, FB), elvben a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) emberei vehették át az irányítást. Ehhez a jogi feltételek a Covid–19 járvány idején teremtődtek meg azzal, hogy a jogszabályok változása lehetővé tenne az NRN-nek, hogy csőd vagy felszámolás helyett reorganizációs eljárást vezessen le egy magántulajdonban álló cégnél is. Az eljárás része a teljes titoktartás is. Így – például – a reorganizációról szóló döntést nem kellett leközölni a Cégközlönyben sem. A valóságban azonban a reorganizációból nem lett semmi – folyt tovább a Dunaferr kivéreztetése. 2022 februárjában még bonyolultabbá vált a helyzet, mert az orosz–ukrán háború nyomán életbe léptetett szankciók megkötötték az esetleg érdeklődő befektetők – köztük a magyar állam – kezét is. A csődtörvény módosítása után megkezdődött a Dunaferr felszámolása. Ennek első lépéseként a magyar állam kötelezettséget vállalt arra, hogy 6 hónapon át összesen 16 Mrd Ft-ot fordít a Dunaferr dolgozói bérének kifizetésére, és ezzel párhuzamosan a cég felszámolója bérgyártási megállapodást kötött az Európa-szerte terjeszkedő angol Liberty Steellel. Az üzlet forrása – vagy annak egy része – az Eximbanktól származott.