Ez történt a liberális és baloldali politikai erőkkel szimpatizáló Bleuer István cégével, a (formálisan) spanyol–magyar vegyesvállalati konstrukcióban működő ESMA Rt.-vel, amire Simicska Lajos vetett szemet. Miután Bleuer ismételt „felszólítások” és célirányosan megindított adóellenőrzések után sem volt hajlandó megválni cégétől, az Országgyűlés egyéni képviselői indítvány formájában közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva betiltotta a járdán, az úttesttől 5 méteres sávban elhelyezett hirdetéseket. Ezzel az utcai lámpaoszlopokon elhelyezett hirdetések értékesítésére specializálódott cég értékét az új törvény gyakorlatilag lenullázta. Közben Simicska összeveszett Orbán Viktorral – de a céget a Fidesz mindenképpen meg akarta szerezni. Így Bleuer rákényszerült arra, hogy cégét eladja az Orbánhoz személy szerint is közel álló új barátnak, Garancsi Istvánnak. A cég megszerzését követően, 2015 nyarán az Országgyűlés ismét visszamódosította a vonatkozó törvényt, így az ESMA ismét potenciálisan prosperáló céggé vált. 2018-ban – miután a választások idején 95%-os kedvezménnyel adta bérbe a hirdetőfelületeket a Fidesznek –, Garancsi cége újabb 5 éves hosszabbítási lehetőséget kapott a főváros tulajdonában álló hirdetési felületek hasznosítására.1

Hasonló történet az ún. Nemzeti Vágtát szervező gazdasági társaság sorsa. A baloldali elkötelezettséggel meggyanúsított tulajdonosok cége úgy vált értéktelenné, hogy a Fidesz-irányítás alatt álló főváros sokévi rutinengedélyezés után 2011-ben már nem adott engedélyt a lovas esemény megrendezésére. Azt követően, hogy az eredeti tulajdonosok a céget eladták az egyébként lósport iránt valóban elkötelezett Lázár fivéreknek, a főváros engedélye ripsz-ropsz megérkezett. Utólagosan elemezve a történteket Magyar (2015) – teljes joggal – az államosításnak ebbe a kategóriájába sorolta az ingyenes terjesztésű Metropol újság eladását 2011-ben, amikor a svéd multinacionális vállalat tulajdonosai egy Fidesz-közeli magyar vállalkozóknak, Simicska Lajos üzlettársának, Fonyó Károlynak adták el a kiadót és a névhasználati jogot,2 illetve a Market Építő Zrt. Garancsi István általi megvételét az egyértelműen baloldali elkötelezettségű Wallis-csoporttól.3

A 2007-ben alapított, gyorsan fejlődő és piacvezetővé vált Orangeways fapados busztársaság4 tönkretétele mögött is einstand húzódott meg, méghozzá oly módon, hogy az ellenérdekű, Fidesz-közeli cégek 2014-ben egyidejűleg meghiúsítottak egy 17 Mrd Ft-os budapesti közbeszerzést, és eközben nyomást gyakoroltak a tulajdonosokra, hogy adják el a céget 0 forintért. Az ügy vége büntetőeljárás lett, amely során 2019-ben három személyt a bíróság kényszerítés bűntette miatt I. fokon el is ítélt.5

Fontos esemény volt a Népszabadság megszüntetése, amely szintén ilyen módon történt: magáncég vett meg magáncéget. Az egész történet egyébként több elemében hasonlított ahhoz, ahogy 1939-ben az akkori kormány a legnépszerűbb liberális lapcsoportot, Az Est-lapokat likvidálta (1.1.9.6.). Egy döntő különbség azonban volt: Az Est-lapok egyértelműen nyereséges vállalkozás volt, a Népszabadság viszont folyamatosan veszteséget termelt változó tulajdonosainak.

Miként a rendszerváltás előtt, úgy az azt követő 26 évben is az egykori állampárt újságja volt Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja – annak ellenére is, hogy 2016 végén a példányszám már a 40 ezret sem érte el.6 A rendszerváltást követően a lapot az MSZP vezetése és a lap újságírói kollektívája igen gyorsan privatizálta, hogy így akadályozza meg az MDF-kormányt abban, hogy befolyást szerezzen a lapban. Jogi értelemben a lapot 1990. szeptember 1-től a Népszabadság Rt. adta ki, melynek fő tulajdonosa a német Bertelsmann AG. lett.7 2003-ban a lap átkerült a svájci Ringier-csoporthoz, ám az MSZP-hez kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén a szocialisták 2015-ig jelentős befolyással bírtak a lapban. Később a lap meghatározó tulajdonosa az osztrák Vienna Capital Partners (VCP), illetve a Mediaworks Hungary Zrt.-n keresztül az osztrák Heinrich Pecina lett

A Mediaworks 2016. október 8-án jelentette be, hogy üzleti megfontolások alapján felfüggeszti a lap kiadását. Pár héttel később, október 25-én az Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a. Az Opimus Presst tulajdonló Opimus Group Nyrt. részvényeit – a kisbefektetőkön kívül – a Kajmán-szigeteken bejegyzett Cariati Holding Ltd. (24,54%), a nigériai TAC Investment Ltd. (15,86%) és a szekszárdi székhelyű Status Capital Befektetési Zrt. (8,38%) birtokolta. Általános vélemény szerint az Opimus az Orbán Viktor strómanjaként működő Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez és nagyvállalkozóhoz állt közel. Ezt kezdetben Mészáros tagadta, később maga is elismerte. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke így kommentálta a fejleményeket: „Szerintem már épp itt volt az ideje, hogy bezárjon a Népszabadság váratlanul, nekem ez a szerény véleményem. A Szabad Nép volt az elődje ennek a lapnak, úgy is viselkedik egyébként, tehát, én nem fogok krokodilkönnyeket hullatni a Népszabadságért.”8

Mint ezt az érintettek nyomban jelezték, a lap megszüntetése több szempontból is jogsértő volt, és ezt később két bírósági ítélet is megerősítette9 – de ettől érdemben semmi sem változott.

Mint az köztudott, a koronavírus-válság, a légiközlekedési szektort különösen súlyosan érintette, lenyomta a repterek piaci értékét. 2019-ben még 3 Mrd euróra becsülték a reptér értékét, 2020 végén ez ennél csak sokkal alacsonyabb lehetett. A koncessziós jogok tulajdonosai az ajánlatot kapásból visszautasították – annak ellenére is, hogy korábban már több jele is volt annak, hogy a magyar kormány kész a nyomásgyakorlásra, ha üzleti alapon nem jön össze a megállapodás. Ennek egyik jele volt, hogy 2020 júniusában a Pénzügyminisztérium nem engedélyezte, hogy a működtetők 50 millió eurós hitelt vegyenek fel az EBRD-től, a műszaki jellegű engedélyeket csak lassan lehetett megkapni stb.11 Októberben azután kiszivárgott, hogy a magyar állam vezette konzorcium 4,44 milliárd €-t (1617 Mrd Ft) ajánlott, ami 30 évnél is hosszabb megtérülést jelentene.12