Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

11.7. Az állami vagyonkezelő szervezetek kiadásai

Az 1990–2007 között keletkezett – folyó áron – összesített 2550 Mrd Ft-nyi privatizációs bevételből az állami vagyonkezelő szervezetek több mint 4000 Mrd Ft-nyi kiadást finanszíroztak. Ez így nyilvánvaló képtelenség! A magyarázat egyfelől abban rejlik, hogy a vagyonkezelők az idők folyamán kb. 500 milliárd forintnyi egyéb bevételt is termeltek (a portfólióba tartozó vállalatok osztalékából, a náluk felhalmozódó államkötvényekből stb.). Emellett az állami vagyonkezelők önmagukban is, az államháztartás többi alrendszereivel kiépült kapcsolatrendszereikben is olyan szövevényes pénzáramlásokat bonyolítottak, amelyeket legfeljebb csak egy-egy naptári év beszámolóiban lehetett mérlegszerűen szinkronba hozni – idősorok formájában nem. Az éves beszámolók adatainak egymás mellé állítása – mint ahogyan az a már bemutatott táblázatokban történt – ezért szükségszerűen számszaki ellentmondások és lyukak tömegét mutatja. Ezt néhány további ténnyel és példával célszerű illusztrálni.

Abból kell kiindulni, hogy az állami vagyonkezelők az időszak nagy részében három, illetve négy párhuzamos beszámolót készítettek:

elszámoltak azzal, hogy mi történt a hozzájuk rendelt vagyonnal (társaságok eladása, elvont osztalék, a társaságok támogatása, reorganizációja),
készült beszámoló a saját vagyonról (a privatizációs szervezet saját működési kiadásai, esetleges speciális bevételei),
létezett egy ún. privatizációs tartalékszámla
és rövid ideig még egy környezetvédelmi tartalékszámla is.

Már említettem, minden kormány szívesen használta számviteli pufferként a vagyonkezelő szervezeteket. Hol arra, hogy itt dugják el a költségvetés tartalékait, hol meg arra, hogy a privatizációs szervezet kiadásai között számolhassák el azokat a kiadásokat, amelyekre időhiány vagy más ok miatt az évenkénti költségvetési vita keretében nem lehetett volna megkapni az Országgyűlés jóváhagyását. Másfelől a privatizációs bevételt lényegesen meghaladó többletköltés annak volt az eredménye, hogy a privatizációs szervezet(ek) százmilliárdos nagyságrendben költött(ek) egyes cégek reorganizációjára, támogatására (8.10.), amihez a fedezetet részben a központi költségvetés egyedi átutalásai biztosították. Ez utóbbi tétel is hatalmas, 500 Mrd Ft-ot meghaladó összeg volt.

Ebben a kontextusban viszont azon is érdemes – legalább utólag – elgondolkozni, vajon indokolt volt-e a kerülőút oly gyakori alkalmazása, tehát az olyan megoldás, amikor a privatizációs szervezet különféle állami alapokba 1-2 Mrd Ft-os tételben szivárogtatott át jövedelmet. A válasz nyilvánvaló: nem. Az is sajnálatos tény, hogy a vagyonkezelő szervezetek egyes tételeket – köztük olyanokat is, amelyekre a közvélemény mindenkor igen érzékeny volt – a különböző időszakokban különféleképpen számolt el. Így – például – a privatizációs tanácsadók díját csak 1995–98 között mutatták ki önálló soron, a többi években „belemosták” valamelyik más kiadási sorba.

11.25. táblázat. Az ÁPV Rt. és jogelődeinek kiadásai, 1990–2007

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1266peam3_5357/#m1266peam3_5357 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1266peam3_5357/#m1266peam3_5357)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1266peam3_5357/#m1266peam3_5357)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero