Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

12.2. Makroökonómiai eredmények

„Nekünk ebben a kérdésben nincs »erős« véleményünk, de azt valószínűnek tartjuk, hogy hosszabb távon a következetesebb reform – különösen ha kiterjed a jog és a politika szférájára is – inkább segíti, mintsem gátolja a gazdaság átalakulását s hatékonyabbá válását. A neoliberális reformcsomagoknak nagy társadalmi ára lehet, de elmulasztani a reformokat még nagyobb kárt okozhat, mint végrehajtani.”

Ladányi János–Szelényi Iván (2004)1

E vaskos monográfia utolsó elemző fejezetében nem kerülhetjük meg a választ arra a kérdésre, hogy a szerző a privatizáció értékelésekor mit tekintett mércének, viszonyítási alapnak és melyek azok a körülmények, amelyek szükségszerűen nehezítik, bizonytalanná teszik az összehasonlítást.

Ha a folyamatot tranzakciónként próbáljuk meg értékelni, akkor először is a tranzakciók számossága jelent nehezen kezelhető problémát. Az állami vagyonkezelő szervek három évtized alatt több tízezer tranzakciót bonyolítottak, s ezek mögött százezres nagyságrendű döntés húzódik meg.
Minden privatizációs döntés egy időben elhúzódó, dinamikusan változó folyamat része. Ezért az értékeléskor mindig figyelembe kell venni azt, hogy a döntést meghozó szereplők milyen információkkal rendelkez(het)tek a döntés pillanatában, milyen elképzeléseik voltak a folyamat későbbi alakulásáról és miként módosították terveiket a körülmények változása esetén. Ahol lehetett, ezt a komplex megközelítést alkalmaztuk.
Az egyértelmű, jól mérhető változók (GDP, tőkehatékonyság, technikai megújulás, struktúraváltás, életszínvonal, jövedelemegyenlőség stb.) mind-mind összetett jelenségek, s a privatizáció Magyarországon választott technikája csak egy a sok-sok rájuk ható tényező között.
A posztszocialista átalakulás kontextusában a privatizáció egyben országok közötti verseny is. De olyan verseny, amelyben nem volt – szükségszerűen nem volt – egy mindenki számára egyformán látható, közös célvonal. Hiába igaz, hogy a privatizációt és a posztszocialista transzformációt 26 ország 1989/90-ben nagyjából egyszerre kezdte meg, a minőségi értékelés más és más eredményt ad, ha 1995-nél vonjuk meg a mérleget, mint ha 2010-ben vagy 2018-ban foglalunk állást. Más képet kapunk akkor, ha a nagyvállalatok privatizációját nézzük, mint ha csak a kisebb cégek – az ún. előprivatizáció – haladásával mérjük a folyamatot (8.1. ábra).

A fenti problémák súlyával már könyvem írásának kezdetekor is tisztában voltam, ezért mindvégig két értékelési szempontra koncentráltam. Az egyik a privatizációs bevétel időbeli alakulása volt. E szerint mérve az előrehaladást, azt mondhatjuk, hogy ebben az összehasonlításban Magyarország hosszú időn keresztül az élen állt, és csak a 2000 utáni évek teljesítményével tudott minket Szlovákia leelőzni (12.6. ábra).2

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1266peam3_5442/#m1266peam3_5442 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1266peam3_5442/#m1266peam3_5442)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1266peam3_5442/#m1266peam3_5442)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

12.6. ábra. A privatizációs bevételek alakulása a posztszocialista országokban, 1989–2003

Megjegyzés: Kumulatív bevételi adatok a 2003. évi GDP százalékában.

A másik mutató a magánszektor arányának növekedése volt. A 12.2. táblázatból jól látszik, hogy a kelet-európai rendszerváltás idején a magánszektor részaránya Lengyelországban volt a legmagasabb – a mezőgazdaság miatt. Ezzel együtt 1993-ban már elsők voltunk, és csak 1994-ben előzött meg bennünket Csehország, 1999-ben viszont megint az élre kerültünk. Két évtized távlatából visszatekintve jól látható, hogy a rendszerváltást követő első 10 év után kétszer is megváltozott a helyzet. Az első fordulat 1998-ra, a Fidesz kormányra kerülése idejére tehető: megállt a nagy cégek beáramlása. Mint a 12.2. táblázat adataiból is látható, új nagybefektető 1999 és 2005 között egyáltalán nem jött Magyarországra. Azt követően is csak két nagy beruházás volt: a Hankook-gumiabroncsgyár, illetve a Mercedes-autógyár, amelyik csak 2012 folyamán kezdte meg a termelést. Hasonló következtetést vonhatunk le azon országok adataiból, amelyekre vonatkozóan rendelkezésre állnak az állami vállalatokban dolgozók létszámadatai. 2011-ben ezen a téren is listavezető volt Magyarország a közép-európai posztszocialista államok között (12.2. táblázat).

12.2. táblázat. A magánszektor részaránya a GDP előállításában, 1990–2006 (százalék)

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1266peam3_5448/#m1266peam3_5448 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1266peam3_5448/#m1266peam3_5448)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1266peam3_5448/#m1266peam3_5448)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

Megjegyzés: A satírozott kockák az adott évi maximumpozíciókat jelzik.

Forrás: EBRD Transition Report, különböző évek.

12.3. táblázat. A legnagyobb magyarországi működőtőke-befektető cégek adatai, 1989–2008

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1266peam3_5453/#m1266peam3_5453 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1266peam3_5453/#m1266peam3_5453)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1266peam3_5453/#m1266peam3_5453)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

Megjegyzések: * 2008 ** Folyamatban. 2011-re készül el. *** Üzletek száma.

Forrás: BBJ, 2009. dec. 11. + saját gyűjtés.

A külföldi tulajdonban levő vállalatok száma 1998 után még egy darabig nőtt. 2001-ben érte el a 27 ezres szintet, és ez a szám azóta változatlan. Nemcsak a darabszám stagnált, de megállt a külföldi tulajdonban levő vállalatok jegyzett tőkében mért részesedésének korábban megállíthatatlannak tűnő növekedése is.3 Így nem csoda, hogy tőkevonzás tekintetében versenytársaink közül többen megelőztek bennünket (12.4. táblázat).

A második cezúra 2006-ban történt. Ebben az évben a felhalmozott FDI értéke Magyarországon az egyéves GDP 68%-ának felelt meg, ami a holland adatnál (71%) csak egy árnyalatnyival kisebb, míg az írek adatánál (67%) egy árnyalatnyival volt nagyobb.4 Ettől az évtől kezdve csökkent az éves tőkebeáramlás is. 2006-ban még 8 Mrd USD-szinten volt, 2009-ben már a 3 Mrd USD-t sem érte el!5 Szakértői becslés szerint 2008-ban a hazai magántulajdonú vállalati szektoron belül a külföldi cégek aránya a foglalkoztatásban 20%, a beruházásban közel 40%, az exportban 65-70%-os részarányt képviselt.6

12.4. táblázat. Az egy főre jutó külföldi tőke (FDI) behozatala és kivitele néhány posztszocialista országban, 2007

a) 2007-ben
Állományi adatok (stock)	Behozatal	Kivitel
	euró/fő
Észtország	8416	2980
Horvátország	6841	536
Csehország	6612	458
MAGYARORSZÁG	6600	1238
Szlovákia	5900	185
Szlovénia	4000	2277
Bulgária	3252	53
Lengyelország	2900	393
Oroszország	2000	1692
Románia	1914	31
Ukrajna	565	92
Forrás: Saját számítások Hunya (2008) adatai alapján. Országonkénti bontású adatok aggregálásával (directional principle).
b) 2017-ben
Állományi adatok (stock)	Behozatal	Kivitel
	euró/fő
Észtország	14297	4549
Csehország	12189	1876
MAGYARORSZÁG	7971	2444
Szlovákia	7971	523
Lettország	7403	776
Horvátország	6725	1229
Szlovénia	6472	2789
Bulgária	5658	333
Litvánia	5182	1017
Lengyelország	5093	673
Románia	3738	37
Oroszország	2543	2176
Ukrajna	1008	148

Forrás: WIIW FDI Report (2018: 51, 54) + Saját számítás. Országonkénti bontású adatok aggregálásával (directional principle).

Az Európai Unió tagállamaiban 2007-ben kezdődött meg a külföldi irányítású leányvállalatok statisztikájának (Foreign Affiliates Statistics – FATS) egységes összeállítása és publikálása. A FATS keretében kiszámolt adatok szerint 2010–2012-ben az unió tagállamaiban a teljes vállalkozói kör hozzáadott értékének közel negyedét (23–24%-át) külföldi irányítású leányvállalatok állították elő. Magyarországon ugyanebben az időszakban a hozzáadott érték mintegy fele (49–52%) származott tevékenységükből, ez az Unióban – Írország mögött – a második legmagasabb érték volt. A 2004 óta csatlakozott tagállamok többségében (például Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Észtországban és Romániában) ez az arány 33% körül vagy afölött volt, vagyis lényegesen elmaradt a magyar adat mögött.7

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1266peam3_5467/#m1266peam3_5467 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1266peam3_5467/#m1266peam3_5467)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1266peam3_5467/#m1266peam3_5467)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

12.7. ábra. A külföldi irányítású leányvállalatok részesedése a vállalkozások teljesítményéből, 2013

Megjegyzés: Pénzintézetek nélkül.

Van okunk feltételezni, hogy a tőkebeáramlás makroszinten mért lassulása összefügg azzal is, hogy a hazai adottságok és a belső szabályozás diktálta kényszerek miatt a külföldi tőke alapjában véve csak két ágazatba áramlott: a szolgáltatásokba és az iparba – az építőiparnak és a mezőgazdaságnak szinte semmi sem jutott. Ez azután közelítő pontossággal vissza is tükröződik az egyes ágazatok teljesítménykülönbségében: az építőipari és a mezőgazdasági termelés növekedése jelentősen elmaradt a GDP átlagos növekedéséhez képest.

A privatizáció értékelésekor ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert az iparban, vagyis a magyar gazdaságnak abban a szegmensében, ahol a privatizáció szinte korlátozás nélkül és teljes mértékben végbement, nemcsak annyi történt, hogy a rendszerváltást követő időszakban a nemzetgazdasági átlagot meghaladóan növekedett a termelés, hanem gyorsulás ment végbe a rendszerváltást megelőző két évtized átlagához képest is. 1968 és 1989 között a magyar ipar termelése éves átlagban 3,5%-kal nőtt. Ehhez képest az 1989–2007 között mért 4,8%-os növekedés igen jelentős javulás.8 Mindez – bizonyítottan – a külföldi tőke beáramlásának köszönhető. A magyar ipar egészét átfogó, vállalati szintű elemzés azt mutatta, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok termelékenysége a feldolgozóiparban már 1999-ben is 40%-kal meghaladta a magyar tulajdonú cégekét.9 Ez a különbség a későbbiekben is csak nőtt!

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1266peam3_5475/#m1266peam3_5475 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1266peam3_5475/#m1266peam3_5475)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1266peam3_5475/#m1266peam3_5475)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

12.8. ábra. A külföldi és magyar irányítású vállalatok termelékenységének alakulása, 2008–2013

Megjegyzés: Pénzintézetek nélkül.

12.5. táblázat. A növekedés ágazati összetevői és az FDI-állomány megoszlása, 1990–2005

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1266peam3_5481/#m1266peam3_5481 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1266peam3_5481/#m1266peam3_5481)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1266peam3_5481/#m1266peam3_5481)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

Megjegyzések: Az adathiány fő oka, hogy a KSH nemzeti számlái és az MNB fizetésimérleg-statisztikái eltérő ágazati aggregációs kategóriákat használnak. FDI-adatok: 2005. végi, euróban számolt állományi adatok alapján. Nemzetgazdaság összesen = 46,7 Mrd €.

Forrás: KSH Statisztikai Évkönyv (2007); MNB (2007: 44).

Miután az iparban a privatizáció és a külföldi tőke számára már gyakorlatilag nincs szabad tér, innen további növekedési impulzusokat nem lehet várni. Addig viszont, amíg a többi ágazatban nem változnak meg a politikai és a jogi feltételek, egyre nagyobb jelentőséget kap a globalizációs folyamat másik oldala, a magyar tőke kivitele. Mint a 12.4. táblázatból is látszott, Magyarország e tekintetben jelenleg nem áll rosszul.

Társadalmi hatások. Vannak a privatizációnak nehezen vagy egyáltalán nem kvantifikálható eredményei is. Magyarországon két évtized alatt nemcsak a tulajdonviszonyok alakultak át, a privatizáció átformálta a vállalaton belüli viszonyokat is, s a folyamat kiterjedtsége következtében alapvetően átrendeződtek az egyes társadalmi csoportok jövedelmi és vagyoni arányai.

Kb. három évtizeddel a rendszerváltás után a szokásos elnevezéssel „felső tízezer”-nek hívott társadalmi kategóriát – Tóth–Szelényi (2018) becslése szerint – nagyvállalkozók, menedzserek és értelmiségiek alkották. Az idetartozók éves jövedelme évi 30-35 milliótól akár 250-300 millióig terjedhetett, vagyonuk alsó határa pedig valahol 300 M Ft-nál kezdődhetett. Az újonnan kialakult vállalkozói-tulajdonosi réteg nagysága 50 ezer főre becsülhető.10 Voltak azután százezerszámra olyan cégtulajdonosok és egyéni vállalkozók is, akik élethelyzetüket tekintve inkább az alkalmazotti kategóriába tartoztak (színészek, újságírók, fordítók-tolmácsok, programozók, őrző-védő cégek emberei11 stb.). De még ezek az ún. kényszervállalkozók is betagozódtak az új társadalmi rendbe, megértették a piac logikáját, megtanulták szabályait. Mindez együttvéve elégséges volt a polgári középosztály kialakulásához és fennmaradásához.

Ezek a csoportok alkották a magyar társadalom tágabb értelemben vett gazdasági elitjét.12 Egy részük csak a magángazdasághoz kötődött, sokan azonban még fél lábbal benne voltak az állami szférában is. Egy részük csak munkavállalója egy-egy transznacionális cégnek, míg mások a bankigazgatói, vállalatvezetői vagy ügyvédi pozíció megtartása mellett saját cégbirodalmat is működtetnek, jelentős termőföld-, erdő- és ingatlan vagyonnal bírnak. A 2000-es évek elején a legszűkebb értelemben vett gazdasági elitbe 100-150 sikeres nagyvállalkozó tartozott. Ám, szemben a közvélekedéssel, többségükről egyáltalán nem vagy csak kismértékben igazolható, hogy a privatizációból, vagyis az állami vagyon első kézből történő megvásárlása útján gazdagodtak meg.13 Szakonyi Péter becslése szerint14 2018-ban a 200 leggazdagabb magyar családnak lehetett 8 milliárd forintot meghaladó saját vagyona, és egy ennél jóval tágabb körnek, kb. 2000-2500 családnak lehetett 1 Mrd Ft-ot elérő vagyona.

Fontos a fentiekhez hozzátenni, hogy nemzetközi összehasonlításban a vagyoneloszlás egyáltalán nem tekinthető kiugróan egyenlőtlennek. A felső népességtized az összes vagyon mintegy 50%-át birtokolja. Összehasonlításul: az Egyesült Államokban 80%, Hollandia, Lettország és Dánia esetében 66-70%, Belgiumban és Olaszországban pedig kicsit több mint 40% ez az arány. Mindez minden bizonnyal azért van, mert nálunk sok más országhoz képest nagyon magas a lakástulajdon aránya, ami szorosan összefügg azzal, amiként Magyarországon a rendszerváltás idején a lakásprivatizáció végbement (1.3.10.).

1	Id. mű: 27.
2	Egy későbbi, 2008-as adatok alapján, ugyancsak az EBRD-ben készített összevetés még mindig azt a képet mutatta, hogy Magyarország és Szlovákia az éllovasa ennek a versenynek. Magyarország szempontjából ez a kettős verseny is kedvezően alakult, mert alig volt különbség a szlovák és a magyar adat között (Mickiewicz, 2009).
3	Laki (2009). Balatoni–Pitz (2012) adatai szerint viszont a külföldi érdekeltségű vállalatok száma 2009-re 30 ezer közelébe emelkedett (id. mű: 4).
4	Hunya (2008: 10).
5	A 2009-es adat előzetes becslés.
6	Balatoni–Pitz (2012).
7	KSH Statisztikai Tükör, 2015. dec. 23.
8	Bruttó termelési adatok, a KSH hosszú távú idősorai alapján.
9	A számítás a teljes tényezőtermelékenységre (TFP) vonatkozik (Békés–Halpern–Muraközy, 2011: 124). Az adatok pontos értelmezéséért a szerző köszönettel tartozik Muraközy Balázsnak.
10	Pitti (2005) számításai szerint a 274 ezer hazai érdekeltségű, nem pénzügyi társas vállalkozás tulajdonjoga 50-52 ezer természetes személy kezében összpontosul, vagyis egy-egy tulajdonos átlagosan 4-5 vállalkozásban érdekelt (id. mű: 39).
11	2010 táján az őrző-védő szolgáltatást nyújtó cégekben 82 ezer (!) ember dolgozott – többségük valamiféle egyéni vállalkozói szerződéses viszonyban. Az őrzés-védelemmel foglalkozó cégekben dolgozók létszáma a hivatásos rendőri állomány háromszorosa (!) volt. A bejegyzett őrző-védő szolgáltatással (is) foglalkozó cégek száma meghaladta a 11 ezret, ténylegesen azonban – 2015-ös adatok szerint – a magánbiztonsági szolgáltatást végző cégek száma alig haladta meg a 700-at (Felméry, 2018a: 28, 136, 159).
12	Szalai (2001) fontosnak tartja a szűkebb értelemben vett gazdasági elit fogalmának használatát is. Az ő becslése szerint a rendszerváltást követő első évtized után ehhez a tágabb körhöz kb. 3900 fő tartozott. Bő 90%-uk politikus, államigazgatási tisztviselő, illetve menedzser. Szerinte a nagyvállalkozók száma kb. 300 (id. mű: 22).
13	Lásd Kolosi–Szelényi (2010) 300 fős, „magyar milliárdos”-okat tartalmazó mintán végzett elemzését.
14	Idézi: Tóth–Szelényi (2018).