Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.4.2. Egy fordítási félreértésről

Amióta 1992-ben létrejött az ÁV Rt., félreértések forrása, hogy a „vagyonkezelés” kifejezés tartalmát azonosítják az angol „asset management”-tel (4.3.2.). Noha ebben az esetben a fordítás szótári értelemben hibátlan, valójában az angol kifejezés egészen más tartalmat takar. Az asset management elsődlegesen a pénzügyi megtakarítások kezelését jelenti, ami tipikus bankári, pénzintézeti feladat. Itt a figyelem középpontjában a kezelésre átvett likvid eszközök (tőzsdei részvények, kötvények, készpénz, opciók stb.) forgatása áll. Lényeges körülmény, hogy az efféle tevékenységekkel foglalkozó bankok – részvénytulajdonlás esetén – csak egészen minimális tulajdonhányadot tartanak egy-egy társaságban, ezért a társaságok működtetésével, irányításával egyáltalán nem is foglalkoznak. Minthogy likvid papírokról van szó, az asset management hatékonysága napról napra ellenőrizhető és számonkérhető. A pénzügyi megtakarítások menedzselése iránt, természetesen, Magyarországon is van igény, sőt ez az igény nyilvánvalóan növekvő, de ennek a privatizációs vagyonkezeléshez édeskevés köze van.1

Nem tisztázott a vagyonkezelés fogalma a magyar jogalkotásban sem. Pontosabban a jog ismeri ezt a terminus technicust, csak másképp használja, mint ahogyan az a privatizációval kapcsolatos közgazdasági-politikai vitákban meghonosodott. A magyar jogrendszerben évtizedeken keresztül a vagyonkezelés elsősorban az ingatlankezelés kapcsán volt használatos. Ennek analógiájára került be a szóhasználatba a szocialista vállalatok kezelői joga, amikor arról volt szó, hogy a vállalatok nem tulajdonosai, hanem kezelői az egységes és oszthatatlan állami vagyonnak.2 Amikor a magyar vállalatok társasággá alakultak, s részvényeik, illetve üzletrészeik azonosítható tulajdonosok kezébe kerültek, a vagyonkezelés jogilag új értelmet nyert.

A magyar társasági jog – követve a német hagyományokat – abból indul ki, hogy a társasági vagyont nem a tulajdonosok, hanem a menedzsment kezeli. Ilyen értelemben a vagyonkezelés jogát a tulajdonos nem adhatja át másnak, hiszen nem is az övé! A tulajdonos jogait a közgyűlésen keresztül gyakorolja – egyebek között le is válthatja a menedzsmentet, ha nincs vele megelégedve.

Ezzel a jogi megalapozású szóhasználattal szemben az elmúlt 20 évben elterjedt közgazdasági szóhasználat más asszociációs láncokat épített ki. A szóhasználat arra az elgondolásra épül, hogy a vagyonkezelés a tulajdonos – e sorok írásakor az MNV Zrt. – feladata; azt pedig, hogy miként látja el feladatát az állagmegóvás és az értéknövekedés közgazdasági kategóriáival kívánja megfogni. S ezen a ponton máris szembeötlik a közgazdasági vagyonkezelési fogalom alapvető ellentmondása. Ha a vagyonkezelés tárgya nem pénz, értékpapír vagy ingatlan, hanem egy működő vállalat, akkor sem az állagmegóvás, sem az értéknövekedés nem számszerűsíthető. Két időbeli állapotot összehasonlítva többnyire nem lehet egyértelműen eldöntetni, hogy az adott vállalat állaga romlott vagy javult, értéke nőtt vagy csökkent, és azt pedig még kevésbé, hogy az értékváltozásban milyen szerepe volt a vagyonkezelőnek.

Mindezeket előrebocsátva vizsgáljuk meg a közgazdasági értelemben vett vagyonkezelés gyakorlatból ismert formáit:

Közvetlen vagyonkezelésről akkor beszélünk, amikor a vagyonkezelő szervezet nemcsak a tulajdonosi jogosítványait tartja meg magának, de – túllépve a Gt. szabta határokon – az adott társaság irányítását közvetlenül kézben tartja. Ezt csinált az ÁVÜ, ezt csinálja jelenleg az MNV Zrt.
A közvetett, nem üzleti típusú vagyonkezelést az jellemzi, hogy az állami szervezetek egymás között osztják el a tulajdonosi jogok egészét vagy egy meghatározott részét.
Közvetett, üzleti típusú vagyonkezelésről beszélünk, amikor a vagyonkezelő szervezet kiadja az állami vagyont egy for-profit vállalkozásnak, és tulajdonosi jogosítványait szerződő partnerére ruházza át. A jogok átruházásának mértéke, illetve a vagyonkezelési szerződésben megfogalmazott célok eltérőek lehetnek, és ennek megfelelően a közvetett vagyonkezelésnek különböző változatai vannak.
Végül – a teljesség kedvéért – meg kell említeni, hogy a vagyonkezelési formát az ÁPV Rt. egy alkalommal arra használta, hogy megkerülje a koncessziós törvény előírásait. Ez történt a Budapest Airport privatizációja esetében, amikor a 75 évre kötött kvázi koncessziós megállapodást vagyonkezelési konstrukcióvá alakították át (6.3.6.).

1	Ez a félreértés egyértelműen ott rejlett Teleki Pál holdingkoncepciójában, amivel hozzálátott az ÁV Rt. megalakításához (3.2.1.), és kimutatható a tb-önkormányzatok vagyonátadásával kapcsolatos eredeti elgondolásokban is (4.2.).
2	Ez az okfejtés szorosan követi Sárközy Tamás 1997. június 3-i, az ÁPV Rt. által szervezett vagyonkezelési konferencián elhangzott előadásának gondolatmenetét.