Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

12.4.6. Az új alkalmazotti elit

A rendszerváltás és a privatizáció nyomán felgyorsult és új irányt vett a gazdasági elit cserélődésének folyamata az államigazgatásban, a politikában és az állami tulajdonú vállalatok felső vezetésében is. Lengyel György (2007) kutatásaiból tudni lehet, hogy a 80-as évek végén közöttük a diplomások aránya 90%-os volt – ez már tovább alig nőhetett. Viszont kétötödről egyötödre csökkent azok aránya, akik nem nappali egyetemen szerezték a diplomát, és arányeltolódás ment végbe a műszakiak kárára, illetve a közgazdászok előnyére. Azoknál, akik valamilyen állami állást töltöttek be, és emellé kaptak IG- vagy FB-tagságot, elsősorban az ezért kapható tiszteletdíj volt a meghatározó. Ez a kinevezési gyakorlat természetesen minden esetben felvetette az összeférhetetlenség kérdését (9.3.3.), de összességében elmondható, hogy a rendszerváltást követő két évtizedben emiatt egyetlen egy komoly botrány sem robbant ki. Így a közvélemény többsége számára ez a probléma tulajdonképpen nem is létezett.

Értelemszerűen leginkább a banki szféra adott lehetőséget az alkalmazottként történő meggazdagodásra: a bankvezérek, a bankok IG- és FB-tagjai saját bankjuktól – vagy egy barátjuk által vezetett másik banktól – vettek fel hitelt cégek, ingatlanok, földek és erdők megvásárlására. A legjobb példa erre Csányi Sándor pályája, aki az OTP Bank élén áll több mint másfél évtizede, s akiről ebben a fejezetben már többször is szó esett, de feltehetően hasonló módon gazdagodott meg Felcsuti Péter és Erdei Tamás is, akik az osztrák Raiffeisen Bank, illetve a német Bayerische Landesbank magyarországi leánybankjait irányították ugyancsak nagyon hosszú idő óta. Jól jellemzi a helyzetet Felcsuti egyik nyilatkozata: 2008-ban úgy fogalmazott, hogy a bankvezéri stallummal járó „pénz, és ami ezzel jár, számomra ma már inkább csak higiénés kérdés”.1 Kevésbé ismert mindaz, ami a takarékszövetkezeti szektorban történt. Ezekben a kisebb bankokban több magyar magánszemélynek is sikerült meghatározó részvényhányadot szereznie – például Leisztinger egykori üzlettársainak, Fáy Zsoltnak és Rostás Attilának a HBW Expressben –, de ezek a tulajdonosok kezdettől fogva gondosan kerülték a médianyilvánosságot.

A nem pénzügyi szektorban az alkalmazotti elit esetenként arra is lehetőséget kapott, hogy az állam által külföldieknek eladott céget megvásárolja az új tulajdonostól. De kevés példa van arra, hogy az ilyen tranzakciók nyomán tartósan életképes vállalat jött volna létre.

13: Siker és kudarc: a Hídépítő és a Lampart esete

Példa a sikerre a budapesti Hídépítő Vállalat sokszoros tulajdonváltása. Ezt a speciális szaktudást követelő céget a 80-as évek végétől kezdve vállalati tanács irányította, amely a cég egyik saját nevelésű vezetőjét, Apáthy Endrét választotta vezérigazgatónak 1992-ben. Egy évvel később ő vezényelte le a cég eladását egy francia befektetőnek. Több mint egy évtizednyi francia irányítás után, 2007-ben Apáthy, aki még mindig vezérigazgatóként szolgálta a céget, váratlanul lehetőséget kapott arra, hogy kivásárolja gazdáit. Banki és baráti hitelekből kb. 4 Mrd Ft-ot tudott mozgósítani, és így az egykori állami vállalatot sikeres magyar családi vállalkozássá tudta átalakítani.

A kudarcra példa a zománcozott edényeket, mosdókat és zuhanytálcákat, kályhákat és konvektorokat (Promontor, Lampart, Gála és Etna márkaneveken), valamint kandallókat gyártó Lampart Budafoki Zománc Ipari és Kereskedelmi Kft. esete. A cég jogelődjét (Lampart Zománcipari Művek) 1904-ben alapították. A két világháború között háztartási edényeket és eszközöket gyártott, később a kőbányai székhelyű budafoki gyáraként és néven szanitertermékeket és tűzhelyeket állított elő. Az 1993-as privatizációval német tulajdonba, majd néhány év múlva a magyar menedzsment tulajdonába került a már kft. formában működő társaság. A cég bevételeinek jelentős része exportból származott, a keleti piacok mellett nyugatra, elsősorban Németországba szállított. 2010-ben azonban beállt a csőd. „A cég összeomlásához leginkább az vezethetett, hogy nem tudott megújulni, új technológiát és termékeket bevezetni, illetve versenyezni a kínai vagy akár a Törökországból érkező olcsóbb zománcárukkal” – nyilatkozta Jendrolovics Pál felszámolóbiztos, a felszámoló Budapest Investment Zrt. elnök-vezérigazgatója.2

A privatizáció nyomán kettéoszlott a munkaerőpiac is. A foglalkoztatottak kb. egynegyede – általában magasabb bérért és jobb munkafeltételek között – már a 90-es évek elején is olyan vállalatnál dolgozott, amelyben volt külföldi tőke.

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1266peam3_5759/#m1266peam3_5759 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1266peam3_5759/#m1266peam3_5759)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1266peam3_5759/#m1266peam3_5759)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero