A 2010-es választások után Orbán Viktor miniszterelnökként olyan mértékű hatalmat koncentrált saját kezébe, amelyre nemcsak a rendszerváltás óta, de az egész 20. századi magyar történelemben sem volt példa. A Fidesz, amelynek elnöke volt, de facto koalíciós partner nélkül kormányzott, jóllehet formailag a nemzeti ügyek kormányában1 a Fidesz szövetségesei2 is kaptak pozíciókat. De még ennél is fontosabb, hogy a Fideszen belül sem voltak olyan politikai erők, amelyek a pártelnök-miniszterelnök hatalmát korlátozták volna. Ennek következtében az állami bürokrácia közvetlenül a miniszterelnök és szűk körének irányítása alatt állt. A vállalati menedzsment mozgástere is szűkült, miután 2010-re már mindenki jól megtanulta a leckét, hogy a kormányváltásokat követően teljesen lecserélik az állami vállalatok vezetői karát. Sokak számára meglepő módon a miniszterelnök nem csupán az állami vállalatok körére terjesztette ki közvetlen hatalmát, de a települési önkormányzatok tulajdonosi jogosítványait is drasztikusan megnyirbálta. Állami kézbe vette a közoktatási intézményeket, a kórházakat, a múzeumokat,3 és sok fontos céget visszaállamosított (10.5.). A 2. Orbán-kormány működésének első két éve tehát egyértelműen mutatja, hogy a háromszereplős modell, amelyet könyvem első fejezetében vezettem be (1.2., 1.4.6.) újabb átalakuláson ment keresztül – méghozzá a háromszereplős modell logikája szerint.

 

Ebben a választási ciklusban még egyértelműbben látszott, hogy az 1998–2002 közötti időszakban tapasztalt lassulás a privatizációban nem volt véletlen, mint ahogyan az sem volt véletlen, hogy 2002 és 2006 között a privatizáció ismét felgyorsult (10.13. ábra). Orbán Viktor már első miniszterelnöksége idején is jeleit adta annak, hogy nem tartja kívánatosnak a privatizáció folytatását, és ezt az álláspontját olyan erőteljesen tudta képviselni ellenzéki politikusként is, hogy 2006 után ezzel a kormánypártok vezetőit is meg tudta osztani. Ennek következtében lassult le a privatizáció 2006 után méghozzá annak ellenére is, hogy 2007-ben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tett egy kísérletet a folyamat felgyorsítására (4.8.4.). S amikor Orbán Viktor 2010 nyarán ismét kormányt alakított, már nem is igen volt kétséges, hogy államosításokra készül (3.9.). Ugyanakkor persze szükséges azt is hangsúlyozni, hogy az állami szféra – amit a kormányfő közvetlenül is irányítása alatt tudott tartani – 2010 után nem szűkült jelentős mértékben, hiszen a külföldi tulajdon, a magyar magántulajdon és a családi vagyonok továbbra is megmaradtak.