Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.4.4. A vezető tisztségviselők kinevezése és leváltása

A vagyonkezeléssel kapcsolatos műveletek között mindvégig kiemelkedő jelentőségűek voltak a személyi ügyek. Az állam a társaságok vezető tisztségviselőinek a kinevezésével képes közvetlen céljait érvényesíteni. Miután e célok közé politikai érdekek is beszűrődnek, a politikai kurzusváltás (1990, 1994, 1998, 2002, 2010) idején a személycserék száma megnőtt, a szakmai szempontok mindig háttérbe szorultak.

A gyakorlatban két megoldás terjedt el – s a maga módján mind a kettő problematikus volt. Az egyik módszer szerint a vagyonkezelő magasabb beosztású tisztségviselői – a vezérigazgató, a helyettesei, az illetékes portfólióigazgató stb. – közvetlenül beválasztatták magukat a társaságok igazgatóságába, felügyelőbizottságába.1 Ezt a gyakorlatot az ÁPV Rt. FB-je azzal a jogi indoklással kifogásolta, hogy az IG- vagy FB-tagság összeférhetetlen a vagyonkezelő szervezetben ellátandó ellenőrző funkcióval, és ellentétben állt az ÁPV Rt. SZMSZ-ével is (ti. abban erről nem történt említés).2

A másik megoldás az volt, hogy a vagyonkezelő külső szakembereknek adott ilyen megbízatást, méghozzá nem is magánszemélyként, hanem jogi személy (tehát az állami vagyonkezelő) delegáltjaként. De ez sem tiszta megoldás.3 A jogi személy képviselője ugyanis egy IG-ülésen – elvben – csak akkor foglalhat állást, ha döntését megelőzően kikérné az őt delegáló testület vagy intézmény állásfoglalását. Ez az adott cég IG-jének munkáját teljességgel lehetetlenné tette volna. Végső soron az IG a jogi személy részvételével ugyanúgy működött volna, mint a közgyűlés, amelyen a részvényesek képviselői kötött mandátummal jelennek meg. Ezt a kötött mandátumot viszont soha nem lehetett időben beszerezni, mert a vagyonkezelő szervezetek belső döntéshozatali mechanizmusai (privatizációs ágazati bizottság, ügyvezetői értekezlet, igazgatótanács, illetve igazgatóság) túlságosan időigényesen működtek. Ha minden szabályszerűen ment is, esély sem volt arra, hogy egy 30 napos határidővel meghirdetett kft.-taggyűlésen vagy rt.-közgyűlésen a vagyonkezelő megbízottja érvényes felhatalmazással jelenjen meg. (S ekkor még a döntés időigényénél nem is vettük figyelembe, hogy a vagyonkezelőnek konzultálnia kellett az ágazati minisztériumokkal és más főhatóságokkal.) Bár végül ez a jogi személyként való képviselet nem vált általánossá,4 ennek ellenére mindennapos gyakorlat volt, hogy az ÁVÜ vagy az ÁV Rt. döntésképtelensége miatt el kellett halasztani a társaságok IG-üléseit vagy – ami sokszor igen költséges mulatság – a társaságok közgyűléseit is.

Ugyanakkor az IG- és FB-tagok között mindig voltak olyan, többé-kevésbé független szakemberek is, akik vagy az adott terület szakminisztériumának, a szakszervezetnek, valamely szakmai szervezetnek vagy a kormányt alakító koalíciós pártoknak a jelöltjei voltak. Ezeket az IG- és FB-tagokat az állami vagyonkezelő szervezetek elviekben sem utasíthatták közvetlenül. Még inkább vonatkozott ez azokra az FB-tagokra, akiket az állami vagyonkezelők az adott társaság Üzemi Tanácsának jelölése alapján neveztetett ki (dolgozói küldöttek).5

Arra is sok példa hozható – talán még több is, mint az előbbire –, hogy az IG és az FBtagjai államigazgatási tisztviselők, akik „fizetéskiegészítésként” kapták e magas stallumokat. Nekik sem idejük, sem felkészültségük nem tette lehetővé, hogy akár az állam, akár a menedzsment részére érdemi segítséget nyújtsanak a társaság működtetésében. Kezdetben az ÁVÜ megpróbált szembefordulni ezzel a gyakorlattal, de hamarosan kapitulálnia kellett.

1992. január 12-én az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat átalakulása kapcsán az IT elvi éllel határozatba foglalta, hogy a továbbiakban minisztériumi és állami vezetőket nem fognak delegálni vállalati igazgatóságokba. Az 1992. február 19-i IT ezt a határozatot azzal egészítette ki, hogy országgyűlési képviselők sem lehetnek ÁVÜ-delegáltak állami vállalatok vezető testületeiben. Később ezeket a rendelkezéseket egyszerűen elfelejtették.

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992-es törvény „első látásra” tiltotta az efféle funkcióhalmozást, minthogy vezető köztisztviselő számára tiltott minden munkavégzéssel járó, külső jogviszonyt. A gyakorlatban azonban a törvénynek egy olyan értelmezése nyert elfogadást, miszerint a gazdasági társaság igazgatóságában vagy felügyelőbizottságában való részvétel nem minősül munkának – mondván, hogy a tisztség betöltője nem a munkajog, hanem a polgári jog szabályai szerint tartozik felelősséggel a társaság ügyeiben kifejtett tevékenységéért.

Már a 90-es évek elején feltűnő gyakorlattá vált, hogy a társaságokká alakult, de még mindig 100%-ban állami tulajdonú vállalatokban az állam kinevezett képviselői olyan politikai jelöltek – például parlamenti képviselők vagy azok családtagjai – voltak, akiknek szakértelme legalábbis megkérdőjelezhető volt.

A képviselői összeférhetetlenség éveken át visszatérő témája volt a magyar sajtónak. A HVG többször közölte az érintett honatyák listáját.6 A képviselői összeférhetetlenség ügyében – az SZDSZ-es Bauer Tamás nyomására – csak 1997 februárjában született a privatizáció tapasztalatait is figyelembe vevő, szigorú törvény. Ez – egyebek között – megtiltotta, hogy országgyűlési képviselők7 az ÁPV Rt. vagy állami cégek vezetői, IG- és FB-tagjai lehessenek. (Ez volt az ún. Lex Pál. Az SZDSZ-es honatyákat ugyanis Pál László személye különösen irritálta, aki volt miniszterként és MSZP-s honatyaként a Mol Rt. elnöke volt. A törvény hatálybalépésekor Pál le is mondott képviselői mandátumáról (6.7.7.). A családtagokra – természetesen – ezek a szabályok sem vonatkoztak. Különösen kirívó volt, hogy az FKgP elnökének, Torgyán Józsefnek közeli és távoli rokonai – testvére, fia, menye, nászasszonya, másod-unokatestvére és keresztfia – különböző állami cégek vezető testületeibe kerültek.8

Azok a vezető tisztségviselők viszont, akiknek szakmai hozzáértése vitathatatlan – az állami tisztviselők között sok ilyen volt – rendszerint nem voltak függetlennek tekinthetők, vagyis összeférhetetlenek voltak a jog betűje és szelleme szerint. Akik pedig szakmailag is alkalmasak és kellően függetlenek is voltak, azok a kinevezésüket követően gyorsan azonosultak a társasági érdekekkel. Gyakran olyan mértékben, hogy már nem is a tulajdonos állam érdekeit képviselték a társaságban, hanem a társaság érdekeit az állammal szemben. Ennél elvontabb, jogelméleti síkon még az is felvethető volt, hogy a Gt. logikája szerint a részvénytársaságok egyenlők. Ha tehát – mondjuk a Malév esetében – az ÁV Rt. egyik IG-tagja egyben a Malév Rt. IG-tagja is, akkor nem eldönthető, hogy az illetőnek az ÁV Rt. érdekét kell képviselnie a Malévban, vagy éppen fordítva, a Malév érdekeit az ÁV Rt.-ben.

A társaság, bármilyen formában működjék is, önálló jogi személy. Ügyvezetése, igazgatósága és felügyelőbizottsága valójában a társaság szerve. Ezek a vezető testületek felelősséggel elsősorban a társaságnak tartoznak. A tulajdonosok tulajdonosi jogaikat a társaság közgyűlésén vagy taggyűlésén gyakorolhatják. Ha egy társaságnak kizárólagos tulajdonosa az állam, akkor az állami tulajdonos közvetlenül irányíthatja a menedzsmentet, amely magatartás alapvető ellentétben áll a társasági jog lényegével. Jól jellemzi ezt a szemléletet a következő Pál Lászlótól, a Mol privatizációját irányító menedzser-politikustól vett idézet.

Pál, aki ekkor a nagyobbrészt már privatizált cég elnöke volt, egy hosszabb interjú keretében így határozta meg az igazgatóság feladatát: „Azt szokták mondani, hogy a vállalat vezetésének a tulajdonosok érdekeit kell szolgálni. Én ezt megkérdőjelezem, mert a tulajdonosoknak is sokféle érdekük van. […] Ilyen átmeneti időszakban a beruházásokra kell elsősorban összpontosítani. […] Lehet, hogy szembekerül a nagy tulajdonosoknak azzal az érdekével, hogy esetleg gyorsabb ütemben menjen fel a részvényárfolyam. A cég alapérdeke az elsődleges. Mindenfajta tulajdonosi érdeket nem lehet kielégíteni.”9

A gyakorlatban az IG- és FB-tagok megválasztása a részvénytársaságok közgyűlésén történt. Ott, ahol az állami vagyonkezelő többségi tulajdonos volt, az adott cégért felelős portfólióigazgató a közgyűlésen tett javaslatot a kinevezésekre, amit saját maga – mint többségi tulajdonos – könnyedén meg is szavazott.10 A közgyűlések után közvetlenül általában ülést tartott az igazgatóság is, amelyen – megint csak az állami vagyonkezelő képviselőjének akarata szerint – általában vita nélkül megválasztotta a maga soraiból az IG elnökét. Több mint egy évtizeden át ugyanígy történt az FB-elnökök kijelölése. 2004-től azonban egy kicsit más volt az eljárás, mert az ún. üvegzsebtörvény11 felhatalmazása alapján a 200 M Ft feletti jegyzett tőkével rendelkező, állami tulajdonú társaságok esetében az FB-elnökökre az Állami Számvevőszék tett javaslatot. Ez kb. 200 céget érintett. (Az ÁSZ – jelentkezés alapján – formális kritériumok szerint maga állított össze egy listát a potenciális FB-elnökökről.12)

12: IG- és FB-posztok – ami sok, az sok!

Az állami vagyonkezelők által ellenőrzött igazgatósági és felügyelőbizottsági helyek száma addig nem keltett különösebb feltűnést, amíg több, egymás mellett működő vagyonkezelő létezett (ÁVÜ, ÁV Rt, KVI stb.). Az MNV megalakulása után néhány hónappal ez egyre inkább szemet szúrt.

2007 végén – költségtakarékosságra hivatkozva – a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács határozatban szüntette meg az IG-t az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.-nél (5 fő), a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt.-nél (5 fő), a Villamosenergia-kutató Intézet Zrt.-nél (4 fő), a Radar Holding Zrt.-nél (3 fő), a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-nél (4 fő), a BM Heros Zrt.-nél (3 fő) és a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél (3 fő). 2008-ban megszűnt az IG az Észak-dunántúli Vízmű Zrt.-nél (5 fő), a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-nél (5 fő), a Tiszamenti Regionális Vízmű Zrt.-nél (5 fő), és az Infopark Zrt.-nél (6 fő), így 48 fővel csökkentve a tisztviselői összlétszámot. Ezeknél a társaságoknál az igazgatóság jogait a Gt. 247. §-a alapján a vezérigazgató gyakorolta. Ugyancsak 2008-ban az MNV-hez tartozó társaságoknál az IG létszámát a Vagyontanács 7 főben maximálta, így azoknál a többségi állami tulajdonú társaságoknál, ahol az igazgatósági testület létszáma magasabb volt, szintén létszámcsökkentésre került sor

2009 közepén az egyik lap kérdésére válaszolva, az MNV Zrt. közölte, hogy a megelőző két évben végrehajtott csökkentések után is még összesen 1100 FB- és IG-tag ül a többségi állami tulajdonú társaságok vezetésében. Ezek létszámát július 1-től 262 fővel, vagyis több mint 20%-kal csökkentették. Összesen 86 céget érintettek a változások.13

Mindezeknél azonban sokkal fontosabb kérdés volt, hogy az állami vagyonkezelő szervezetek miként jelölik ki a többségi állami tulajdonban lévő cégek tényleges első számú, operatív vezetőjét – az ügyvezetőt (kft.-k esetében), illetve a vezérigazgatót (rt.-k esetében). Bár első hallásra talán meglepően hangzik, de tény, hogy 2008-ig erre vonatkozóan nem volt egységes és írásban lefektetett szabályozás. Hogy ez ennyire szabályozatlan volt, annak több oka is volt. Egyrészt az, hogy a kinevezések mögött rendszerint politikai alkuk is meghúzódtak – ennek a részleteit a politika nem akarta nyilvánosságra hozni.

A 90-es években az ÁVÜ is, az ÁV Rt. is tett kísérletet arra, hogy saját kebelén belül létrehozzon egy vezetői „tartalékkeretet”. Ebben az ÁVÜ részben sikeres is volt: tanfolyamokat szervezett válságmenedzserek számára, akiket később oda is helyeztek a nehéz helyzetbe került állami cégek élére. A képzési programhoz érkezett némi Phare-támogatás is. Több turnusban összesen 280 gazdasági szakembert hívtak meg arra a tréningre, amelyen elsősorban finn és ír minta alapján kezdték meg a jövő válságmenedzsereinek képzését.14 Az ÁV Rt. is beindított különféle tanfolyamokat, pályázatot hirdetett a potenciális vezérigazgató-jelöltek számára stb. De az idő múltával ezek a kezdeményezések elhaltak, elfelejtődtek.

Másfelől a transzparencia hiánya a topmenedzserek számára kedvező alkupozíciót eredményezett.

Vezérigazgatói kinevezések gyakorlata. A vezérigazgatói posztok esetében az általános gyakorlat már a 90-es évek elejétől fogva az volt, hogy a vagyonkezelő humánpolitikai igazgatósága a színfalak mögött folytatta le a politikai és szakmai egyeztetéseket, majd – éppen úgy, mint az IG- és FB-tagok esetében – a társaságok közgyűlésén (kft.-k esetében taggyűlésen) bejelentették, hogy ki lesz az első számú vezető.15 Az csak kivételképpen fordult elő – például a Matáv esetében 1994-ben –, hogy fejvadász útján választották ki a vezetőt. De ennek is megvolt a maga jó oka: a német–amerikai befektetői konzorciummal csak ez a kompromisszumos megoldás volt elfogadtatható.

Csak 2008 végén történt ebben változás, amikor a Vagyontanács egy két és fél soros, nyúlfarknyi határozatban felkérte az MNV Zrt. vezérigazgatóját, hogy 2009. január 1-től „valamennyi, az MNV Zrt. rábízott vagyoni körébe tartozó társaság első számú vezetője nyílt pályáztatással kerüljön kiválasztásra”.16 Mint az pár hónappal később kiderült, a gyakorlatban ez a rendszer is nehezen volt értelmes módon működtethető.

13: Hogyan választják ki egy állami cég vezérigazgatóját?

2009 júliusában a Vagyontanács és az MNV Zrt. ellenőrző bizottsága – egy vesztes pályázó panasza, továbbá az ügy által generált sajtóvisszhang alapján17 – vizsgálatot indított a 100%-ban állami tulajdonú, Országos Fordító és Fordításhitelesítő Zrt. vezérigazgatói állására kiírt pályázati eljárással kapcsolatban. Ez volt az első pályázatok egyike, amelyet az MNV Zrt. a fentebb említett 2008-as határozat alapján bonyolított le.

A vizsgálat feltárta, hogy ennek a több mint 200 főt foglalkoztató, jegyzett tőkéjét tekintve 670 M Ft-os vállalatnak a vezérigazgatói pályázatára 9 érdeklődő volt. Az MNV Zrt. által kijelölt értékelőbizottság a 9-ből 3 jelöltet hallgatott meg egy-egy 15 perces interjú keretében. Ez nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy szakmailag megalapozott döntést lehessen hozni. Különösen aggasztó eleme volt ennek az eljárásrendnek, hogy az 3 fős értékelőbizottságban egyetlen egy olyan tag sem volt, aki az OFFI-t belülről ismerte volna – a bizottság tagjai mind az MNV Zrt. állományában voltak. Hogy ez mennyire szerencsétlen működésmód, azt könnyű belátni, hiszen az MNV Zrt. elvileg sem rendelkezhet elégséges szakmai kompetenciával ahhoz, hogy meg tudják ítélni, ki lesz alkalmas a 400 különféle tevékenységet folytató társaság elsőszámú vezetőjének.

Az EB azt is feltárta, hogy az érvényes eljárásrend nem tette lehetővé a folyamat utólagos érdemi ellenőrzését sem, miután a pályázat lezárulta után az összes pályázati dokumentumot visszaküldték a pályázóknak.18

1	Ebből a szempontból lényeges elem volt a tiszteletdíj kérdése. Az ÁVÜ–ÁV Rt.-időszakban a vagyonkezelő alkalmazottai minden esetben csak jogi személyként voltak delegálva a cégekbe, és a részükre járó tiszteletdíj közvetlenül a vagyonkezelő számlájára folyt be. 1995–1997 között ezt a gyakorlatot az ÁPV Rt. is átvette, de 1998-ban – a Gt. módosítására való hivatkozással – a gyakorlatot megváltoztatták, és ettől kezdve engedték, hogy a kijelölt alkalmazottak felvegyék a vezető tisztségviselőknek járó havi tiszteletdíjakat is. A társaság méretétől függően ez akár 2–500 ezer Ft is lehetett – vagyis igen jelentős összeg. Ez a fajta gyakorlat felvetette az összeférhetetlenség kérdését is, s ezen keresztül a korrupció, a befolyással való üzérkedés problémáját (9.3.3.).
2	ÁPV Rt. (1998a: 122–123).
3	A 3. Orbán-kormány ezt a gyakorlatot odáig vitte, hogy a Honvédelmi Minisztérium egyik helyettes államtitkára egyidejűleg négy HM-irányítás alá tartozó, 100%-ban állami tulajdonú cégben töltött be igazgatósági elnöki posztot (http://index.hu/belfold/2015/11/03/egy_allamtitkar_kezebe_kerult_a_magyar_hadiipar/).
4	A pénzintézeti törvény módosítása miatt 1997-től a bankok vezető testületeiben már nem vehettek részt jogi személyek. Ez új helyzetet teremtett. A rendelkezés nemcsak az ÁPV Rt.-t érintette, de vonatkozott a PM-re, sőt a tb-alapokra is, amelyek akkor még szintén igen jelentős banki portfólióval rendelkeztek.
5	Német mintára, a dolgozói participáció megvalósítása érdekében a rendszerváltás után a Gt. nálunk is meghonosította azt a jogtechnikai megoldást, hogy a 200 főnél nagyobb cégek esetében az FB-be az Üzemi Tanács (ÜT) delegálja az FB-tagok egyharmadát. A 2006-os módosítás ezen a kötelezettségen enyhített, miután bebizonyosodott, hogy ennek a megoldásnak csak költségei vannak, számottevő előnye nincs. Az ÜT ugyanis független a szakszervezetektől, ezért a munka béke szempontjából nincs nagy jelentősége az ÜT-vel való megegyezésnek, ha a szakszervezetek konfrontálni akarnak a cég vezetésével. A hatályos új szabályozás szerint a cég tulajdonosai és az ÜT megegyezhetnek abban is, hogy az adott cégnél egyáltalán nem működik FB.
6	HVG, 1996. jan. 13., szept. 7., dec. 21.
7	Az eredeti cél az volt, hogy választott önkormányzati képviselő se tölthessen be vezető pozíciót állami tulajdonú gazdasági társaságban. Az AB ellenállása miatt csak az országgyűlési képviselőkre vonatkozó tiltás lépett életbe.
8	Lásd részletesebben Élet és Irodalom, 2004. aug. 13.
9	Mezei (1998: 40).
10	Azokban a részvénytársaságokban, ahol az állami vagyonkezelők a részvények – vagy üzletrészek – 100%-ával rendelkeztek, nem volt szükség közgyűlés összehívására. Az állami vagyonkezelő alapítói határozattal is megtehette a kinevezéseket. Ha ez történt, akkor a részvényesi jogokat gyakorló ÁVÜ-s vagy ÁPV Rt.-s tisztviselő az IG, illetve az FB ülésén egyszerűen felolvasta a visszahívásra kerülő, illetve az újonnan kinevezett vezetők nevét.
11	2003. évi XXIV. „Üvegzseb” törvény a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról.
12	Egyébként ez nem új ötlet, az ÁVÜ-nek már 1992-ben volt egy 600 fős listája – rajta közgazdászok, jogászok, mérnökök –, akikből FB-tagokat készültek kreálni (Privinfo, 1992: 571).
13	A teljes listát lásd www.heti-valasz.hu, 2009. júl. 27.
14	Cégvezetés, 2001, 5.
15	Természetesen a kinevezés és a leváltás jogán kívül az állami vagyonkezelők joga és feladata volt az első számú vezető munkájának premizálása is. Ebből következően minden évben dönteni kellett az adott évi prémiumfeladatokról, majd a következő évben a prémiumfeladatok előző évi teljesítéséről. Ez összességében irdatlan mennyiségű érdemi és formai munkát követelt az állami vagyonkezelők apparátusától! Ne felejtsük el, 300-400 cégről volt és van mindig szó.
16	768/2008. (XII. 17.) NVT sz. határozat. A döntés megalapozatlanságát jól jelzi, hogy írásbeli előterjesztés nem készült, sőt a téma a Vagyontanács előzetes, írásos napirendjén sem szerepelt.
17	A pályázat kapcsán a sajtó tudósításaiból egyértelművé vált, hogy a pályázók egyike – aki a végén meg is nyerte a pályázatot – korábban a MeH szakállamtitkára, Szili Katalin, majd Gyurcsány Ferenc közvetlen munkatársa (kabinetfőnök-helyettese) volt, és a miniszterelnök-pártelnök lemondása miatt kellett számára „megfelelő” állást keresni (VG, 2009. máj. 6.).
18	Lásd az MNV Zrt. EB 2009. júl. 28-i ülésére készült előterjesztést.