Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.4.7. Egyedi vagyonkezelési tranzakciók

Ami gyorsan megbukott… Az ÁVÜ 1990 decemberében kötötte az első, üzleti alapra épített vagyonkezelési megállapodást. A kijelölt vagyonkezelő a Fotex Rt. volt, a kísérleti nyúl szerepét a Parádi Üveggyárra osztották. Ez előzmények nélküli, hamar hamvába holt kísérlet volt – magát az általános vagyonkezelési koncepciót az ÁVÜ csak néhány hónappal később, 1991 tavaszán hirdette meg. A törvényi szabályozás pedig csak az 1992. évi LIV. törvényben jelent meg.

Az Üvegipari Művekből leválasztott Parádi Üveggyár egy sikertelen privatizációs pályázat után (a nyertes visszalépett) került vagyonkezelésbe. A Fotexnek nem ez volt az első üvegipari érdekeltsége – már korábban tulajdonába került a parádiak legfőbb hazai versenytársa, az ajkai gyár. 1991 elején a Fotex Parádon leállította az ólomkristálygyártást, jóllehet a cég kapacitásainak 70%-a csak erre volt alkalmas. Részben piacproblémákkal, részben környezetvédelmi megfontolásokkal indokolták ezt a döntést. Nem sokkal később a gyáron belüli bérfeszültségek jó alkalmat adtak a vagyonkezelőnek arra, hogy 1991. május 24-én, „szabotázs”-ra hivatkozva bejelentse a vagyonkezelési szerződés egyoldalú felbontását. A fait accomplit az ÁVÜ tudomásul vette. A Fotex lebontotta a félig már elkészült elektromos kemencét, és elvitt 211 db gyártmánytervet. Az üveggyár visszakerült az ÁVÜ-höz, s később a céget sikeresen lehetett privatizálni. 1

Ennél a rövid életű első próbálkozásnál sokkal fontosabb volt az 1991 márciusában nagy hírveréssel beindult 1. „vagyonkezelési portfólió”-pályázat, mely 5 – tulajdonképpen nem jelentős – társaságot érintett.2 Ekkor már előkészület alatt állt a 2. vagyonkezelési pályázat3 is (erről még később részletesen is szó lesz), sőt ezen túlmenően egy speciális, cukorgyárakra kigondolt koncepción is dolgoztak a szakértők. Ez utóbbi lett volna az ún. I. csoportos vagyonkezelői csomag,4 és ezt követte volna több, ún. egyedi vagyonkezelési megállapodás. Az egyedi konstrukcióra 4 cég tűnt alkalmasnak, közülük a legfontosabb a Biogal.5 1991 végén szó volt egy 3. és 4. vagyonkezelői csomag összeállításáról is.6 A vagyonkezelésbe adás időtartama alapvetően 3 év lett volna, de ha valaki ennél rövidebbet vállal, az előnynek számított. Ezekből a tervekből végül csak kevés valósult meg. A 4. vagyonkezelési pályázat – például – úgy halt el, hogy eredménytelennek nyilvánították.7 1992 februárjában az ÁVÜ már az 5. vagyonkezelési pályázatnál tartott, de ez is sikertelen volt.8 A Magyar Gördülőcsapágyművek Rt. vagyonkezelésére meghirdetett 1993-as pályázat sem hozott eredményt. Hasonlóképpen végződött a Csepel Vas- és Fémműből átalakult részvénytársaság 1993-as vagyonkezelési pályázata.9 1995-ben ismét egy sikertelen vagyonkezelési pályázat zajlott. Ez alkalommal a vidéki könyvesboltokat üzemeltető Bibliofil Kft. kezelésére hirdetett meg pályázatot az ÁPV Rt. Mire a pályázat lefutott, az ÁPV Rt. meggondolta magát, s így érvénytelennek minősítette az egyébként sem túlságosan vonzó ajánlatokat.

De facto vagyonkezelési megállapodás volt az a szindikátusi szerződés is, amelyet 1995-ben (?) az ÁVÜ a Bartina Invest Rt.-vel kötött a Szekszárdi Húskombinát Rt. működtetésére. Nem világos, hogy ezt a megállapodást mi előzte meg, tény, hogy a vagyonkezelő szervezet a húskombinát menedzsmentjéből alakult, s az is tudható, hogy nem került sor sem versenyeztetésre, sem pályáztatásra. A szindikátusi szerződés végül jogilag is életképtelennek bizonyult, a cégbíróság a szerződést nem jegyezte be, s ily módon rendezetlen maradt a Bartina Invest 200 M Ft-os tőkeemelésének ügye is. (A pénz befizetésre került, de az elszámolásnak nincs nyoma.) Végül a cég felszámolásközeli állapotba került. A csődöt csak a Metraco Rt.-nek történt eladással sikerült időlegesen elodázni.

1994/95 fordulóján az ÁVÜ az adóskonszolidációs program keretében kísérletezett az ún. menedzsmentszerződések technikájával is. Ennek az volt a lényege, hogy a programba bekerült cégek menedzsmentjével – pontosabban a menedzsment tagjaiból külön erre a célra létrehozott kft.-vel – az ÁVÜ 3-4 éves megállapodást köt, egy előre felvázolt reorganizációs program végrehajtására. A feladat elvégzéséért a kft.-nek reorganizációs díj jár, amit azonban csak akkor lehet elszámolni, ha a vállalkozás nyereséges, és csak egy célra lehet felhasználni, a cég ÁVÜ-től történő kivásárlására. Ezt a konstrukciót az ÁVÜ először a Baranya–Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat jogutóda, a Baranya Tégla Kft. esetében alkalmazta. Később, az ÁVÜ megszűnésével a program leállt, a konstrukció elfelejtődött.

Amiből lett valami… 1991–1993 között az ÁVÜ összesen 11 társaságot adott vagyonkezelésbe, ebből 8-at a Co-Nexussal kötött szerződés keretében (lásd rövidesen), 3 agrárcéget pedig a Bábolnai Mezőgazdasági Rt.-re, a Bónus Kft.-re, illetve az agrárszektor finanszírozására szakosodott állami bankra, az Országos Kereskedelmi és Hitel Bankra (OKHB) bíztak.

Az ÁVÜ 1993. július 26-án kötött 1995. december 31-ig érvényes vagyonkezelési szerződést a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Rt. közel 1 Mrd Ft értékű vagyonának kezelésére. A megbízott vagyonkezelő egy konkurens vállalkozás, a Bábolnai Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt. lett. A konstrukciónak az volt a lényege, hogy meghatározott feltételek teljesülése esetén Bábolna kedvező feltételekkel megvásárolhatja a békéscsabai céget. Az ÁVÜ 1994. évi beszámolója szerint a cég működése veszteséges volt, a vagyon fogyott. A Bábolna Rt. gazdálkodási kényszerlépések keretében létszámcsökkentést hajtott végre. Ami maradt, azt végül Bábolna megvette.

Tanulságos eset a Bonus Kft. – azaz a Zalaegerszegi Ruhagyár (ZA-KO) Rt. – kálváriája is. 1992-ben a Bonus Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. megkapta az 1951-ben alapított, és akkor már 380 M Ft jegyzett tőkével rendelkező ZA-KO-t 5 éves vagyonkezelésre, de olyan konstrukcióban, ami engedélyezte az állami tulajdonban lévő részvények értékesítését is. A Bonus Kft.-t 2,88 M Ft alaptőkével a cég menedzsmentje alapította, éppen a vagyonkezelési jog megszerzéséért, azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy idővel a ZA-KO valódi tulajdonosaivá válhassanak. Csakhogy a cégben még az 1990-es átalakulás idején – az akkori menedzsment hathatós együttműködésével – 25,6%-os tulajdoni hányadot szerzett egy osztrák textilipari nagykereskedő, bizonyos Helmut Liegle úr, aki ezzel egyrészt vétójogot kapott egy sor kérdésben, másrészt viszont ellenérdekelt is volt a cég nyereséges működésében, hiszen saját magának szállított. A cégnek egyébként más külföldi tulajdonosai is voltak, akik tőkeemelés (vagy kivásárlás útján?), együttvéve megszerezték a részvények 51,05%-át. Időközben a vagyonkezelő több ízben szerződésmódosításra tett javaslatot. Azt kérték, hogy az elszámolás korábban történjen meg, és oldják fel az eredeti szerződésnek az a kitételét, hogy a céget csak készpénzért szabad értékesíteni. Ezt nem kapták meg. Ezek után az állami tulajdonban lévő 41,53%-nyi részvényből 17,25%-ot – azaz 100 M Ft-nyi részvényt – 1996 nyarán a Bonus Kft., a Pakett Brókeren keresztül, nyilvános részvénykibocsátással próbált értékesíteni. A távlati cél az lett volna, hogy a társaság bekerüljön a tőzsdére. Érdeklődés hiányában azonban a kibocsátás eredménytelennek bizonyult.10 Így a cég – a magyar vagyonkezelők nagy bánatára – az osztrák befektető ölébe hullott.11 De ez sem hozott hosszú távú megoldást. 2002-ben a cég csődbe ment, épületeit lebontották, helyére lakópark épült.12

Az OKHB Agárdi Mezőgazdasági Kombinát Rt.-re megszerzett 5 éves vagyonkezelési szerződése 1992. december 23-án jött létre azt követően, hogy a kombinát menedzsmentje – vélhetően a bank hallgatólagos beleegyezésével – a céget totálisan eladósította és „kiürítette”. Az ÁVÜ ellenőrzési igazgatósága megállapította, hogy a vagyonkezelő a szerződésben rögzített ígérete ellenére 3 hónapon belül nem készítette el a vagyonkezelési koncepciót, és a csődmenedzselési koncepció is csak 8 hónap után született meg. Az ÁVÜ és az OKHB közötti vagyonkezelési megállapodást bírói ítélet szüntette meg, visszamenőleges hatállyal. Ehhez képest meglepő, hogy – az ÁSZ jelentése szerint – a vagyonkezelési szerződés a bírói döntés ellenére is 2 évre életben maradt.13 Ezt követően azonban a cég felszámolásba dőlt. A kombinát felszámolója a Dunaholding egyik érdekeltsége volt, tőle szerezte vissza a céget a K&H, 850 M Ft-os vételáron. Később az agárdi gazdaság a Bankár-holdinghoz, onnan pedig Raskó György agrár-nagyvállalkozóhoz került.

1	Vanicsek (1993). Az 1710-ben alapított üzem végül 2005-ben a felszámolás sorsára jutott.
2	Pécsi Agroker Kereskedelmi és Szolgáltató Rt., Pécsi Építő Kft., Egri Útépítő Rt., a székesfehérvári Arbau Építő Kft. és a Carbon Könnyűipari Rt.
3	Az érintett cégek: Kaliber Kft., Hunicoop Kft., Haldex Rt., Royal Butorker Rt., Zako Rt., Délker Rt., Debmut Rt.
4	Idekerült volna Kaba, Petőháza, Kaposvár és Ács cukorgyára.
5	Ismertté vált még a FOKA Rt. és a Tisza Cipő Rt. neve.
6	Az egyikben az Aranytallér Sütőipari Rt., a Badacsony Rt., a Balaton Rt., a Kabai Cukorgyár Rt., a másik csomagban a Bőrker Rt., az Ív Kereskedelmi Rt., a Korona Nagykereskedelmi és Szolgáltató Rt., a Meteor Kereskedelmi Rt., a Nógrád Rt., a Soltker Rt., a Tolna Megyei Népbolt Rt., a Zéta Kereskedelmi Rt. és az Universum Autóker Rt. szerepelt volna. A tervek szerint az Első Magyar Kenderfonó Rt., a Heavytex Új Szegedi Rt. és a Nagylaki Kenderfonó Gyár Rt. portfólióit el kellett volna osztani a két vagyonkezelési csomag között.
7	Addigra már ismert volt, hogy a Co-Nexus vagyonkezelési szerződése mekkora politikai vitát generált. Lásd az IT 1992. szept. 23-i ülésének határozatát.
8	A portfólióba 4 textilipari (Heavytex Rt., Első Magyar Kenderfonó Rt., Nagylaki Kender Rt.) és egy pékség, az Aranygallér Rt. került. (Lásd ÁVÜ, Ötödik vagyonkezelési pályázat, Bp. 1992. február 7. Készítette: MACON Rt.) A pályázat eredménytelenségét 1992. dec. 2-án mondta ki az ÁVÜ IT-je.
9	Az ötlet azért feneklett meg, mert a kiírás szerint a vagyonkezelőnek 2 Mrd Ft tőkeemelést kellett volna vállalni, s ezt a hatalmas összeget az érdeklődök nem tudták vagy nem látták érdemesnek előteremteni.
10	PR, 1995. 17. szám.
11	KÁPÉ, 1996. szept. 18.
12	www.ma.hu, 2003. júl. 9.
13	ÁSZ (1994a: 80).