Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.4.8. A Co-Nexus vagyonkezelési csomagja

A Co-Nexus – teljes nevén Co-Nexus Gazdálkodási és Pénzügyi Tanácsadó Rt. (a továbbiakban rövidítve: CN) 1987-ben az elsők között jelent meg a magyar tanácsadói-közvetítői piacon.1 Megbízható és sikeres cég, vezetője László András népszerű, jó politikai kapcsolatokkal rendelkező alakja volt az üzleti életnek. A CN 5 éves vagyonkezelési megállapodása 1991. december 21-én köttetett. A megállapodás 8 cégre vonatkozott, melyek privatizációja már korábban is napirenden volt.

A vagyonkezelés jogát a CN nyílt pályázaton – a már említett 2. vagyonkezelési pályázaton – minden tekintetben szabályosan nyerte el. A pályázatra több mint 10 cég jelentkezett, de a második fordulóba csak a CN és Tömpe István (ex-ÁVÜ-vezető) cége, a Daiwa Bank került.2 Az egykori pályázók közül – utólag – érdemes kiemelni az akkor OKHB-tulajdonú Portfólió Bankot. Ennek a cégnek a vezetője akkor az a Puskás Sándor volt, aki később az ÁPV Rt. FB- elnökeként többször is nyilatkozott a vagyonkezelés fontosságáról, és az ÁPV Rt.-t éppen azért bírálta, mert – szerinte – elhanyagolta a vagyonkezelést.3

A CN tulajdonképpen azzal nyert, hogy hajlandó volt „látatlanban” elfogadni a vagyonkezelésre felajánlott vagyon értékbecslését – minden más pályázó előbb szerette volna maga is átnézni a portfóliót. Minthogy az ÁVÜ-nek sürgős volt a döntés, nagyon is értékelte a CN ajánlatát. Szempont volt még az is, hogy a pályázat idején az ÁVÜ 11,2% erejéig tulajdonosa is volt a CN-nek – bizonyos értelemben tehát joggal tekintette a céget „a mi kutyánk kölyké”-nek.

A szerződés maga nem ismeretes,4 a következőket azonban tudjuk:

A CN az átvett vagyon kezelésére létrehozott egy újabb céget, a No-Nexus Holding Vagyonkezelő Kft.-t.
A CN az ÁVÜ-től korlátlan tulajdonosi jogosítványokat kapott – beleértve a vagyon értékesítését is. Az ÁVÜ ezt a 8 társaságot eladottnak tekintette, ami – egyebek mellett – abból is kiderült, hogy saját vagyonnyilvántartásából törölte őket.
a CN vállalta, hogy az ötéves periódus leteltével – 1997. január 8-ig – 4 Mrd Ft-ot fizet be az állam kasszájába. Amennyiben a cég a megadott határidőre nem fizet, akkor a tőkén túl annak kamatait is köteles megfizetni (a jegybanki alapkamat 2-szeresével számolva).
Az ÁVÜ a szerződés biztosítékaként letétbe helyeztette a CN összes részvényét.5 Ez azt jelentette, hogy fizetésképtelenség esetén az ÁVÜ – illetve jogutódja – a CN vagyonából kártalaníthatja magát. Feltéve persze, ha a szerződés lejártakor még van CN-vagyon.
A vagyonkezelési szerződéskötéssel párhuzamosan zajló, de attól független részvényeladási tranzakció eredményeként megszűnt az ÁVÜ-nek a CN közgyűlésein való részvétel joga.

8.10. táblázat. A Co-Nexus vagyonkezelésbe adott társaságok jegyzéke, 1991

Társaság neve	Jegyzett tőke (Mrd Ft)	ÁVÜ-tulajdon (Mrd Ft)	ÁVÜ-tulajdon %

Arbau Kft.	0,81	0,3	39,3
Délker Rt.	1,83	1,1	62,7
Haldex Rt.	0,29	0,2	86,7
Hunicoop Rt.	0,1	0,1	88,3
Kaliber Kft.	0,2	0,2	92,3
Pécsi Agroker Rt.	0,8	0,6	76,7
Pécsi Építők Kft.	0,5	0,2	42,9
Royal Rt.	1,3	1,1	85,5

Összesen	5,9	4,0	–

A CN első látásra óriási üzletet kötött. 1991 végén bizton lehetett számítani a forint értékvesztésére, ami természetesen be is következett. Ha a forint 5 év alatt 50%-ot veszít értékéből, a 4 Mrd Ft jelenértéken csak 2 Mrd-ot jelent. Ennyit kiárulni egy 6 Mrd Ft-os vagyonból nem lehet gond – vélte a CN vezetése. Minden jel szerint a Co-Nexus arra is gondolt, hogy a birtokába került kereskedelmi vállalatok egy nagyobb, egységes megjelenést biztosító fogyasztásicikk-értékesítő üzletlánc magját jelenthetik.6

Jóformán még meg sem száradt a tinta a szerződésen, máris megindultak a bírálatok. Az ÁVÜ IT új elnöke – Pongrácz Tibor – már márciusban külső jogi szakértő általi vizsgálatot követelt. Az IT régi tagjai a vita során elismerték, hogy a vagyonkezelési konstrukció az ÁVÜ számára gyakorlatilag kezelhetetlen, de arról is tájékoztatták az új vezetőt, hogy mind az Állami Számvevőszék, mind a Világbank a vagyonkezelési konstrukció gyors ütemű bővítését várja a kormánytól.7

Az ÁVÜ tranzakciós szakemberei számára napnál is világosabb volt, hogy a vagyonkezelési konstrukció legnagyobb buktatója a bankgarancia hiánya. Amikor eladásról van szó, az állami vagyonkezelők szóba sem állnak olyan vevővel, aki nem tud felmutatni első osztályú bankgaranciát.8 A vita során minden más fontos kérdés is azonnal felmerült. Érdemes néhány passzust szó szerint is idézni az ÁVÜ 1992. március 18-i IT-jegyzőkönyvéből.

„Pongrácz Tibor elnök kifejtette, hogy a CN Rt-vel kötött szerződés előnytelen, mivel az inflációs árnyereséget a vagyonkezelőnek engedi át. A szerződés felülvizsgálására ezért dr. ... ügyvédet mint külső szakértőt felkérték. Álláspontja szerint az igazgatótanács részére adott tájékoztatás a vállalatok helyzetét gazdasági adatok hiányában nem tárja fel.

Urbán László, Diczházi Bertalan és Martonyi János kifejtette, hogy az igazgatótanács annak idején döntésének meghozatala során mérlegelte a kezelésbe adandó vagyon értékét, a szerződés perspektivikus előnyeit és hátrányait. A vagyonkezelésbe adás az IT rendelkezésére álló információk alapján akkor megfelelő döntésnek tűnt. Hozzájárult a döntés meghozatalához az Állami Számvevőszék sürgetése a vagyonkezelés beindításával kapcsolatban. A viszonylag kedvező szerződéses feltételek a vagyonkezelési konstrukció vonzóvá tételét szolgálták.

Gulácsi Gábor kifejtette, hogy valószínűleg be kell látni a vagyonkezelés, mint jogi és gazdasági megoldás nem megfelelő voltát.

Pap Géza álláspontja szerint a verseny eredménye alapján az igazgatótanács a legjobb ajánlatot választotta ki, ha valamilyen hiányosság merül föl a versenyeztetés során, akkor azt kell megvizsgálni, egyébként a felülvizsgálatot általában nem tartja szükségesnek.

Martonyi János figyelmeztetett arra, hogy az alapkérdés nem a szerződés jogi megoldása, hanem a kezelésbe adott vagyon értéke, amelynek megállapítása a pályázat meghirdetése előtt, független külső szakértő által megtörtént.”

Pár hónappal később viszont már a CN számára is előnytelenné vált a szerződés. Az ÁVÜ ugyanis hónapról hónapra szélesítette a kedvezményes fizetési lehetőségek körét, s a CN rájött arra, hogy ezt a 8 céget E-hitellel, kárpótlási jeggyel, MRP-s konstrukcióban olcsóbban is megszerezhette volna. Mi több, a CN arra is joggal mutatott rá, hogy az ő kötelessége a rábízott vagyon értékesítése lenne, de ennek a feladatnak éppen azért nem tud megfelelni, mert a bővülő privatizációs kedvezmények miatt, az ÁVÜ maga szorítja le a CN-portfólióba került vagyon piaci árát. Ki lesz bolond készpénzért vagyont venni a CN-től, mikor hasonló cégeket az ÁVÜ-től kárpótlási jegyért, E-hitelre is lehet kapni? – mondta a CN. A későbbiekben a CN minden szerződésmódosítási igényét erre az érvelésre alapozta.

Érdekes módon a kezdet kezdetén nem a 4 Mrd Ft nagysága gerjesztett vitát. A bírálók inkább azt kifogásolták, hogy a CN az 1991. évi eredmények alapján 1992-ben 182 millió Ft osztalékot vett fel a cégektől.9 Úgy tűnik, hogy ez a kérdés a szerződésben nem került szabályozásra, így az 1992 tavaszán a közgyűléseken a tulajdonos nevében megjelent vagyonkezelő annyit vehetett ki a végekből osztalék címén, amennyit jónak látott.

Fontos kérdésről van szó! Ha hinni lehet a HVG oknyomozó riportjának, akkor a CN alapításakor – 1988 januárjában – elsősorban állami tulajdonú bankok, nagyvállalatok adták össze az induló tőkét.10 Az eredeti részvényesi listából, jogszabályi korlátok miatt, éppen csak az a László András hiányzott, aki a cég spiritus rectora volt, 1990-re pedig már a társaság meghatározó tulajdonosává (89%) is vált.11 Ez a 182 M Ft (más források szerint: 168 M Ft) osztalék ugyanis önmagában is elegendő lehetett arra, hogy László András kivásárolja az alapítók részesedését. Innen visszafelé fejtve a logikai sort már előttünk is áll a konstrukció:

Állami pénzből össze kell rakni egy tekintélyes tőkével rendelkező pénzügyi holdingot.
A holding vagyonkezelésre és értékesítésre megkap egy nagyobb volumenű állami vagyont.
Ennek a hozadékából ki lehet vásárolni az immár feleslegessé vált állami tulajdonosokat.
Értékesíteni lehet az egész vagyonkezelésbe kapott vagyont.12

Mi történt a 8 céggel? A három ÁVÜ-tulajdonban álló kereskedő cégből – Délker, Pécsi Agroker és Royal – 1992-ben megalakult a Port Kereskedelemfejlesztési és Termelésszervezési Rt. Pontosabban fogalmazva: a CN a három társaság 1 Mrd Ft névértékű részvényét apportálta a Port Rt.-be (amihez az ÁVÜ-vel kötött szerződés szerint nem volt joga), míg maga a CN mint a Port Rt. vagyonkezelője lépett fel. A kívül maradt társaságok közül elsőként a Hunicoop került értékesítésre (1992), majd a három építő cég (1993), végül – csődegyezség során – a Haldex (1992/1993).

1994-ben a Royalt is értékesítették, ami egyrészt a Port-csoportból való kiválást jelentette, másrészt viszont az akció része volt a Trial Rt. beolvasztása. Így tehát a Royalt a Triallal „felturbósítva” sikerült eladni. Csakhogy a Royal eladása fiaskónak bizonyult.13 A vevő, a Kordax Rt. – pontosabban annak Ferromat Kft. nevű leányvállalata14 – 1,4 Mrd-ot ígért, de ebből csak 250 milliót fizetett készpénzben, a többire váltót adott. Ám a Kordax az ígért határidőre nem fizetett, majd pedig – egy vámbűntett kapcsán – csődbe ment.

A Délker 1996 januárjában jelentett csődöt, amelyet felszámolás követett. A pécsi Agrokerre nem akadt vevő. A CN egyébként ehhez a portfólióhoz folyamatosan vásárolt is és el is adott (pl. GarAgent, Akkord Bevásárló Központ Kft., Budaprint Konfekció Kft., Kerekes Kft.). Voltak a CN-nek más vállalkozásai is: a felszámolási üzletágban a Co-Nexus Likvid Kft. volt érdekelt; 1988-ban alakult a Concert Kft., amely évente öt koncertet rendezett a Zeneakadémián. Ugyanakkor jött létre a CoPrinter Kft., amely a Hócipő kiadójaként vált ismertté. Egy időben CN-érdekeltség volt a Napi Gazdaság is.15

1993. július 15-én a CN beszámolt az ÁVÜ-nek a vagyonkezelési tevékenységéről. Ezt a beszámolót átvizsgálva az ÁVÜ ellenőrzési igazgatósága megállapította, hogy „a vagyonkezelési szerződés nem tartalmaz előírást arra vonatkozóan, hogy a beszámoló mely kérdésekre adjon választ.” Ezt a dokumentumot az Állami Számvevőszék16 is bírálóan idézte, és levonta a tanulságot is: a CN vagyonkezelési kötelezettség-teljesítése formális. Miután az ÁSZ ismételten kifogásolta, hogy a szerződés az állam szempontjából nincs kellő garanciákkal ellátva, 1993-ban felmerült a szerződés módosításának gondolata. Ehhez akkor a CN nem járult hozzá. 1994. szeptember 15-én viszont a CN kérte az ÁVÜ-t, hogy módosítsák, és idő előtt zárják le a vagyonkezelési szerződést. Ajánlatukban az szerepelt, hogy a 4 Mrd Ft-os fizetési kötelezettségüknek kárpótlási jegyben kívánnak eleget tenni.

Az időzítés nem véletlen: ezekben a napokban éles vita folyt az Országgyűlésben a KPJ árfolyamának folyamatos lemorzsolódásáról. A kormány nyomás alatt volt, hogy tegyen valamit az árfolyam védelmében. Vélhetően ezért – és csak ezért – a CN létrehozta az Árendás Kárpótlási Jegy Hasznosító Rt.-t, hogy az felvásárolja azt a jegymennyiséget, amire az ÁVÜ-vel kötött szerződés szerint szüksége lesz majd. A CN jól sejtette: javaslatával ötletet ad az ÁVÜ-nek az árfolyam megtámogatására. Az ÁVÜ bele is ment az alkudozásba, de a CN rugalmatlan volt – a kárpótlási jegyes fizetési ajánlatot maximum 100 millió Ft készpénzzel volt hajlandó megfejelni.

Az IT egy héten belül vitára tűzte a javaslatot. Itt Lukács János helyesen mutatott rá, hogy az előterjesztés abból a feltevésből indul ki, hogy a kötelezett lejáratkor nem fog teljesíteni. Ezt semmi nem támasztotta alá. Az előterjesztő pedig bemutatta a kárpótlási jegyre vonatkozó jelenérték-számítását, ami azt igazolta, hogy a CN valójában 900 millió Ft-ban akar kiegyezni a 4 Mrd Ft helyett. A vita nyomán az IT halasztó döntést hozott, és 1995 májusáig valóban nem is született újabb döntés. A májusi IT elé már egy módosított CN-javaslat került. Itt már arról volt szó, hogy a Port-értékesítésekből befolyt összeg egy részét az ÁVÜ közvetlenül készpénzben kapja meg. Végső döntés azonban megint nem született.

1996 őszén – amikor a Tocsik-botrány kapcsán (9.5.5.), szinte mindennap megjelent valamilyen privatizációs ügy az Országgyűlés napirend előtti vitájának tárgykörében –, a CN azért került reflektorfénybe, mert vezető tisztségviselői között az elmúlt évek során több ismert személyiség is volt.

Varga István MDF-es képviselő – aki az Országgyűlésben három ízben is szóba hozta a CN-t – név szerint említette Soós Károly Attilát – aki korábban IG -tag, illetve a Portnál az FB elnöke volt –, Misetics Sándort, aki Bokros Lajos kabinetfőnökeként került a politikai élet reflektorfényébe, Kardos Pétert, aki a Fővárosi Közgyűlés egyik meghatározó személyisége, tagja volt az MHB IG-nek, s mind MSZP-s, mind SZDSZ-es körökkel jó barátságban volt.17 A személyi összefüggésekre az Országgyűlésben nem volt érdemi reakció, a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter viszont jelezte, hogy sikerrel kecsegtető tárgyalások folynak egy spanyol befektetővel, aki a fizetésképtelen társaság helyett hajlandó lenne megfizetni a 4 Mrd Ft összegű tartozást.

Ahogy közeledett a fizetés határideje, úgy vált egyre kétségesebbé, hogy mi is maradt abból a CN-ből, amelynek részvényei fedezetként az ÁPV Rt. tulajdonában voltak. Az értékpapír-kereskedelmet végző Co-Nexus Értékház Rt. eladásáról már 1996 novemberében megjelentek az első hírek. A vevő formailag nem lett volna más, mint a fentebb már említett Árendás, melynek alapító tagjai között szerepelt Szalai Anna, a CN vezérigazgatója és Szamosi Katalin, aki esetenként a CN jogi képviselőjeként lépett fel.18 Később azonban kiderült, hogy az igazi vevő Váradi Ernő19 cége, a Kemona Kft. lett volna – ha az üzlet megköttetett volna. De nem köttetett meg, így minden maradt a régiben.20 November 18-án a tőzsdefelügyelet korlátozta a brókercég tevékenységét – új megbízatást nem vehetett fel, a meglévőket át kellett adnia más versenytársainak.21 Ezt követően a Port Rt. úgy döntött, hogy szünetelteti a Co-Nexus Értékház Rt. tevékenységét.22 Néhány héttel később a Port Rt. csődeljárást kért önmaga ellen.

Ha így álltak a CN ügyei, joggal merülhet fel a kérdés: hogyan kerülhet a képbe egy soha meg nem nevezett, de mind az ÁPV Rt., mind a CN által gyakran emlegetett spanyol cég, amely hajlandó helytállni a CN helyett? A magyarázatot ott kell keresni, hogy a CN évekkel korábban belevágott egy másik nagyszabású vállalkozásba, melynek neve: déli autópálya (DAP). A CN részben maga állította össze a terveket, részben összevásárolta azokat. Ezek – ha lesz autópálya – milliárdokat érnek. Ha nem, akkor ez a pénz elúszott. Pontosan ez történt, így a spanyolok az ÁVÜ-vel kötött vagyonkezelési szerződést sem voltak hajlandók átvenni.23

A történet zárófejezete szinte napra pontosan 5 évvel a vagyonkezelési szerződés megkötése után vette kezdetét. A Co-Nexus Rt. 1996 végén, zárt ajtók mögött megtartott rendkívüli közgyűlésén úgy döntött, hogy végelszámolással, jogutód nélkül megszűnik.24 A közgyűlés felmentette az igazgatóságot, és kijelölte a végelszámolót (saját alkalmazottját). A jogszabályok szerint a végelszámoló köteles a társaság felszámolását kezdeményezni, mivel vagyona nyilvánvalóan nem fedezi a vele szemben álló követeléseket. Az ÁPV Rt. 1997. január 8-tól vált a CN hitelezőjévé. Ebbeli minőségében az első lépések egyikeként feljelentést tett a rendőrségen, aminek következtében 1997 júniusában már letartóztatások is történtek.25 A vizsgálat három évig húzódott, majd azzal zárult, hogy a gyanúsítottak ügyében bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást.

1997 nyarán a mérleg az ÁPV Rt. szempontjából már egyértelműen negatív volt. A CN nem fizette meg a vállalt 4 Mrd Ft-ot, sőt még azt a 900 millió forintot sem, amit 1994 őszén ajánlott. Utólag elemezve a történteket el kell ismerni, hogy 900 millió forinttal az ÁVÜ nagyjából pénzénél lett volna – ti. olyan értelemben, hogy ennél több készpénz bevétele akkor sem lett volna, ha közvetlenül maga értékesíti a 8 vagyonkezelésbe adott céget. Hiba volt, hogy akkor az ÁVÜ vezetése egy kompromisszumos megállapodással nem zárta le a tranzakciót.

Volt azonban a CN-ügynek egy másik tanulsága is: a Port Rt. botránya. Ez tulajdonképpen mellékszál a CN kacskaringós történetében, de évekig beláthatatlanok voltak a jogi következmények. A Port Rt. ugyanis adósságokat maga mögött hagyva ment csődbe,26 s a hitelezők az ÁPV Rt. ellen fordultak, mondván, a CN az ÁPV Rt. jogelődjétől kapott vagyonból hozta létre a társaságot, ezért az állami vagyonkezelőtől várták a kárpótlást. A jogi helyzet – amelynek értelmezése végső soron a bíróság dolga – ellentmondásos. Az ÁPV Rt. szerint a CN, mint vagyonkezelő, bármit tehetett a rábízott 8 céggel, de társaságba nem apportálhatta. S ha mégis megtette, azért senki sem felel. A Port hitelezői viszont úgy érveltek, hogy a vagyonkezelési szerződés lejárta után a vagyon visszaszállt az államra, s ezzel együtt a fennálló kötelezettségek is.

1	A Co-Nexus bukásának történetét – nem titkolt ellenszenvvel, de pontosnak tűnő részletinformációk birtokában – a Leplező c. folyóirat 2000. évi 2. számában Czike László mutatta be. Később ez a história könyv alakban is megjelent (Czike, 2001), és részben elérhető a világhálón is (http://czl.gportal.hu/gindex.php?pg=2966357&nid=645174&PHPSESSID=b5e64d6fe19d2fd0cfe1da209e600f4f). A Co-Nexus kereskedelmi tevékenységéről lásd még Karsai (2000) monográfiáját (id. mű: 69–71), valamint a HVG, 1995. jan. 14-i írását.
2	Az már csak szépséghiba – de talán nem véletlen –, hogy amikor 1996/97 fordulóján az ÁPV Rt. FB-je hozzáfogott a CN-nel kötött vagyonkezelési szerződés vizsgálatához, akkor már nem volt fellelhető a többi pályázat, sőt, nem találták az értékelőbizottság jegyzőkönyveit sem (ÁPV Rt., 1998a: 112).
3	Puskás (1996).
4	Jóllehet a legfontosabb részeket a HVG 1997. jan. 18-i száma már publikálta.
5	HVG, 1996. jan. 20.
6	Karsai (2000: 69–71).
7	Lásd az ÁVÜ IT 1992. március 11-i és 18-i ülésének jegyzőkönyvét.
8	Amikor a Co-Nexus csődje miatt a rendőrség gyanúsítottként Csepi Lajos felelősségét vizsgálta, akkor az ÁVÜ egykori ügyvezető igazgatója éppen erre az érvre hivatkozott. Mint elmondta, 1991-ben egyetlen olyan bank sem volt, amely hajlandó lett volna 4 Mrd Ft értékben garanciát vállalni a Co-Nexusért. Ha lett volna ilyen bank, akkor a bankgarancia költségei a privatizációs bevételeket csökkentették volna (NSZ, 2000. júl. 20.).
9	Az ÁSZ ebben az ügyben mind az 1991-es, mind az 1992-es, 1993-as és 1997. évi ellenőrző jelentésében elmarasztalta az ÁVÜ-t, illetve az ÁPV Rt.-t.
10	Az alapítók: MHB, OKHB 8-8 M Ft; Hungária Biztosító, Állami Biztosító, Ipari Fejlesztési Bank: 5-5 M Ft, PM: 6 M Ft. Kisebb összeget adott még az OKGT és az Ikarus (HVG, 1996. jan. 20.).
11	A fennmaradó 11,28% a cég vezető menedzsereiből álló Mind-Ex Vagyonkezelő és Tanácsadó Kft. tulajdonában volt.
12	Lényegében ezt a konstrukciót alkalmazta a Dunaholding Rt. is – csak több sikerrel. A Dunaholding 1989-ben az Ápisz Kereskedelmi V. átalakulásával jött létre, mint vagyonkezelő befektető cég. Az alakuló 800 M Ft alaptőke 80%-át állami cégek – köztük maga az Ápisz, illetve az akkor még állami tulajdonban volt Postabank adta össze. Az alapító magánszemélyek 1 év alatt kivásárolták az állami társtulajdonosokat, s megszerezték a részvények több mint 50%-át. A pontos részleteket lásd Ádám–Korányi (1991: 65).
13	A Royal később a felszámolás sorsára jutott, amely még 2012-ben is tartott.
14	HVG, 1996. nov. 30.
15	NSZ, 1996. ápr.18.
16	Állami Számvevőszék (1994: 78).
17	NSZ, 1996. nov. 6.
18	VG, 1996. nov. 6.
19	Váradi Ernő neve később a Pannon-Flax Rt. és a Betonútépítő Nemzetközi Rt. tulajdonosaként vált ismertté az üzleti világban (NSZ, 2004. aug. 16.; Figyelő, 2008. ápr. 10–16.).
20	HVG, 1996. nov. 23.
21	Végül a Dunainvestnek adta át.
22	MH, 1996. nov. 19.
23	A DAP Sopron mellől indult volna, majd dél felé haladva, Szombathelyen és Zalaegerszegen át érkezett volna Nagykanizsához. Az út Kaposvárt érintve haladt volna kelet felé, majd egy Szekszárd térségében felépített Duna-hídon át érkezett volna az Alföldre. A határ mellett haladva érte volna és Szegedet, majd egy újonnan felépített Tisza-hídon át Hódmezővásárhely térségét. A délkeleti országhatár mellett futó 47-es főutat követve érintette volna Orosháza, Békéscsaba, és Berettyóújfalu környékét, majd Debrecent. Az út befejező szakaszának a Debrecen és Nyíregyháza közötti gyorsforgalmi utat tervezték.
24	MH, 1996. dec. 23.
25	Az ÁPV Rt. vezérigazgatója 1997. március 24-én tett feljelentést a KBI-nél „a Co-Nexus Rt. és az ÁVÜ 1991. december 20-án kötött vagyonkezelési szerződése alapján megvalósult vagyonkezelés körében felmerülő bűncselekmények alapos gyanúja miatt”. A rendőrség 13 gyanúsított ellen indított eljárást, a CN két volt ügyvezetőjét – Rák Györgyöt és Szalai Annát – le is tartóztatták (MH, 1997. jún. 21.) és több hónapon keresztül börtönben tartották. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága 2000 nyarán fejezte be a nyomozást. Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a cég 5 vezető munkatársa ellen javasoltak vádemelést. Nyolc további gyanúsított ellen – köztük volt Csepi Lajos is, az ÁVÜ ügyvezető igazgatója –a rendőrség már megszüntette az eljárást. A pontot az i-re a Pest Megyei Főügyészség tette rá: a maradék öt gyanúsítottal szemben bizonyítottság hiányában szüntették meg a nyomozást (NSZ, 2000. júl. 20., nov. 15.).
26	A Port Rt. vásárlói kártyát bocsátott ki ügyfeleinek, és ennek nyomán 764 kártyatulajdonossal szemben közel 600 M Ft kiegyenlítetlen tőketartozás maradt fenn (HVG, 1997. ápr. 5.). Mi több, a Port Rt. a kártya kibocsátásával engedély nélküli hitelezési tevékenységet is folytatott, s ezzel súlyosan megsértette a hatályos pénzintézeti törvényt. Kérdés, hogy ezért felelős-e az ÁPV Rt.?