Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.8.5. A média, az üzleti körök és az államapparátus viszonya

A privatizáció viszonylagos nyilvánosságának megteremtésében a média a kezdetektől fogva felbecsülhetetlen szerepet játszott. Egyrészt azzal, hogy hosszú éveken át nem múlt el nap anélkül, hogy az újságok, a rádió és a televízió ne közöltek volna privatizációval kapcsolatos információkat. A nyomtatott sajtó legfontosabb szereplői a két vezető gazdasági napilap, a Napi Gazdaság, a Világgazdaság, a két hetilap, a Heti Világgazdaság és a Figyelő, valamint a változó rendszerességgel és változó címmel megjelenő ÁPV Rt.-kiadványok (Privinfo, Heti Privinfo, Vagyonüzlet) voltak. A HVG, a Figyelő, a Népszabadság, az Élet és Irodalom – majd később az internetes újságok (Index, Hírszerző stb.) több tucat oknyomozó riportot is készítettek különféle botránygyanús privatizációs tranzakciókról – és ezzel is hozzájárultak a nyilvánosság megteremtéséhez.

24: Amikor még sokat írtak a privatizációról…

A Privinfo 1992–1995 között hetente jelent meg váltakozva magyar és angol nyelven, nagy alakú, kemény fedelű, vonzó kiállítású folyóiratként. 1996 januárjától a Heti Privinfo csak magyar nyelven jelent meg, olcsóbb kiállításban, rövidebb írásokkal, de heti gyakorisággal, mint a Pesti Hírlap, majd a Világgazdaság és a Napi Gazdaság ingyenes melléklete. 1996 elején az angol és magyar nyelvű „nagy” Privinfo megszűnt, majd egy évvel később – 1997 márciusában – ez a sors utolérte a Heti Privinfót is. 1997 márciusában indult az ÁPV Rt. új heti kiadványa, a Vagyonüzlet – a Napi Gazdaság és a Világgazdaság mellékleteként. A kiadvány 1997 decemberében megszűnt. Újabb lap nem indult.

Tény, hogy a sajtó munkatársai igen nehéz terepen mozognak. Az állami vagyonkezelő szervezetek vezetői és szakértő munkatársai általában nem szeretnek az újságírók faggatódzó kérdéseire válaszolni, ahhoz pedig nincs joguk, hogy dokumentumokat adjanak át a sajtó képviselőinek – bármennyire kérik őket. (Ezzel együtt tucatnyi alkalommal előfordult, hogy a privatizációs szervezet belső dokumentumai eljutottak a lapokhoz. A tisztázó vizsgálatok soha nem vezettek eredményre.) Nehéz az újságírók helyzete azért is, mert voltak olyan privatizációs ügyletek, amelyek áttételes módon ugyan, de érinthették a nyomtatott sajtó tulajdonosainak üzleti érdekeit is. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy egy-egy szenzációsnak tűnő oknyomozó riport azért marad az íróasztalfiókban, mert a lapszerkesztők félnek tulajdonosaiktól. Ez volt a helyzet – például – a Postabank portfóliójához tartozó lapok esetében az 1990-es évek közepén.

S ami kevésbé nyilvánvaló, de fontos: az üzleti élet kitűnően informált körei sem hajlandók informálni a privatizációval foglalkozó újságírókat. Magánbeszélgetések során ugyan szeretnek dohogni, szidni a privatizációs szervezetet, számos jól hangzó történetet is elmesélnek – de nevüket az újságban nem kívánják viszontlátni, mert nem akarnak összeveszni a privatizációs szervezettel.