Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.1. Bevezető a III. részhez

Azt követően, hogy könyvünk I. és II. részében áttekintettük a magyar privatizáció történetét időrendben, és a privatizációs technikák is bemutatásra kerültek, ebben a fejezetben – ami egyben a III. rész nyitófejezete – azokat a vissza-visszatérő, elvi kérdéseket fogjuk elemezni, amelyek logikai értelemben mintegy keresztülvágják az eddig elmondottakat. Az Európai Unió terminológiája szerint ezeket a kérdéseket nevezik (angolul) cross-cutting, vagyis horizontális szempontoknak.

Olyan kérdések fognak most előtérbe kerülni, amelyek egyaránt tartoznak – például – a kárpótlás témaköréhez ( 2. fejezet) vagy a kemény mag privatizációjáéhoz (6. fejezet). Először a privatizáció céljáról fogom elmondani mindazt, amit három évtized gyakorlatának ismeretében érvényesnek és fontosnak tartok (8.2.). Ezt követően egy – úgymond – kényes politikai kérdésről, a külföldi tőke és a külföldi befektetők szerepéről fogok szólni (8.3.). Szó lesz még a vagyonkezelésről, amely, mint szakkifejezés, korábban szinte teljesen ismeretlen volt a magyar közgazdasági zsargonban (8.4.), az eladói és a vevői garanciákról (8.5.), a tanácsadók szerepéről (8.6.) és végül a privatizáció ellenőrzésével megbízott, különféle intézmények és apparátusok munkájáról (8.7., 8.8., 8.9.). A fejezetet Függelék zárja, melynek célja, hogy képet adjon két különösen bonyolult, ámde a magyar gazdaság egésze szempontjából fontos vállalatkomplexum, a borsodi kohászat és az egykori bábolnai agrárbirodalom két évtizeden át húzódó agóniájáról (8.10.).