Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.9.5. A privatizáció – egyszeri folyamat

Az ÁSZ jelentései – amint a bemutatott idézetek is illusztrálják – bizonyos értelemben túlzott várakozásokból kiindulva közelítik meg a privatizáció folyamatát. Egyrészt arról van szó, hogy a számvevők keresik azt a biztosnak mondható viszonyítási alapot, amihez képest a feltárt tények és folyamatok mérhetők. Ilyennek tekintik – például – az Országgyűlés által elfogadott vagyonpolitikai irányelveket, a költségvetési törvényt vagy a vagyonkezelő részvénytársaság üzleti tervét. Csakhogy a privatizáció a rendszerváltás egyik legspeciálisabb, legtöbb egyedi vonással rendelkező változássorozata, emiatt minden mennyiségi terv szükségszerűen óriási bizonytalanságokat hordoz. Ezért – bármennyire is kínálkoznak – ezek a tervek valójában nem is alkalmasak a folyamatok minősítésére.

A számvevők viszonyítási alapnak tekintik, pontosabban szeretnék annak tekinteni a mindenkori kormány privatizációs stratégiáját. Ez is érthető, sőt teljes mértékben elfogadható kiindulási pont. A gond ott van, hogy a mindenkori kormány akaratát szükségszerűen több szereplő képviseli, s ezek a szereplők egymással is vitában, versenyben állnak. Mást képviselnek az ágazati minisztériumok, mint a Pénzügyminisztérium, mást mondanak a kormány által véleményformálásra felkért tudományos és szakmai szervezetek stb. Ezek az ellentmondások – megint csak szükségszerűen – már a koncepció és a stratégia papírra vetésekor megjelennek vagy éppenséggel úgy oltják ki egymást, hogy a dokumentum kiüresedik.

Mindezen összefüggések ismeretében igencsak meglepő, hogy a privatizációs folyamatról szóló, személyes indíttatású visszaemlékezésében Mádl Ferenc (2009) az egyik legsúlyosabb hibának azt tartja, hogy az ÁSZ nem kapott utólagos „árumegállító” jogot. Mint írja, „sem az ÁSZ, sem más jogorvoslati fórum nem rendelkezett jogosítvánnyal, hogy az aránytalanul alacsony áron eladott javak ügyében az ÁVÜ, illetve az ÁV Rt. konkrét privatizációs döntését, illetve szerződését megtámadja”. Könnyű elképzelni, hogy milyen kavarodás támadt volna abból, ha az ÁSZ 6-12-24 hónapos késéssel jogot kapott volna a szerződések érvénytelenítésére. Egy ilyen jogi megoldás nyilvánvalóan a felelősségi határok összemosódásához vezettek volna. Az állami vagyonkezelők minden döntés előtt igyekeztek volna előre kikérni az ÁSZ véleményét.

Hasonlóképpen furcsa, hogy 2011 novemberében az LMP frakcióvezetője, az ugyancsak jogász és praktizáló ügyvédként is tevékenykedő Schiffer András ugyanilyen célzatú törvényjavaslatot vitt be az Országgyűlésbe. E törvény a törvénybe vagy jó erkölcsbe ütköző privatizációs szerződések vizsgálatát tenné egyszerűbbé. Schiffer szerint a közösségi tulajdonvédelmi törvény célja, hogy az ügyész bármikor felléphessen a jogszabályok szerint semmisnek minősülő, akár 20 évvel ezelőtt megkötött privatizációs szerződések ellen, és a szerződésből eredő károk megtérülhessenek az állam vagy az önkormányzat javára.1

26: Elvesztette az állam a Hubertus-pereket?

A „közérdek” nevében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 2011-től hosszú éveken át pereskedett egy 1992-ben kötött privatizációs szerződés teljes semmisségének megállapításáért. A tét a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság volt, amely a privatizációkor a Hubertus Agráripari Bt.-vel kötött szerződést. Ennek értelmében az állami gazdaság jogutódjának számító, akkor még részben állami tulajdonú cég 7725 ha területét 10 Ft/ha haszonbérleti díjért vette használatba a Hubertus 99 évre, 30 évvel meghosszabbítható módon. A felperes szerint e szerződés részletszabályai számos egykori jogszabályt is, továbbá a jó erkölcsöt is sértették. A német családi tulajdonban álló magyar bt. viszont azt állította, hogy a jelképes bérleti díj azért volt reális, mert az állami gazdaság jogutódjaként a befektető vállalta Nagyberek térségének vízkormányzását is. 2016 elején a magyar állam – illetve az őt képviselő Bártfai Beatrix – jogerősen is elvesztette a pert a Kúria szintjén.2

http://www.parlament.hu/irom39/04923/04923.pdf. Schiffer szerint a Ptk-ban nincsen világossá téve, ki mikor és hogyan léphet fel egy olyan privatizációs szerződéssel szemben, amely a megkötésekor jó erkölcsbe vagy törvénybe ütközött. A frakcióvezető szerint az emberek igazságérzetét nagymértékben rombolta az, ami a rendszerváltás óta történt. Hozzátette: az LMP javaslata nem csodaszer, de világos jelzést szeretnének küldeni az emberek felé: van törvényes jogállami megoldás arra, hogy „az ebül szerzett jószágokat” vissza lehessen szerezni (MTI, 2011. nov. 13.).

Részletesen lásd a HVG, 2016. febr. 6-i számának cikkét.