Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

9.1.1. Korrupció 1989 előtt

Tévedés lenne azt gondolni, hogy 1945–89 között nem volt korrupció, s ez ne lett volna közbeszéd, párthatározatok,1 országgyűlési bizottsági vizsgálat2 és tudományos kutatás tárgya is.3 A tervgazdasági rendszerbe integrálva, egy egészen rövid ideig, 1955–57 között működött az Állami Ellenőrzés Minisztériuma is (korábban Állami Ellenőrző Központnak hívták), amit azután a népi ellenőrök névlegesen önkéntes munkán alapuló rendszere váltott fel. Egy időben az ilyen önkéntesen dolgozó ellenőrök száma meghaladta a 40 ezer főt! Mindezen túlmenően az MSZMP keretein belül működött egy kizárólag a felső 2-3 ezer párttag ügyeiben illetékes Központi Ellenőrző Bizottság (KEB) is, ami – mai fogalmaink szerint – ügyészség és bíróság is volt. Az ügyek többsége ingatlanszerzéssel és/vagy viszonylag kis értékű valutacsempészettel függött össze. A legsúlyosabb büntetés a pártból való kizárás volt.4

Ez a korrupció azonban más volt, mint amihez a korábbi évszázadokban a magyar társadalom hozzászokott az akkori urambátyám világban. A szocializmus idején Magyarországon nagyon ritka kivétel volt, hogy egy miniszter vagy egy PB-tag valamelyik közeli rokonát nevezték volna ki államtitkárnak vagy gyárigazgatónak, és ha ez történt, a közvélemény erről semmit sem tudott. Ilyen kivétel volt – például – Dobi Sándor ügye 1972-ben. Az ifjabb Dobi, az Elnöki Tanács elnökének fia ekkor a Budapesti Húsipari Vállalat igazgatóhelyettese volt. A fennmaradt iratok szerint 1967 és 1972 között – sok más szereplő mellett – őt vesztegette meg az amerikai Ralston Purima cég magyar származású kelet-európai igazgatója, egy bizonyos Gláz Tibor. Azt követően, hogy Dobi Sándor tudomást szerzett az ellene folyó nyomozásról, revolverrel főbe lőtte magát. (A család szerint valójában az állambiztonsági szervek gyilkolták meg.)5 2016-ig az ügyet teljesen elfedte az feledés homálya.6

4: Korrupció a Szovjetunióban

A rövid életűnek bizonyult Gorbacsov-korszakban, a glasznoszty politikájának jegyében a közvélemény egyre több információt kapott arról, hogy a Szovjetunióban is van korrupció – méghozzá a legmagasabb politikai szinteken. A változás szimbolikus eseménye a Jurij Csurbanov ellen lefolytatott per volt, melyben 1988 utolsó munkanapján szabtak ki 9 éves börtönbüntetést a korábbi pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev vejére. A nagy nyilvánosságot kapott per során az is kiderült, hogy a Szovjetunió tagköztársaságaiban is virágzik a korrupció – Üzbegisztánban, Kazahsztánban, Türkmenisztánban és Tádzsikisztánban, a Kaukázuson túli három köztársaságban, Azerbajdzsánban, Grúziában és Örményországban, továbbá Ukrajnában és Moldáviában is. Ezekben a hetekben jelent meg a Komszomolszkaja Pravdában Borisz Jelcin nyilatkozata, amelyben azt mondta, hogy a Szovjetunióban a „kenőpénzek, korrupció és haszonlesés, a bürokrácia önelégülten virágzott”. A későbbi orosz elnök ekkoriban a pártellenzék legnépszerűbb tagja volt, de ekkor még alacsony pozícióban volt. Ő volt a Szovjetunió Állami Építési Bizottsága első elnökhelyettese. Azt azonban bizonyára jól tudta, hogy mi folyik az építőiparban.

Arról azonban ritkán esett szó, hogy az állambiztonsági apparátusok által közvetlenül is befolyásolt külkereskedelem – mind az import, mind az export vonalán – mennyire mélyen fertőzött volt az „alkotmányos költségek” logikájára épült nagy értékű korrupcióval. A magyar külkereskedők rendszeresen vesztegették nyugati partnereiket, sok esetben pedig a tranzakciókat úgy kellett lebonyolítani, hogy a jutalék egy része a külföldön működő szövetséges kommunista pártokhoz, illetve politikai szervezetekhez jusson.7 Mindebből persze nem feltétlenül következett az, hogy a magyar külkereskedők személy szerint is törvénytelen úton gazdagodtak volna (bár erre is volt példa). Nagyságrendjét tekintve ezen ügyek közül kiemelkedett az ún. Russay-ügy, amelynek során fény derült arra, hogy a Mineralimpex nyugdíjazott vezérigazgatójának 1986 szeptemberében bekövetkezett hirtelen halála után – az akkori időkben elképzelhetetlenül nagy összeg – 20 millió dollár maradt a bankszámláin.8

Az viszont köztudott volt, hogy az ugyancsak központilag irányított labdarúgásban – de kisebb mértékben más sportágakban is – mindvégig voltak államilag tűrt és/vagy eltussolt vámcsalások, és a rendszer megtűrte a lepénzelt meccseket is. Azt azonban csak jóval 1990 után tudhatta meg a hazai közvélemény, hogy a politikai vezetésnek minderről pontos tudomása volt9 a klubokba beépített III/III-as besúgókon (hivatalos szóhasználattal: hálózati személyeken) keresztül.10

Nagy hatású kismonográfiájában Hankiss (1978) már úgy írt a korrupcióról, hogy az „lépten-nyomon téma”, és hogy „a korrupciós praktikák elértek egy olyan szintet, amelyet gazdasági és társadalmi gyakorlatunk már komolyabb károsodás nélkül nehezen visel el”.11

Még azt sem lehet mondani, hogy egy-egy fontos megnyilatkozás erejéig éppen a rendszerváltás hajnalán a szakértők ne figyelmeztették volna a közvéleményt arra, hogy a szocializmus évtizedei alatt is létezett korrupció.

5: Korrupció a szocializmus idején (I.)

Részlet a Kilényi Géza igazságügyi miniszterhelyettessel 1988-ban készült interjúból:

„– Mint volt ügyész, hogyan ítéli meg a korrupció elburjánzását?

– Nem az utóbbi időben harapózott el nálunk a korrupció, hanem csak most nyílt rá lehetőség, hogy tágabb körben lelepleződjenek olyan esetek, amelyek korábban is előfordultak. Csak eddig bizonyos személyek védettséget élveztek.”12

A probléma azonban ennél bonyolultabb. Egyfelől közismert, hogy a szocialista hiánygazdaság körülményei között mindennapos volt a fogyasztói korrupció, tehát az a helyzet, hogy a hiánycikket kereső vevők kedveskedéssel, ajándékkal, borravalóval, csúszópénzzel,13 viszontszívességek beígérésével igyekeztek megkörnyékezni az eladót, az pedig – jogi nyelven szólva: befolyásával üzérkedve – igyekezett kedvére járni annak, aki ezért adott valamit cserébe. „Az eladó szelektál a vevők között” – írta erről a jelenségről Kornai (1980).14 Sok esetben az volt a nyerészkedés forrása, hogy az állami szférából ellopott árut – például benzint és dízelolajat – az állami szféra dolgozói, benzinkutasok, üzemanyag-szállítók, teherautó- és buszsofőrök „feketén” értékesítették a fogyasztóknak.15 Amikor 5-10 évet kellett várni egy új autóra, egészen kirívó korrupció folyt a használt állami gépkocsik (pl. taxik) állami értékesítése során a Merkur Vállalat budapesti és 9 vidéki telepén. Ritkábban, de előfordult korrupció a termelés szférájában is. Ismét Kornaitól vett példával élve: a csavargyár anyagbeszerzője megvesztegette az acélmű raktárosát, rögtön telefonáljon, ha beérkezik a hiánycikknek tekinthető csavaracél. Erre egyébként az orosz nyelvnek külön szava is volt: blat.

Másfelől a probléma leegyszerűsítése, ha azt mondjuk, hogy a szocializmus idején elkövetett bűncselekményeket akkoriban sokkal nagyobb arányban tussolták el, mint ahogy a rendszerváltás után lehetséges volt. A meggazdagodás érdekében elkövetett, nagy pénzeket megmozgató korrupciós bűncselekmények száma tényleg csak töredéke volt a 2000-es évek ügyeinek. A pártállami diktatúra egész rendszere úgy volt kiépítve, hogy a piacgazdaság gyakorlatából ismert üzleti korrupció szándéka is csak egy nagyon szűkagyú és elbizakodott funkcionáriusban merülhetett fel. Egyébként is, a szocialista vállalatok vezetői alkalmazottak voltak és nem tulajdonosok, így a jogtalanul megszerzett vállalati előnyből csak nagyon közvetett módon származhatott volna személyes hasznuk. És persze számítaniuk kellett a vállalati vezetőknek a szigorú külső ellenőrzésre.16 A mából visszatekintve teljesen világos, hogy akár fogyasztói, akár üzleti korrupcióról volt szó, aki ilyesmire vetekemett, annak számolnia kellett a kockázatokkal.

6: Korrupció a szocializmus idején (II.)

A Duna-parti szállodák

Ilyen kivétel volt az 1980-as évek elején kitudódott ún. szállodaépítési korrupciós botrány. Német és osztrák befektetők a Duna-parton és az ország más pontjain épülő szállodákhoz nyújtottak hitelt, s ennek kapcsán több magyar vállalati középvezetőt 1980 végén, illetve 1981 elején 150 ezer schillingnyi kenőpénzzel megvesztegettek. A konstrukció lényege az volt, hogy Ausztria az ottani építőipar fellendítésére úgy adott Magyarországnak hitelt a szállodákhoz, hogy kötelező volt osztrák kivitelezőt választani a megépítéshez. A hitelt szállodaépítésre (Sofitel, Intercontinental, Novotel, Hotel Buda Penta, Béke, Grand Hotel Hungaria), a hegyeshalmi határátkelő felújítására és Ferihegy–2 megépítésére fordították. A megvesztegetett magyar vezetők egyike a háromszoros olimpiai bajnok párbajtőröző Fenyvesi Csaba volt, akit ezért 1982-ben jogerősen 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Fenyvesi egyébként III/III-as ügynök volt 1967 óta – bizonyára ezért úszta meg ilyen olcsón;17 az ügy első rendű vádlottja 5 és fél évet kapott.

Érdekes mellékkörülmény, hogy az illetékes magyar szervek csak azután hozták nyilvánosságra az ügyet, hogy az osztrák és a német lapok arról már beszámoltak. Az egész történet 2011-ben került ismét az érdeklődés középpontjába, amikor felmerült a gyanú, hogy esetleg Schmitt Pál későbbi köztársasági elnöknek is lehetett valami köze az ügyhöz.18

Gondoljuk csak végig: minden vállalat és hivatal kettős ellenőrzés alatt állt (párt és állami hierarchia). Ezen túlmenően a munkahelyek többségén titkos ügynökök, informátorok19 és belügyi összekötők működtek, a kiemelt fontosságú vállalatoknál és intézményeknél még szigorúan titkos állományú (SZT) tisztek is.20 Az állambiztonsági szolgálatok több százezer emberről vezettek nyilvántartásokat,21 a posta- és a telefonforgalom figyelése rutinszerűen zajlott, magánszemélyek ritkán utazhattak külföldre, ott nem tarthattak bankszámlát stb. Persze, a sejthető kockázatokkal együtt is voltak olyanok, akik effajta bűncselekményekre vállalkoztak, de ez ahhoz képest, amilyen gyakorisággal a „kis” korrupciós ügyek a kereskedelemben és a fogyasztói szolgáltatások terén vagy az egészségügyben nap mint nap előfordultak, elenyészett. A nagy értékű üzletekhez kapcsolódó korrupció ritka kivétel volt.

7: Korrupció a szocializmus idején (III.)

Vissza kellett adni 10%-ot

Bojár Gábor, az egyik legsikeresebb hazai vállalkozó mesélte el egy sajtóinterjúban több évtized távlatából, hogy 1982-ben cége az első megrendelését, a Paksi Atomerőmű csőrendszereinek számítógépes tervezéséhez szükséges szoftver fejlesztését úgy kapta, hogy vissza kellett adni 10%-ot. „De a következő hasonló megbízást már nem vállaltuk el. Nem magasztos erkölcsiségből utasítottuk el a korrupciót, hanem azért, hogy az igazi piacon is versenyképesek legyünk. És nagyon sok munkával végül tényleg megtaláltuk azt a piacot, az építészekét, ahol nem kell visszacsorgatni.”22

1989 után a szervezett bűnözés alapesetei közé tartoztak a pártfinanszírozást szolgáló adományok, a futballcsapatok bundabotrányai, az ingatlanspekuláció, a kartellezés, a koncessziós jogok megszerzése és a monopolhelyzetek fenntartása, amihez még társult az illegális feketepiacokhoz (drog, fegyver, szex, szerencsejáték) kapcsolódó bűnözés is.

1	Lásd például az MSZMP 1985. évi XIII. kongresszusára készült beszámolót, illetve az elfogadott határozatot, ahol szó esett a korrupcióról, a megvesztegetésről, a harácsolásról, az „elvtelen érdekkapcsolatok érvényre jutás”-áról.
2	1989 őszén az Országgyűlés honvédelmi vizsgálóbizottságot állított fel a néphadseregben évtizedeken át folyó korrupciós ügyek vizsgálatára, amelyben bizonyított tényként tárgyalódott az, hogy Czinege Lajos honvédelmi miniszter korrupt volt, és erről a néphadsereg más vezetői a politikai vezetőket már 1969-ben (!) tájékoztatták. Lásd – például – Marosán György vallomását a bizottság előtt (https://www.youtube.com/watch?v=_poGCJnvgjM). Lásd még: (Szolnok megyei) Néplap, 1989. dec. 16.
3	Hankiss (1978), Galasi–Kertesi (1987), Galasi–Kertesi (1990), Kránitz (1988).
4	A testület ugyanezen a néven már 1956 előtt is működött. A 40-es évek végén még a neve is pártbíróság volt.
5	Az ügyben érintett volt egy főosztályvezető is, aki 10 nappal kihallgatása után vonat elé vetette magát. Az ügyben végül 20 vádlott került bíróság elé, 19-et el is ítéltek. A legsúlyosabb büntetés 3 év letöltendő börtön volt.
6	Cserényi-Zsitnyányi Ildikó (2016).
7	Borvendég (2017: 40–51).
8	A részleteket lásd Borvendég (2017: 111–130, 147–160).
9	Bocsák (2004).
10	A Belügyminisztérium III/III-as Csoportfőnöksége 1990. január 31-én szűnt meg.
11	Id. mű: 76.
12	HVG, 1988. nov. 26.
13	A 60-as évektől kezdve ezt hívták „jattolás”-nak.
14	Id. mű: 91. Kornai könyvében az idézetet tartalmazó alfejezetnek a címe is sokatmondó: Erőfeszítés az eladó megnyerésére.
15	Lásd erről részletesen https://index.hu/i2/#http://toretro.blog.hu/2018/08/24/csucsra_jaratott_benzincsalasok_a_kadar-korszakban.
16	Egy 1980-ból származó dokumentum, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság egyik nyilvános jelentése így fogalmazott az 1965–1979 közötti időszakot értékelve: „[É]vi átlagban négyszázan követtek el nyolcszáz esetben megvesztegetést. Ezek többsége a tartósan kielégítetlen szükségletekből fakad. A jelenség átterjedt a vállalatközi kapcsolatokra is” (idézi: ÉS, 2013. nov. 15., 3.). Ebbe a kategóriába tartozott a közvélemény előtt kevéssé ismertté vált ún. Ralston Purina-ügy is, amely egy amerikai takarmánygyártó cég magyarországi üzleteihez kapcsolódott (1.2.2.).
17	http://hvg.hu/velemeny/20110316_schmitt_revesz_fenyvesy, https://kuruc.info/r/9/89674/
18	http://hvg.hu/velemeny/20110316_schmitt_revesz_fenyvesy
19	Szaktörténészek szerint kb. 200 ezerre tehető a szocializmus 40 éve alatt beszervezett vagy más kifejezéssel hálózati személyek (ügynökök) száma. Ezek túlnyomó része az országon belül tevékenykedett. 95%-uk semmiféle pénzbeli ellenszolgáltatást nem kapott, önként vállalkozott a feladatra és/vagy megzsarolták. Lásd Varga L. nyilatkozatát (www.index.hu, 2009. febr. 5.), valamint Ungváry Krisztián cikkét (www.index.hu, 2012. ápr. 18.).
20	Tabajdi–Ungvári (2008). Csak egyetlen példa: A kb. 4 ezer főt foglalkoztató Vörös Csillag Traktorgyárban 1961-ben 2 ügynök és 6 informátor tevékenykedett (id. mű: 145, 208).
21	Az 1950-es évek elején 1,2 millió (!) magyar állampolgárról tartottak nyilván adatokat az állambiztonsági szervek. Ez a szám még a 60-as évek elején is közel járt a 250 ezerhez (uo.: 178-179).
22	HVG, 2016. okt. 13.