Ennek ellenére 2003-ig szinte soha nem merült fel problémaként a magyar közéletben az offshore cégek ügye. Először a K&H Bank botránya, a Kulcsár Attila (ál)bróker nevéhez kapcsolódó, ún. brókerbotrány nyomán került be ez a szó, mint afféle megbélyegző szitokszó, a magyar közélet mindennapi szókincsébe.2 Ezt követően – elsősorban a Fidesz-politikusok szótárában – az offshore szó visszatérő szitokszóvá vált.3

Valójában azonban nincs új a nap alatt! A kereskedelmi és pénzügyi folyamatok a kapitalizmus történe­tében sohasem tisztelték az országhatárokat. Mai, globalizált világunkban – az informa­ti­ka és a távközlés forradalmi vívmányainak birtokában – a be­fektetők egyre tágabb köre válogathat szabadon a különböző országok tőzsdéin szereplő értékpapírok és különböző határidős ügyletek, opciók között anélkül, hogy akárcsak egyszer a való­ságban is be kellene lépniük az ügyletben érintett ország földrajzi területére. Pontosan ezt teszik az offshore vállalkozások is. Lényegében akadályta­lanul regisztrálhatják magukat az adóparadicsomokban, és nehéz­ség nélkül alakíthatják át a különböző telephelyeiken kimutatott adóalapjaikat (elszámoló árak, licencdíjak, szakértői díjak stb.) a nemzeti adóhatóságok bánásmódjához és az adómértékekhez igazodva. Furcsán hangzik, de igaz: mindenki változtathatja székhelyét, kivéve az államot magát.4

A privatizáció hőskorában a magyar állam is fenntartások nélkül értékesített cégeket nyugati offshore vállalkozásoknak (pl. a Matávot formálisan egy Kajmán-szigeteken bejegyzett cég vette meg (6.4.3.), mert abból indultak ki a döntéshozók, hogy ezek mögött az adóoptimalizálási célokból létrehozott minicégek mögött valójában mégis csak ott állnak az igazi tulajdonosok, a német, amerikai stb. transznacionális vállalatok. S ez így is volt. Magyarországon 1994. január 1-én éppen a ciprusi minta szerint változtak az adózási szabályok, s ennek nyomán kb. 700 offshore cég regisztrált Magyarországon, amiből a költségvetésnek kb. 100 Mrd Ft adóbevétele származott.7 Más szóval a magyar magánvállalkozók az állami vállalatoktól és az állami döntéshozóktól lesték el ezt a fajta adókímélő technikát.

Azt is látni kell, hogy sok esetben nem az a tény ad gyanúra okot, hogy egy magyar vállalkozás vagy egy magyar magánszemély offshore céget tulajdonol, hanem éppen az ellenkezője: amikor egy magyar céget egy ismeretlen hátterű offshore cég vásárol meg. Ilyen esetekben a magyar hatóságok nemigen tudják megállapítani, hogy a tranzakció reális áron, reális feltételek mellett született-e vagy éppenséggel a vagyoneltitkolás, a pénzmosás volt az ügylet fő célja.

A magyar adóhatóság lényegében tehetetlen azokkal az offshore cégekkel szemben, amelyek olyan államban vannak bejegyezve, amelyekkel Magyarországnak nincs kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodása – például ez a helyzet a Karibi-térség szigeteivel. A feladat azért megoldhatatlan a gyakorlatban, mert egyezmény híján eleve reménytelen, hogy bármilyen adathoz hozzájusson a hatóság: sem a tulajdonosi háttér, sem a társaság tevékenysége nem hozzáférhető. Az sem segíti a hatóság dolgát, hogy nincs az offshore társaságokkal kapcsolatos nyilvántartása, vagyis csak a cégbírósági adatokból lehet kiindulni. Ez azonban kizárólag az anya-leány viszonylatokba enged bepillantást, aminek alapján 2013-ban 1700-ra volt tehető a magyarországi gyökerekkel rendelkező offshore cégek száma. Ennél azonban sokkal több ilyen társaság volt – például a külföldi leányok leánya. Becslések szerint ekkortájt évente 7-800 ilyen céget alapítottak magyar vállalkozók szerte a nagyvilágban.8 2013 tavaszán – a Cipruson kitört pénzügyi válság idején – az Opten cégadatbázis szerint 4500 vállalat tulajdonosi szerkezetében volt klasszikus értelemben vett offshore tulajdonos, ebből Ciprushoz 1500 cég volt köthető.9 A 2011-es beszámolók alapján a legnagyobb ciprusi érdekeltségű hazai cég az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. volt, de ugyancsak volt ciprusi bejegyzésű cége Demján Sándornak, Matyi Dezsőnek, Kovács Gábornak és Futó Péternek.

Az offshore cégek hálózatán keresztül felhalmozott vagyonra jó példa Andrew G. Vajna esete, akit a 2. Orbán-kormány közhivatallal is megbízott – ő volt a magyar filmipar működtetéséért felelős kormánybiztos. Mint a cégadatok alapos vizsgálatából kitűnt, 2014-ben Vajna neve tulajdonosként egyetlen magyar cégben sem szerepelt, a láncban fölöttük álló luxemburgi, amerikai, és curaçaói társaságokban viszont igen sok esetben. A filmipari kormánybiztoshoz összesen 18 cég volt köthető, ebből 7 offshore hátterű vállalkozás, és ezeknek Magyarországon további 11 érdekeltsége volt.10

Csakhogy van egy döntő különbség a nagy multinacionális cégek – mint például a Matáv egykori tulajdonosai – és a magyar kis- és középvállalatok által kreált offshore cégek között! A nagy nyugati cégek a külföldi regisztrációt nyíltan felvállalják, mint egyfajta legális adóoptimalizálási technikát, és kísérletet sem tesznek arra, hogy eltitkolják a Cipruson vagy a Kajmán-szigeteken bejegyzett cégek valódi tulajdonosait. Ha a Matáv esetében a tulajdonosok mégis ezt tették volna, akkor már másnap kizárták volna őket is meg a Matávot is az amerikai tőzsdéről. A magyar magánvállalkozások offshore cégei viszont túlnyomórészt azért jöttek létre, hogy el lehessen titkolni a valódi tulajdonos kilétét.11

Valószínűnek tűnik – például –, hogy néhány olyan pénzügyi csoportosulásnál, ahol a magyar cégbíróság csak annyit tudott, hogy a részvények bizonyos hányada külföldi tulajdonban van, a soha sem látható külföldi tulajdonosok mögött valójában magyar tulajdonosok álltak. Ebbe a kategóriába tartozhatott, illetve tartozhat az Agrobank, a Dunaholding, az IBUSZ, hogy csak néhány jól ismert cég nevét említsük. Ezen az úton nőtt sikeres vállalkozássá az MSZP-közeli milliárdos, Kovács Gábor cége, a Bankár Kft., amely 1989-ben alakult és hamarosan több offshore vállalkozást is létrehozott, hogy érvényesíthesse a külföldieknek járó 30%-os nyereségadó-kedvezményt.12

A kevésbé ismert, de nem titkolt álkülföldi tulajdonlásra jó példa a sok vihart megért Mechanikai Művek (MM) privatizációja. Ezt a társaságot az ÁPV Rt. már sokadik alkalommal hirdette eladásra 1999-ben, amikor a Budapesten bejegyzett Finsbury Kft. lett a nyertes. Ezt a társaságot a csődbe ment Kontrax-birodalom egykori tulajdonosa és vezére, Dicső Gábor közvetlenül a privatizáció előtt vásárolta meg akkori tulajdonosától, a Croesus Central European Corporate Restructuring Fundtól – tehát egy külföldi tulajdonostól. Dicső azonban még a privatizációs szerződés aláírása előtt úgy döntött, hogy a magyar cégnek számító Finsbury Kft.-t értékesíti egy dallasi bejegyzésű amerikai cégnek, amelyet Dicső egyik korábbi munkatársa képviselt. Végül ez a TX/Europe Group Ltd. névre hallgató dallasi cég írta alá az MM privatizációs szerződését.13

Az európai helyszínek általában valamilyen alapfokú könyvelést, letétet, igazgatótanácsot, számlavezetést, eredményességi jelentéseket stb. megkövetelnek. Amióta EU-tag lett, ez nagyjából érvényes Ciprusra is, ahol számos magyar cég lett bejegyezve az elmúlt két évtized során. A jelentős magyar vállalkozások közül 2007-ben ciprusi bejegyzésű volt – például – a Demján Sándor nevéhez kapcsolódó két nagy cég, a Trigránit és a Pólus Holding, a Leisztinger Tamás tulajdonában lévő Arago-csoport egyik pénzügyi befektetője, a Hartberg Investments Ltd. vagy a Veres Tibor által birtokolt Wallis-holding, illetve annak számos érdekeltsége is.14 Az OTP-csoportnak is, de Csányi Sándornak mint magánszemélynek is van ciprusi cége. Csányi egy időben ezen keresztül birtokolta a legnagyobb magyarországi tejfeldolgozó céget, a Sole-Mizót. Az ismert könyvvizsgáló és adótanácsadó cégek közül a Deloitte és az Ernst & Young tulajdonosai Cipruson, a Pricewaterhouse Coopers tulajdonosai Hollandiában vannak bejegyezve.15 A köztudottan magyar kereskedelmi üzletlánc, a CBA számos meghatározó tulajdonosa is svájci offshore cégeken keresztül működteti a magyarországi vállalkozásait (8.3.1.).

2013-ban az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) is ezt a megoldást választotta, amikor a Kajmán-szigeteken, Máltán és Cipruson magyar és külföldi állampolgárokkal jegyeztetett be olyan vállalkozásokat, amelyek kizárólagos jogot kaptak a magyar állampolgársággal járó államkötvény-vásárlási tranzakciók lebonyolítására.16

2023 folyamán sok gazdag család átállt arra, hogy vagyonkezelő alapítványokba vigye át magánvagyonát. Magántőkealapból nincs sok, alapítványból viszont igen. Így könnyebb elbújni. Az elsők között ifjabb Sánta János 2023 nyarán hozott létre két vagyonkezelő alapítványt, a Solidium Capitalt és a Project Six Prót. A céges forma helyett ezután azért választották többen a vagyonkezelő alapítványi formát, mert kevésbé feltűnő a bizalmi vagyonkezelőnél (pl. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, valamint a Sárhegyi–Bártfai ügyvéddinasztia is, amely sok milliárdos megbízást kapott az államtól, miközben fiuk, Sárhegyi István űrjogász lett, és becsatlakozott a 4iG tevékenységébe). Az alapítványi vagyonkezelés mellett döntött Kis-Szölgyémi Ferenc is – hozzá köthető az állam legnagyobb takarítószolgáltatója, a B+N nevű cégcsoport. Az ő vagyonát már a Gamma Fund alapítvány fogja össze. Lett vagyonkezelő alapítványa Rákosfalvy Zoltánnak is – ő Borkai Zsolt jachtügyéből lehet ismerős sokaknak.18