Ám igazi sikerét a maffiaállam metafora az SZDSZ-nek és Magyar Bálintnak köszönheti – 1999 novemberétől kezdve.4 A HVG jól ismert címlapja (9.2. ábra) már csak vizualizálta és népszerűsítette a Magyar által korábban bevezetett megközelítést.

Maffiózók azonban – mint a világ számos országában – Magyarországon is voltak Orbán Viktor hatalomra jutása előtt is. 1970 és 2010 között, vagyis majdnem egy fél évszázadon át (!) a szervezett bűnözés látványos formában létezett Magyarországon – a fővárosban is és vidéken is. Az 1970-es évtizedben a rendőri-bírósági szóhasználat a „bűnszövetség” kifejezést használta. A maffiaháború kifejezés egy későbbi korszakban került be a közbeszédbe (1.1.14.5.).14

Az már másik tény, hogy miközben a szervezett bűnözés Magyarországon már az 1970-es évektől kezdve létezett, a pártállam irányítása alatt álló média ezt ideológiai okokból letagadta. Ennek azért volt jelentősége, mert amikor az 1990-es években már a média is elismerte a szervezett bűnözés létezését, ez a közvélemény számára meglepetés volt. Ennek nyomán alakult ki az a közvélekedés, hogy a szervezett bűnözés megjelenése a rendszerváltás következménye volt. Ebből csak annyi volt igaz, hogy 1989 előtt véres leszámolások, robbantásos merényletek egyáltalán nem voltak. Ezzel szemben a 90-es évtizedben, amikor Magyarországon tömegesen is megjelentek orosz, csecsen, ukrán, arab, kurd, török, kínai, albán, szerb és szlovák bűnözők is, egy pár évig havi rendszerességgel történtek efféle véres leszámolások.15 A határok megnyitása nyomán egyre könnyebben került az országba fegyver, robbanóanyag és kábítószer is. Kétségtelen tény, hogy az egymással szemben álló, részben etnikai alapon szerveződő maffiák egy évtizeden át – 1990 és 2000 között – valódi maffiaháborúkat vívtak Magyarországon,16 és az is, hogy – egészen másfajta logika mentén – a szervezett bűnözéssel semmiféle kapcsolatban sem álló politikusok is robbantásos merényletek célpontjai lettek.17

Mire 2010-ben bekövetkezett az Orbán-korszak, a hazai szervezett bűnözés abban a formában, ahogyan a rendszerváltás utáni első két évtizedben működött, megszűnt létezni. Ekkor már nem voltak véres leszámolásos merényletek, robbantások, civileket félelemben tartó, erőfitogtató akciók. A szórakozóhelyektől nem szedtek védelmi pénzeket. Kiépült az őrző-védő kft.-k céges formában kialakított, legális hálózata.18 Mindez részben a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok eredményes működésének, részben annak volt köszönhető, hogy a magyar maffiózók folyamatosan egymást ölték, illetve annak, hogy a magyar maffia-főnökök képtelenek voltak szervezeteik határon túl való terjeszkedésére, hatalmuk exportálására. Mint arról korábban szó esett (1.1.14.5.), a 80-as évek nagy maffiózói kezdettől fogva titkos kapcsolatokat tartottak fenn magas állású rendőrökkel és állambiztonsági tisztekkel, ezért – ha úgy látták jónak – feltáró vallomásokkal buktatták le saját riválisaikat. Enélkül nehéz lett volna több tucatnyi magyar és külföldi maffiózót rács mögé juttatni. Akik még a 2000-es évek elején életben voltak, azok börtönbe kerültek, külföldre menekültek, nyomtalanul eltűntek, kiöregedtek vagy „csak” egyszerűen „jó útra” tértek.19

Tulajdonképpen az történt, ami a tankönyvben is meg van írva: kezdetben tombolt a vadkapitalizmus, az „aki bírja, marja” elv alapján. Azután felnőtt egy új nemzedék, amelyben a meggazdagodni vágyók a vagyonosodás civilizált, polgári útját választották. Ahogy Brecht Koldusoperájában a vénülő rabló, Bicska Maxi mondja: „Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben?”20