Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

9.1.9. Egy városi legenda: Dávid Ibolya 70:30 kampánya

A privatizációval kapcsolatos városi legendák közül a legelterjedtebb Dávid Ibolya nevéhez kapcsolódik. 2004 márciusában az MDF elnöke több alkalommal is beszélt arról, hogy a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz 70:30, illetve 30:70 arányban osztozik a korrupciós pénzeken – attól függően, hogy éppen melyikük van kormányon. Később ez a 70:30-as számpélda lett az MDF 2004-es EU-választási kampányának legfőbb üzenete, így alaposan beivódott a köztudatba. Mint később kiderült, Dávid Ibolya ezt a sokszor megismételt állítását az autópálya-építésekre, tágabb értelemben az állami beruházásokra értette – tehát semmiképpen sem a privatizációra –, az információ forrásaként pedig egy brókerbotránnyal oknyomozó riportkönyvet nevezett meg.1 Sok év távlatából, utólag is ugyanebben az értelemben – tehát elsősorban a közbeszerzésekre és az EU-s támogatásokra utalva – tárgyalta már többször idézett tanulmányában Lengyel (2010) is a nagyobb parlamenti pártok pénztárosai között szerinte 1993 után kialakult,2 általa „kiegyezéses korrupció”-nak nevezett gyakorlatot.3

Valójában Dávid Ibolya semmi mást nem tett, mint a Fidesz ellen fordította saját fegyverét. Egy évvel korábban a Magyar Nemzetben jelent meg az MDF ellen egy éles hangú támadás, amely az MDF-et és Antall József kormányát azzal vádolta, hogy 1990–94 között privatizációs tranzakciók sorozatában az ÁVÜ folyamatosan MSZP-közeli vállalkozókat hozott helyzetbe. A cikk – amely bizonyára egy jól informált, egykori ÁVÜ-s segítségével született, és egy álnéven publikáló újságíró jegyzett, frappáns címével – „Szegfűk, tulipánok, mákvirágok” – heteken át beszédtéma volt, de azután mégis kihullott az emlékezet rostáján.4 Egyébként hasonló módon merült feledésbe az általában jól értesült oknyomozó újságíró, Bossányi Katalin (1996) egyik évekkel korábban született írása, amelyben a szerző – egykori MSZP-s országgyűlési képviselő – arról elmélkedett, hogy az 1994-ben hatalomra került MSZP vezette kormány és a hivataláról leköszönt Boross-kormány egy írásba soha nem foglalt megállapodást kötött arról, hogy nem vizsgálják egymás „ügyeit”.

Konkrétumok később sem derültek ki, de Horn Gábor, az SZDSZ egyik korábbi meghatározó személyisége 2012 tavaszán egy autópálya-építésekkel összefüggő korrupcióra, illetve a 70:30-as arányra vonatkozó konkrét kérdésre a következőket válaszolta: „Nem tudom, hogy pont ilyen arányban, de voltak ilyen megállapodások, ebben biztos vagyok. Érdemes odafigyelni, hogy milyen ügyekből lesznek büntetőeljárások: a relatíve kicsikből. Zuschlag János, Hagyó Miklós esete – tízmilliós ügyek, ezeket az összegeket nem lehet egy autópálya-építéshez mérni. Ezek azok a tételek, amik mögött nincs megállapodás, mert ahhoz túl kicsik. Egy HÉV-kijelzőre kiírt tenderre nem érdemes ilyet kötni.”5,6

Mindeközben az empirikus kutatások egészen más képet mutattak, mint ami a politikusok és a közvélemény fejében élt. EU-s összevetésben a közbeszerzések során tapasztalt korrupció a magyar válaszadók szerint még 2013-ban is csak átlagos volt.7

1	Dávid Ibolya Mong–György (2003) könyvére hivatkozott.
2	Az időponthatárok kijelölésében Lengyel tévedett. 1993-at jelölte meg kezdőpontnak, kifejezetten az MDF–Fidesz-székház megállapodásra utalva. Valójában, mint majd látni fogjuk (9.5.1.), a két párt pénztárnoka már 1991 végétől közösen „dolgozott” a projekten.
3	Figyelemre méltó, hogy könyvében Magyar Bálint (2015), az SZDSZ egyik alapítója és 20 éven át meghatározó személyisége Dávid Ilonához képest tágabb értelemben, a mindenkori kormánypártok és az ellenzék által működtetett 70:30 modellről mint 2010-ig evidensen létező tényről ír (id. mű: 65–67).
4	Bihari (2003). A szegfű és a tulipán az MSZP, illetve az MDF logójában szerepelt, ezért a cikk címének üzenetét nem lehetett egy pillanatra sem félreértelmezni. A cikk miatt a megtámadott MDF-es politikusok közül négy is pert indított a Magyar Nemzet ellen (MaNcs, 2003. nov. 27.). Legalább két pert a lap el is vesztett, kártérítést fizetett és helyreigazítást tett közzé – például a 2005. jan. 29-i számban.
5	http://hvg.hu/itthon/20120316_horn_gabor_korrupcio#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_3_17
6	Az útépítési piac egyik jelentős szereplője, az osztrák Strabag működése kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés gyanúja miatt 2008 tavaszán nyomozást indított, de 2010 szeptemberében bizonyítottság hiányában lezárták az eljárást. 2009–13 között a Strabag lobbicégénél, az Euro-contact Kft.-nél is volt vizsgálódás, előbb az APEH, később a Fővárosi Ügyészség nyomozott, de itt sem sikerült meggyőző bizonyítékokat találni (http://atlatszo.hu/2014/03/04/igy-szponzoral-a-strabag-nyoma-veszett-13-milliard-forintnak/). Több jel is arra mutatott, hogy 2010 után a Strabag már a Fideszt és a holdudvarába tartozó cégeket, sportegyesületeket támogatta (https://www.valaszonline.hu/2019/01/29/strabag-fidesz-sztori-meszaros-belfry/).
7	Az Eurobarometer felmérése szerint arra a kérdésre, hogy „Tapasztalta-e az elmúlt három évben, hogy ön vagy az ön vállalkozása korrupció miatt nem nyert közbeszerzésen” a magyar válaszadók 37%-a felelt igennel. Ez alig különbözik az EU–27 átlagától (32%). A posztszocialista országok közül csak Észtország dicsekedhetett jobb eredménnyel (17%) (http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_374_en.pdf). Más nemzetközi összehasonlítások is azt mutatták, hogy az Unió régi alapító országaiban is erősödő tendencia az, hogy a nagyobb közbeszerzési pályázatokon csak egyetlen pályázó indul – és persze nyer is (The Economist, 2016. nov. 19.).