Jogi értelemben a hűtlen kezelés gyanúja csak akkor tekinthető megalapozottnak, ha ok van feltételezni, hogy egy bizonyos vagyonban – adott esetben az állami vagyon körében – vagyonvesztés történt, vagy az ügyletből valakinek jogtalan előnye származott és ez valakinek előre kitervelt szándéka volt.3 Ezt több okból is nehéz bizonyítani.

A bíróság színe előtt a bizonyítási eljárás szükségszerűen szakértők vitájává fajul. Sokat tapasztalt ügyészek szavai szerint ilyenkor „jobbára egymásnak durván ellentmondó értékelések születnek, olykor tízszeres értékkülönbözettel”, és „a szakértői polémiák is hitvitává alakulnak, ha arról van szó, gazdasági szempontból melyik az előnyösebb” megoldás.4 „Ha nincs bebizonyítva, hogy ki az, aki hajlandó és képes lett volna jobb árat fizetni, hanem csak értékbecslési algoritmusok állnak egymással szemben, szegény bíróságnak olyan érveléseket kell eldöntenie, amit ő maga képtelen előállítani. Ha nagyon tanácstalan, hív egy harmadik szakértőt, aztán a végén széttárja a karját, és azt mondja: isten tudja, ki mond igazat. És felmenti a vádlottat.”5 Az ún. vörösiszap-per kapcsán (10.5.8.) látványosan felszínre került egy további fontos nehézség, nevezetesen az, amit a közgazdászok aszimmetrikus információs helyzetnek neveznek. Annak a pernek a során, amikor azt vizsgálta a bíróság, hogy ki a felelős a Mal Zrt.-ben bekövetkezett, 10 ember életét követő üzemi balesetért, a tárgyalóteremben egyértelművé vált, hogy a vádlottak – a Mal Zrt. műszaki vezetői – lényegesen nagyobb szakértelemmel rendelkeznek, mint a bíróság által felkért, külső (független) szakértők. Így végül az történt, hogy az ügyészség, illetve a bíróság által felkért szakértők egy része visszavonta a szakértői véleményét, illetve a bíróság előtt megmásított korábbi álláspontját. Ez egy kis országban nem is lehet másképp. Az ellentmondás feloldásának nyilván az lenne a módja, ha külföldi szakértőket is be lehetne vonni a vizsgálatba, ami persze számos újabb problémát vetne fel.

Nehézséget jelent továbbá minden esetben a szándékosság bizonyítása. Mindenféle gazdasági ügyletre igaz, hogy utólag könnyű okosnak lenni, különösen úgy, hogy az ex post helyzetben értékelő szakértőknek gyakorlatilag korlátlan mennyiségű idő áll rendelkezésre, és arra sincsenek rákényszerítve, hogy véleményüket más szakértőkkel egyeztessék. Ezzel szemben a privatizációs folyamatban a döntéshozóknak csak nagyon korlátolt mennyiségű idejük van – három-négy nap vagy egy hét –, és arra is rá vannak kényszerítve, hogy egyeztetett döntést hozzanak (pl. az ÁVÜ igazgató Tanácsában vagy a Nemzeti Vagyontanácsban). Ezért utólag szinte lehetetlen megállapítani, hogy egy 8-10 részelemből összeálló privatizációs döntés (ár, fizetési feltételek, garanciák stb.) egy bizonyos, utólag hibásnak bizonyult eleméért személy szerint melyik döntéshozót terheli a felelősség. Jó példa erre az ún. Tocsik-botrány (9.5.5.), ahol végül is négy vádlottal szemben csak a „hanyag” kezelés vétségét látta bizonyítottnak a legfelsőbb jogi fórum.