Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

9.4.1. Az első kormányváltás

Az 1994-es kormányváltás olyan körülmények között zajlott, amikor a gazdaságpolitika értői és ismerői már tudták, hogy a gazdaság csődközeli állapotban van. Éppen ezért a szokásos nyári pihenő után a kormány – Békesi László pénzügyminiszter irányításával – pótköltségvetés elfogadtatására készült. Ebben a helyzetben merült fel – nyilvánvalóan politikai elterelő hadműveletként – „az állami vagyon korábban lezajlott esetleges korrupciós folyamatainak” felülvizsgálata. A döntést a koalíciós partner számára is váratlan módon Horn Gyula az MSZOSZ elnökségénél tett látogatása során jelentette be.1 Egy rövid, kéthetes (!) vizsgálatról van szó csupán – mondta –, melynek során áttekintik az előző kormány működésének utolsó időszakában hozott privatizációs döntéseket.

Érdemes idézni a napi sajtó tudósításából: „A szakszervezeti vezetők felszólalásaira reagálva Horn Gyula kijelentette, hogy a privatizációt majd csak akkor kell gyorsítani, ha a parlament elfogadja az új vagyontörvényt és a vagyonpolitikai irányelveket. A miniszterelnök felkérte a privatizációs kormánybiztost arra, hogy a törvények életbelépéséig ne szülessenek privatizációs döntések. Valamennyi privatizációs döntésnél figyelembe fogják venni a munkavállalók véleményét is.”2

Az első utasítás az volt, hogy az ÁVÜ és az ÁV Rt. belső ellenőrző apparátusa tekintse át az 1994. április 1. és június 15. között meghozott privatizációs döntéseket. Miután Horn váratlan bejelentése után nyomban kitört a koalíciós viszály, a szabaddemokraták megnyugtatására a vizsgálat komolyabbra fordult. A kormány felállított egy kormánybizottságot Kuncze Gábor belügyminiszter vezetésével, és ennek alárendelten egy speciális bizottságot, a közpénzek felhasználását és a privatizációt ellenőrző bizottságot, amelyet Csiha Judit, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára vezetett.3 Az ÁVÜ és az ÁV Rt. önellenőrzése gyorsan lezajlott (persze nem két hét alatt), a Csiha-féle bizottság, az ún. „tiszta kezek” bizottsága viszont az előre megszabott, bőséges határidőig 1995. április 30-ig folytatta munkáját.

A gyorsjelentést Bartha Ferenc kormánybiztos 1994. szeptember 15-én küldte el Horn Gyula miniszterelnöknek, amely – az eredeti bejelentésnek megfelelően – egyrészt az 1990–94 közötti időszak főbb tanulságait foglalta össze, másrészt a kormányváltást megelőző, április 1. – június 15-i időszakban meghozott 332 privatizációs döntést tekintette át.4 Az összefoglaló jelentés – példálózó jelleggel – 7 problematikus tranzakcióra tért ki részletesebben:

a papíripar privatizációja,
a Diplomáciai Testületeket Ellátó Iroda és
a Hírlapkiadó Vállalat társasággá alakítása,
a Dunafarm Kft. környezetvédelmi garanciákkal összefüggő veszteségreei,
az Autóker Holding Rt.
és az Intercontinental szálloda eladásakor a vevő késedelmes fizetési ügyére, illetve
a Nikex Rt. székházának értékesítésére.

Az apparátus önellenőrzése is, a Csiha-bizottság is többtucatnyi kisebb szabálytalanságot állapított meg, de egyéni haszonszerzésre utaló magatartást vagy durva törvénysértést egyik vizsgálat sem tárt fel. Az ok nagyon egyszerű: a vizsgálatot az irattárakban fellelhető dokumentumok alapján végezték, senkit nem hallgattak ki, senkinek a tanúvallomását nem kérték.5 Ráadásul a Csiha-bizottság által elrendelt, 1992-ig visszamenő vizsgálatok jelentős részét – talán a megvizsgált 43 tranzakció többségét is – nem privatizációs szakemberek vagy rendőrségi szakértők végezték. Az ellenőrzés feladatát – az ÁVÜ költségén – jogi irodák kapták meg, amelyek semmiféle nyomozati eszközzel nem rendelkeztek, és fogalmuk sem volt a tranzakciók hátteréről.

Végeredményben a Csiha-bizottság a 43 tranzakcióból 11-et minősített kirívóan szabálytalannak:

a Környei Agráripari Rt.,
a Dunafarm Kft.,
a Pannon Sütőipari Kft.,
a Caola Rt.,
az Autóker Holding Rt.,
a Topán Rt.,
az Alföldi Füszért Rt.,
az Elektromodul Vállalat,
a Nikex Rt.,
a Hortobágyi Halgazdaság és
az ún. Gerbaud-ház értékesítését.

Ezek közül kettő jutott el a bírósági és másik kettő legalább az ügyészi szakaszig. Egy 1996 nyarán megjelent újságcikk úgy tudta, hogy a Környei Agráripari Rt.-vel összefüggő két ügyben a Tatabányai Városi Ügyészség a városi, illetve a megyei bíróságon vádat emelt. Az ítéletről viszont nincs későbbi híradás, mint ahogyan arról sincs, hogy a többi ügyben folytatott nyomozás valaha is eredményre vezetett volna.6

1	Memoárjában Horn arra hivatkozik, hogy az MDF-kormány privatizációs gyakorlatának felülvizsgálatára már a választási kampány során ígéretet tett (Horn, 1999: 258). Ez bizonyára így is volt.
2	NG, 1994. aug. 25.
3	A kormány határozata a privatizációs folyamat, az állami vagyonkezelés és egyes, az államháztartást érintő pénz- és vagyonmozgások jogszerűségét veszélyeztető visszaélések feltárásának intézményrendszeréről (Privinfo, 1994. 19. szám).
4	Ebből 320 ÁVÜ-s, 12 ÁV Rt.-s döntés volt. A 320 ÁVÜ-s döntés közül 150 értékesítési döntés volt, 170 pedig ún. vagyonvédelmi ügy, vagyis az ÁVÜ alá tartozó vállalatok által meghozott privatizációs döntés jóváhagyása. A 16 oldalas összefoglaló jelentést – Bartha (1994) – Mihályi Péter, a privatizációs kormánybiztos helyettese állította össze. A részletes jelentés – ÁVÜ (1994c) – 7 kötetnyi terjedelmű, kb. 1000 oldal.
5	Lásd ÁVÜ (1994c). „A mi bizottságunk nem nyomozott, nem hallgatott ki senkit, a vizsgálódásunk során kizárólag a tényfeltárásra szorítkoztunk” – jelentette ki újságírók előtt a bizottság elnöke (Népszava, 1995. május 12.).
6	NSZ, 1995. máj. 12.; Népszava, 1995. máj. 12.; VG, 1996. aug. 1.