Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

8.2.3. A privatizáció céljai a privatizációs törvény szerint

A privatizáció szükségességével, értelmével kapcsolatos vitákban a fenti közgazdasági és politikai érveken kívül még sok más érv is elhangzott. Mi több: ezek az érvek utat találtak különféle politikai dokumentumokba, sőt a törvénykönyvbe is. Az 1995. évi privatizációs törvény (Priv. törvény) a következők szempontokat, illetve követelményeket sorolta fel:

hatékonyságnövelés;
tőkehiány enyhítése;
nemzetközileg élenjáró technika, vezetési és marketingtapasztalatok megszerzése;
piacvesztés megállítása, új piacok szerzése;
szerkezetváltás ösztönzése;
hazai tőkepiac fejlesztése, hazai és nemzetközi tőke szervezett bevonása;
külföldi befektetők privatizációs érdeklődésének fenntartása;
hazai vállalkozók, beszállítók, alapanyag-termelők tulajdonszerzésének támogatása;
munkahely-megőrzés, munkahelyteremtés, a munkavállalói szociális szempontok érvényesítése;
dolgozói tulajdonszerzés, vezetői kivásárlás;
társaságok működőképességének megőrzése;
privatizációs bevételek felhasználása a pénzügyi stabilitás megőrzésére;
kárpótlási jegyek ellenében megfelelő vagyon juttatása.

Ez a hosszú felsorolás a Priv. törvény értékelése kapcsán is, de általánosságban is félreértésekre adott okot. Nyilvánvaló, hogy ennyiféle prioritás egy konkrét tranzakció esetében nem érvényesülhet. A szempontok jó része egymást kizáró lehetőségeket említ, s annak sincs sok értelme, hogy ezeket a szempontokat valamiféle nemzetgazdasági célfüggvény elemeinek tekintsük és súlyokat rendeljünk hozzájuk. De nem is ez volt a jogalkotó szándéka. Valójában arról volt szó, hogy a döntéshozó minden egyes tranzakció meghirdetésekor köteles „megjelölni azokat a konkrét egyedi szempontokat, melyek megvalósulását az adott privatizációs tranzakciótól elvárja”.1 Másfelől pedig az volt a szándék, hogy „a privatizációs ügyletek összességében kell egy jól kiegyensúlyozott követelményhalmaznak érvényesülnie”.2

Figyelemre méltó, hogy az 1995. évi törvény csak sokadik helyen említette a privatizációs bevételek fontosságát.3 Ennek ellenére sok politikus és számos fontos intézmény – így például az Állami Számvevőszék éves jelentései – még egy bő évtizeddel később is úgy tekintettek az egész privatizációs folyamatra, mintha annak egyetlen célja a költségvetés helyzetének javítása lett volna.4 Ebből a megközelítési módból azután szükségszerűen következett egy sor félreértés, félremagyarázás és sokszor – véleményem szerint – megalapozatlan bírálat is (8.9.).

1	Lásd a törvény 2. §-át, valamint a hozzáfűzött kommentárt (Magyar Köztársaság Kormánya, 1994b, indoklás: 18. oldal; Csillag–Komáromi–Sárközy, 1995: 23–24). Ennek a kitételnek alkotmányossági okokból van jelentősége. Az Alkotmánybíróság ugyanis a 90-es években már több társadalmi-gazdasági szféra jogrendje kapcsán úgy foglalt állást, hogy az állampolgárok alapvető jogait – ideértve az állami vagyonról való rendelkezés jogát is – csak törvényben lehet szabályozni. De ha egyszer a törvény kellő részletezettséggel felsorolja a döntési szempontokat, akkor az egyes kormánydöntések (rendeletek) alkotmányosságának biztosításához már elegendő, ha a rendelet visszautal azokra a törvényi szempontokra, amelyeket a kormány egy adott, konkrét privatizációs döntés kapcsán előzetesen figyelembe vett.
2	Gulácsi (1994: 28).
3	Korábbi dokumentumokban ez általában másképpen volt. Az 1991. évi vVagyonpolitikai irányelvek még nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a privatizációs bevételekből kell csökkenteni az államadósságot, és erre a dokumentum egy konkrét számértéket is megnevezett (85%).
4	Álljon itt egy jellemző idézet az ÁSZ (2007) egyik utolsó jelentéséből: „1998-tól többször deklarálták (mármint a privatizációért felelős állami intézmények – M. P.), hogy a privatizációra szánt vagyon elfogyott és a hangsúlyt a vagyonkezelésre kell helyezni, de a költségvetés helyzete eddig a privatizáció folytatása irányába hatott” (id. mű: 8).