Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

9.5.4. Befolyással való üzérkedés – a Postabank-birodalom

Az állami forrásból származó pénzek és a politikai befolyás szövevényes hálójának egyik legeklatánsabb példája a Postabank (PB) 10 éves története volt (6.9.13.). A lényegében mindvégig állami tulajdonban maradt pénzintézeti holding és menedzsmentjének messzire nyúló gazdasági hatalmát – és az államapparátustól való bizonyos fokú függetlenségét – az is erősítette, hogy mind Princz Gábor, mind közvetlen munkatársai tulajdonosként személyesen is érdekeltek voltak egy sor gazdasági vállalkozásban, amely a PB számára nyújtott banktechnikai, informatikai, illetve hirdetési szolgáltatásokat.1 Ezeken a csatornákon keresztül számolatlanul és ellenőrizhetetlenül folyt a pénz (ki és be) – auditor legyen a talpán, aki képes lett volna átlátni ezen a szövedéken

Hogy állami bankból könnyű kiszedni a pénzt politikai célokra, az egy évtizeddel a rendszerváltás után már olyannyira nyílt titok volt, hogy az ezzel kapcsolatos megnyilatkozások nem is váltottak ki közfelháborodást.

Jellemző példa Bokros Lajos egyik nyilatkozata, amely előbb folyóiratban, majd könyv alakban is napvilágot látott – de senki sem figyelt fel rá. „Horn Gyula például azért is dühös volt rám, mert (az állami tulajdonban álló Budapest Bank vezetőjeként – M. P.) soha nem voltam hajlandó semmilyen módon finanszírozni a szocialista pártot. Persze jó néhányan gondolták, hogy ezt teszem.”2

Princz meleg, baráti kapcsolatot ápolt a korszak legbefolyásosabb politikusaival: Horn Gyulának ultipartnere volt, Orbán Viktorral családi barátság kötötte össze, Lezsák Sándorral együtt kirándult Erdélyben. A PB volt a Lakitelek Népfőiskola és a Láthatatlan Kollégium egyik finanszírozója.3 Kezdettől fogva a bank finanszírozta Palotás János Pharmatrade-üzletét (3.3.2.). Princz barátja volt több rendőrségi vezetőnek. Jó részt a PB állt a rendőrség épületgondjait megoldó többéves és többlépcsős ingatlancsere-sorozat mögött. A sportágak közül a PB volt a vízilabda, a jégkorong és az asztalitenisz első számú támogatója. A színházművészet területén a Vígszínház, a Merlin Színház és a Szabad Tér Színház részesült kiemelt banki támogatásban, sőt, a bank állt a színházak művészgarnitúrájának egyéb kulturális vállalkozásai mögött is. Ilyen volt például Kern András Sztracsatella című filmje, a kapolcsi Művészetek Völgye, Koltay Gábor Attila című rockoperája stb. A PB-nek szervezetileg is elkülönült sajtóholdingja és saját nyomdája volt (11.3.).

De ennél is fontosabbak volt a bank politikai töltetű akciói. Ami az MSZP-t illeti: a bank finanszírozta a Nagy Sándor nevével fémjelzett Trend/Prógnózis közgazdasági kutatóközpontot, – s mint az 1996 júniusában napvilágra került – a PB építőipari vállalkozása, a Dóm Rt. építette Horn Gyula miniszterelnök családi házát (9.7.3.). A Fidesz-holdudvar még több pénzt kapott. A bank 100 milliós nagyságrendű hitelt nyújtott azoknak az elhíresült Kaya Ibrahim-féle cégeknek, amelyek a Fidesz 1998. évi választási kampányát finanszírozták. A bank 1997 novemberétől az 1998-as kormányalakításig különböző színlelt reklám- és adásvételi szerződésekkel a Mahirhoz kapcsolódó, Simicska Lajos által összetartott hirdető-cégcsoporton keresztül több mint 1 milliárd forintot invesztált a Fideszbe, amiből 300-400 millió közvetlenül a Fidesz végül is sikeresnek bizonyult választási kampányát segítette.4

Az ún. VIP-lista. A fentebb említett szponzori kapcsolatok sok esetben összefüggtek az ún. VIP-számlák problémájával, amelyre 1999 júniusában derült fény egy KEHI-vizsgálat nyomán. A botrányban több olyan személy is érintett volt, aki pártpolitikusként vagy állami tisztviselőként 1992–98 között valamilyen formában befolyással bírt a PB és Princz Gábor sorsának alakulására. A sajtó kb. 500 számlatulajdonosról és 620 gyanús hitelszerződésről szerzett tudomást.5 A VIP-ügyfelek betétesként a piaci átlagnál lényegesen magasabb kamatot kaptak, hitelfelvevőként pedig kevesebbet kellett fizetniük, mint az átlagügyfélnek. Azokban az években, amikor a hitelkamatok 35% körül jártak, egy többmilliós lakáshitel esetében óriási ajándék volt a 10-15 százalékpontnyi kedvezmény!

A bank sorsa és a privatizáció szempontjából fontos VIP-ügyfelek között szerepelt

Tarafás Imre, az ÁPTF elnöke,6
Csiha Judit (MSZP) privatizációs miniszter, az egykori privatizációs kormánybiztos,
Keleti György (MSZP) volt honvédelmi miniszter,7
Turján Sándor, a Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára,
Herényi Károly (MDF),
a későbbi MÁV-elnök és bankigazgató Tömpe István,
a KEHI volt vezetője, Rubicsek Sándor,
az MSZP-s és tb-önkormányzati vezető, a már említett Nagy Sándor, illetve Sándor László,
Bártfai Béla, az ÁVÜ egykori IT-tagja, aki a botrány kirobbanásakor a Fidesz-kormány miniszterelnökségi államtitkára volt,
Krupanics Sándor, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója, aki a lista nyilvánosságra kerülésekor éppenséggel a PB igazgatóságának tagja is volt,8
Bogár László egykori MDF-politikus, aki 1992-ben a hitel felvételekor is és 1999-ben a botrány kirobbanásakor is politikai államtitkári pozíciót töltött be,9 valamint
a média számos ismert szereplője (Mester Ákos, Sugár Ágnes, Albert Györgyi, Gálffi László, Szilágyi János).

Ilyen háttérkapcsolatok birtokában érthető, hogy Princz Gábor egy évtizeden át szinte teljesen háborítatlanul irányíthatta a pénzintézetet. Nem véletlen, hogy amikor Princz végül mégis bíróság elé került, ügyvédei éppen erre a védett állapotra hivatkoztak: „Az állam, mint tulajdonos, bármikor leválthatta volna Princz Gábort az elnök-vezérigazgatói pozícióból. Ha ezt nem tették, akkor magukra vessenek. Ez is egy példa arra, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos.” És ezt az érvelést a Legfelsőbb Bíróság el is fogadta.10

1	Jegyezzük meg, hogy ezzel a PB menedzsmentje nem tett semmi kirívót. Akkoriban más magyar bankok esetében is volt ilyesmire példa.
2	Rádai (2001: 181).
3	A PB szponzori kapcsolatairól lásd NSZ, 1998. aug. 8.
4	Révész Sándor: „A Fidesz-átmenete – 1997” (NSZ, 2011. aug. 6.).
5	Élet és Irodalom, 1999. jún. 18. A „teljes”-nek mondott VIP-listát lásd VG, 1999. aug. 30.
6	Tarafás 1999. február 28-i lemondatásában ez az ügy is közrejátszott. A sajtó ugyanis már akkor megszellőztette a kedvezményes hitelfelvétel tényét.
7	Később Keleti azt állította, hogy ő nem vett fel a banktól hitelt, pusztán névazonosságról van szó.
8	Egyebek között ez a VIP-ügy is hozzájárult ahhoz, hogy 1999. november 1-i hatállyal Krupanics lemondott.
9	Meg kell jegyeznünk, hogy ezzel a PB menedzsmentje nem tett semmi kirívót. Akkoriban más magyar bankok esetében is voltak VIP-ügyfelek, akik extra kedvezményekben részesültek. A K&H Bank – például – brókercégén keresztül, nagyjából ugyanezekben az években tőke- és hozamgaranciás befektetési lehetőséget biztosított saját VIP-ügyfeleinek, akik között ugyancsak szép számmal voltak politikusok is (Kende, 2009: 29). A VIP-lista egyébként utólag, Princz Gábor bukása után készült. Feltehetően ez a magyarázata annak, hogy a listán egyetlen Fidesz-politikus neve sem szerepelt (Debreczeni, 2011: 101–103).
10	A persorozat utólagos értékelését és a védő, Bárándy Péter véleményét lásd Ügyvédvilág, 2009. 7–8. szám (http://www.ugyvedvilag.hu/laparchivum.php?ref=6).