Egy hétköznap esti közös program a szerelmünkkel igazán élvezetesnek ígérkezhet abban az esetben, ha meg tudunk egyezni arról, hogy mivel töltsük az estét. Vannak emberek, akik előre szeretnek tervezni, mások a spontán döntések hívei. De egy randihelyszín kiválasztásánál nemcsak azt kell figyelembe vennünk, hogy mi milyen programot szeretnénk, hanem azt is, hogy mit preferál a párunk. Vagy mégsem? Sőt, szükség esetén még azt is figyelembe kell venni, hogy milyen típusú párkapcsolatban élünk: egyenrangúak vagyunk egymással szemben? Vagy a pár egyik tagja esetleg határozottabb? Emellett ott az igaz szerelem kérdése: hogyan lehet megállapítani azt, hogy a szívem választottja őszintén szeret? – Eddig akár egy önsegélyező vagy motivációs gondolatokat tartalmazó könyv bevezetése is lehetne e jegyzet első néhány sora. Pedig a fenti kérdések nagyon is aktuálisak abban az esetben, ha arra a tudományterületre koncentrálunk, amihez az alfejezet címe is kapcsolódik: a játékelméletre. A klasszikus közgazdaságtan „homo oeconomicus” koncepcióját tekintve ugyanis mindenki saját sorsának kovácsa, hiszen az individualista gazdasági szereplő modellje éppen azt hangsúlyozza, hogy az önérdekkövető gazdasági szereplők optimalizálnak, saját hasznossági szintjük maximalizálására törekszenek. Választásaink és cselekedeteink eredményét viszont más gazdasági szereplők döntései is befolyásolják, mint például a párunk preferenciái az esti randihelyszínt illetően, ahogyan a bevezető gondolatokban említettük. De nem csak ilyen romantikus példákat találunk: egy piacon több céggel együtt versenyző vállalat által elérhető profit mértéke nem csupán a környezeti változóktól (például termelési költségek, kereslet) és az irányítás minőségétől függ, hanem a versenytársak viselkedésétől is.