Tóth-Bozó Brigitta, Bánhidi Zoltán (szerk.)

Piaci játszmák

A játékelmélet és alkalmazásai a modern világban


Bevezetés

Az első pillanatban a katonaság és a játék két olyan fogalomnak tűnik, amelyek között a távolságot csak fényévekben lehet mérni. Az egyik terület nem választható el a szenvedésektől, a másikban többnyire örömet lelnek az emberek; az egyik kimerültséget, fásultságot okoz és a teherbíró képesség határáig, néha még azon túli megpróbáltatásokig hajszolja az embereket, a másik a pihenés egyik eszköze, illetve módja; az egyik arról szól, hogy a parancsokat lehetőleg vakon – gondolkodás nélkül – kell teljesíteni, a másik komoly szerepet játszik a kreativitás fejlesztésében.

Piaci játszmák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 121 4

A 20. század paradigmaváltást hozott a közgazdaságtanban. A játékelmélet elméleti és gyakorlati eredményei új perspektívából világítottak rá az emberi interakciók dinamikájára és stratégiai jellegére. A szerzők e könyvben a terület Nobel-díjakkal is elismert eredményeire építve mutatják be, hogyan formálja a játékelmélet napjaink gazdasági és társadalmi folyamatait, valamint hogy miként alkalmazható sikerrel a mindennapok stratégiai döntési helyzeteiben. A kötet elemzéseiben olyan területek kerülnek előtérbe, mint a vállalati versenystratégiák, a katonai konfliktusok, a kereskedelmi háborúk, valamint a világgazdaságot és a geopolitikát formáló játszmák. Az olvasó így alaposabban megértheti a körülötte zajló eseményeket, emberi interakciókat, és hatékonyabban navigálhat mind szakmai, mind magánéleti helyzetekben. A szerzők arra ösztönöznek, hogy a múlt eseményeit újszerű perspektívából szemlélve mélyítsük el tudásunkat, és finomítsuk stratégiai szemléletünket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-bozo-banhidi-piaci-jatszmak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave