Tóth-Bozó Brigitta, Bánhidi Zoltán (szerk.)

Piaci játszmák

A játékelmélet és alkalmazásai a modern világban


A második front – a „félrevezetés” játéka

A II. világháború utolsó fázisában a szövetségesek partraszállása rendkívül fontos esemény volt, mivel ezzel sikerült a nyugati fronton harcoló német csapatokat odakötni, és így a keleti fronton a Szovjetunió számára kedvezőbb feltételeket biztosítani. Számos hadtörténész kutatásaiból teljesen egyértelmű, hogy a német vezetés már régóta számolt a szövetségesek támadásával, ezért építették fel az úgynevezett „Atlanti falat”, egy Észak-Finnországtól egészen Dél-Franciaországig terjedő – többek között több mint 8000 bunkerrel megerősített – védvonalat. Ennek célja elsősorban az volt, hogy a szövetségesek csapatait – bárhol is támadnak – feltartóztassák, és majd a közben a legkritikusabb helyekre vezényelt erősítésekkel együtt a támadást visszaverjék. A német propaganda sokszor misztikus hatásúnak ábrázolta ezt az erődítményrendszert1, és kétségtelen tény, hogy emiatt a szövetségesek a partraszállás során komoly akadályokra számíthattak.

Piaci játszmák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 121 4

A 20. század paradigmaváltást hozott a közgazdaságtanban. A játékelmélet elméleti és gyakorlati eredményei új perspektívából világítottak rá az emberi interakciók dinamikájára és stratégiai jellegére. A szerzők e könyvben a terület Nobel-díjakkal is elismert eredményeire építve mutatják be, hogyan formálja a játékelmélet napjaink gazdasági és társadalmi folyamatait, valamint hogy miként alkalmazható sikerrel a mindennapok stratégiai döntési helyzeteiben. A kötet elemzéseiben olyan területek kerülnek előtérbe, mint a vállalati versenystratégiák, a katonai konfliktusok, a kereskedelmi háborúk, valamint a világgazdaságot és a geopolitikát formáló játszmák. Az olvasó így alaposabban megértheti a körülötte zajló eseményeket, emberi interakciókat, és hatékonyabban navigálhat mind szakmai, mind magánéleti helyzetekben. A szerzők arra ösztönöznek, hogy a múlt eseményeit újszerű perspektívából szemlélve mélyítsük el tudásunkat, és finomítsuk stratégiai szemléletünket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-bozo-banhidi-piaci-jatszmak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave