Tóth-Bozó Brigitta, Bánhidi Zoltán (szerk.)

Piaci játszmák

A játékelmélet és alkalmazásai a modern világban


A hálózatok tulajdonságai

Ahhoz, hogy a hálózatokkal kapcsolatos releváns modellekkel megismerkedhessünk, játsszunk ismét egy gondolatkísérletet (Barabási, 2016 alapján)! Az egyetemi nyílt napon, ahol az egyik neves professzor tart előadást, invitáljuk az egymást nem ismerő hallgatóságot egy fogadásra az előadás után! Biztosítsunk számukra ételt, italt, illetve kapjanak lehetőséget arra, hogy az érdeklődési körükbe tartozó szakkal kapcsolatos kérdéseiket feltegyék a képviselőknek. A fogadáson jelen van a Hallgatói Képviselet néhány tagja is, akik közül páran bizalmasan belsős információkat is megosztanak az érdeklődőkkel az adott szakról, de kilétük nem egyértelmű. A fogadás kezdetén 2-3 fős beszélgetőcsoportok alakulnak ki a társaságban. Mutassuk be egyiküknek azt a képviselőt, aki sokkal többet el tud mondani az őket érdeklő szakkal kapcsolatban, mint ami az általános tájékoztatóban van. Ha a beavatott vendég csak az addig megismert emberekkel osztja meg ezt az információt, arra számítunk, hogy a hír nem sok emberhez fog eljutni. A vendégek viszont vegyülnek, és hamarosan olyan ismeretségi hálózat alakul ki, amelyben annak a híre gyorsan terjed, hogy van itt valaki, akitől bizalmasan lehet kérdezni a szakról. Lehet, hogy valaki személyesen nem ismeri azt az embert, akit beavattunk a titkunkba, de ismer valakit, aki ismeri az emberünket, így lassan szétszivárog a leghasznosabb segítő híre. Egy ilyen helyzet modellezett térképe a klasszikus hálózatkutatásban használatos véletlen hálózat modelljét fogja tükrözni. Ennek részletesebb tárgyalása történik meg a következőkben (Barabási, 2016).

Piaci játszmák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 121 4

A 20. század paradigmaváltást hozott a közgazdaságtanban. A játékelmélet elméleti és gyakorlati eredményei új perspektívából világítottak rá az emberi interakciók dinamikájára és stratégiai jellegére. A szerzők e könyvben a terület Nobel-díjakkal is elismert eredményeire építve mutatják be, hogyan formálja a játékelmélet napjaink gazdasági és társadalmi folyamatait, valamint hogy miként alkalmazható sikerrel a mindennapok stratégiai döntési helyzeteiben. A kötet elemzéseiben olyan területek kerülnek előtérbe, mint a vállalati versenystratégiák, a katonai konfliktusok, a kereskedelmi háborúk, valamint a világgazdaságot és a geopolitikát formáló játszmák. Az olvasó így alaposabban megértheti a körülötte zajló eseményeket, emberi interakciókat, és hatékonyabban navigálhat mind szakmai, mind magánéleti helyzetekben. A szerzők arra ösztönöznek, hogy a múlt eseményeit újszerű perspektívából szemlélve mélyítsük el tudásunkat, és finomítsuk stratégiai szemléletünket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-bozo-banhidi-piaci-jatszmak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave