Az objektív és szubjektív tesztelés terminológia kissé félrevezető, hiszen a megkülönböztetés kizárólag a pontozás milyenségére utal. Az olyan értékelés, amelyben a tesztlépés, tesztfeladat megoldásának elbírálásához a vizsgabiztos (vagy a tanár) személyes döntésére van szükség, szubjektív tesztelésnek tekintendő. Ezzel szemben objektív tesztelésről beszélünk az olyan tesztfeladatok esetén, ahol csak egyetlenegy helyes válasz lehetséges (például objektív feleletválasztós tesztek, igaz-hamis tesztek stb.), és nincs szükség értékítéletre, csak össze kell adni a helyes feleletek számát. (Ezekre a tesztfeladatokra szokás azt mondani, hogy az ellenőrzést egy gép is elvégezhetné, ha lenne hozzá türelme.) Az objektív feleletválasztós tesztek tömeges elterjedése csattanós választ adott az ilyesfajta élcelődésekre, különösen az Egyesült Államokban. A sablonokat és rozettákat (lassúságuk és pontatlanságuk miatt) felváltották a számítógépek. Az IBM 805-ös analóg számítógépe 1935-ből ma már igen lassúnak számítana. Később Hollerith-féle lyukkártyákat is használtak. A fentiek dacára az igazi áttörést 1955-ben a Lindquist szerkesztette optikai leolvasó jelentette (optical scanning), amely a jelölést a kibocsátott és visszavert fény különbsége alapján elektromos jelekké alakította, felerősítette és úgy továbbította a számítógépbe. Már a hatvanas években léteztek tesztfeldolgozó géprendszerek (IBM 1230, Digitec 100), manapság pedig – megfelelő szoftver esetén – a legegyszerűbb személyi számítógép is képes kezelni az optikai értékelhetőségre kidolgozott tesztcsomagokat.