A csuk—csukódik típusú igepárokkal az 5.2.1.1. pontban két tényt illusztráltunk. Egyrészt azt érzékeltettük, hogy a műveltető igékre jellemző jelentésszerkezet nem kizárólag grammatikai eszközökkel felépített komplex formákban feltételezhető, hanem morfoszintaktikai szempontból primitív alakokban—egyetlen tőmorfémából álló igékben—is jelen lehet. (Ezt más, nem ebbe a csoportba tartozó igéknél is tapasztalhattuk: e tekintetben, önmagában véve, a csuk lényegében ugyanolyan szemantikai szerkezetűnek tűnt, mint pl. az öl). Az igecsoport valódi érdekessége azonban az a másik tény, hogy e műveltető tartalmúnak tűnő igékből egy-egy morfémának a hozzáadásával kapunk olyan—komplex—alakokat, amelyeknek a jelentése az övéknél egyszerűbbnek, a valódi műveltető igék alapigéjének a jelentésével rokonságban állónak tűnik. A látszat tehát olyan, mintha az egyszerű jelentést csak olyan komplex formával (pl. csuk-ódik) lehetne kifejezni, amelynek egyik alkotórésze (a csuk igető) már önmagában is teljes egészében hordozza ezt a jelentést egy összetettebb tartalom részeként. Az ellentmondások feloldhatatlanok mindaddig, amíg olyan nézőpontot nem találunk, ahonnan nézve a szemantikai és a formai bonyolódás azonos irányúnak bizonyul. Az 5.4.2.3. pontban sort kerítünk majd egy ilyen nézőpont kialakítására—ez természetesen majd az eddig ismertetett kép elhibázottságát igazolja.