Az (1) táblázat különböző szavak személyragjainak az alternánsait mutatja, először főnevek esetén (1a), majd személyragozható esetragokra (1b) és névutókra (1c). Hangalak szempontjából idetartoznak a személyes névmások tárgyas alakjai, a birtokos és a visszaható névmások, melyek személyragot (is) tartalmaznak. Ezek hiányos paradigmáját mutatja a következő csoport (1d). Ezután az infinitivus személyragjai következnek (1e), majd a további táblázatok a különböző időkben ill. módokban álló igetövek személyragos alakjait mutatják (1f–i). Ez utóbbiakból azonban kihagytuk az előző mintáktól eltérő igealakokat; a teljes igei paradigmát később adjuk meg. Az egyes oszlopokban azok a tőtípusok találhatók, melyek különböző személyragokat kívánnak, a táblázatban elsősorban a toldalékok formai hasonlóságait vettük figyelembe. Az oszlopok elnevezése arra utal, hogy a szabad tőalak után megjelenik-e hang, és ha igen, akkor az milyen minőségű. Ebből a szempontból két tulajdonság jellemzi a csoportokat: a nem harmadik személyű alakokban a tő utáni nem felső magánhangzó: (a), (o), (e), (ö), (−) csoportok, és az, hogy a 3. személyű alakokban a tő után áll-e j vagy i: (j), (j/i), (−) csoportok. A táblázat (1a) részéből kihagytuk azokat a főnévi alakokat, melyekben az a magánhangzó a j meglétével, illetve a középső o vagy ö a j hiányával áll együtt; azaz az (a, j) csoportot (pl. hidam—hídja, hídjuk, kutam—kútja, kútjuk), illetve az (o, −) és az (ö, −) csoportokat (pl. okom—oka, okuk, illetve őröm—őre, őrük). Ez utóbbi három típus csak a főnévi alakokban jelenik meg, és kivételesnek tekinthető (a 3. személyű birtokos alakokról és a j/i megjelenéséről részletesen l. a 13.6. pontot). Az (1) táblázatban félkövér betűvel szedtük a személyragokat és a közvetlenül előttük megjelenő magánhangzókat, kurzívan pedig a szótövön kívüli egyéb elemeket (egyéb toldalékok, epentetikus elemek stb.). A 3. személyű alakokban megjelenő j/i szegmentum morfológiai státuszát itt nem tárgyaljuk (éppen ezért a jelölés félkövér kurzív), a részletes elemzést az olvasó a 13.6. pontban találja. Ahol a megfelelő alak hiányzik vagy a rendszerbe nem illeszkedik, ott ezt vízszintes vonallal jelöltük. Az igéknél—megfelelő alak hiányában—gyakran különböző idejű/módú relatív töveket személyragoztunk. Erre azért volt szükség, mert az igék között nincsen nyílt kötőhangzót követelő abszolút tőalak (nyitótő), és nincsen magánhangzóra végződő nem alternáló tövű ige sem. Ezenkívül az igéknél egyes számban a definit (tárgyas) ragozású, többes számban az indefinit (alanyi) ragozású alakot adtuk meg első helyen, attól függően, melyik illeszkedik jobban a teljes személyragozási mintához.