Az alábbi (185) táblázat azoknak a töveknek a lexikális ábrázolását mutatja, melyekben az utolsó kitöltött V-pozíció A elemet tartalmaz. Ez a magánhangzó-pozíció minden alakban középső vagy alsó magánhangzóként jelenik meg. Abban az esetben, ha a tővég nem tartalmaz U elemet, akkor a tő nem lesz v-tő. Ezek a tőalakok nyílt magánhangzóra végződnek, rájuk viszont egy másik alternáció vonatkozik: a tővégi nyílt magánhangzó nyúlása (l. erről a 13.6. pontot). Az I elemet tartalmazó egytagú tövek hiányoznak, interpretációjuk hosszú é magánhangzó lenne (l. erről is a 13.6.2.2.-t). Ha a tővég asszociált U-t tartalmaz, akkor ez az interpretációs elv alapján csak fej lehet, így mivel fej-viszony megszűnését a szerkezetőrzés elve nem engedi meg, ezért az U-t a tő minden alakja tartalmazza, azaz a magánhangzó mindig kerek lesz (ó2, ill. ő2), még abban az esetben is, amikor rövidülés játszódik le. Ezek az alakok mind v-vel bővülnek és egy szótagosak. Ha viszont a tővég lebegő U-t tartalmaz, akkor két eset lehetséges: ha a tő nem nyitótő, akkor nem mutat tőalternációt, egy szótagú nyitótő esetén pedig v-vel bővülő hangváltó tövet kapunk, ahol a kerek középső magánhangzó kerekítetlen alsó magánhangzós párjával váltakozik (ó1∼a). Hasonló elölképzett alakot azonban nem találunk, az egyetlen példa a már említett lé∼ levek váltakozás, ahol a tőalakban középső kerek magánhangzó helyett kerekítetlen jelenik meg. Feltételezhető, hogy a lebegő U elem azért nem interpretálódik, mert nincs másik U elem, mely ezt engedélyezné, a labiális harmóniánál leírtaknak megfelelően (l. a (27) labiális engedélyezést). Több szótagú, lebegő U-t tartalmazó nyitótövekben szintén az előbbi hangváltást látjuk, azonban v-vel bővülés nélkül. Ezekben a tövekben a -(j)a általános birtokjelölő V-pozíciója a tővég utolsó V-pozíciójában jelenik meg, ennélfogva a j lebegő I eleme (l. 13.6.3.5.) jelenik meg az ez előtti C-pozícióban. Így a tőbeli lebegő U elem nem interpretálódik, a tőmagánhangzó pedig rövidül (birtokosjelölős hangváltó tövek).