Az aspektusrendszerben játszott szerepük az igekötők specifikáló szerepének sajátos oldala. Mozgást jelentő igéknél az igekötős alakok általában befejezett cselekvésekre vonatkoznak, szemben az igekötő nélküliekkel. A fut alakkal szembeállítva az át-fut, be-fut, ki-fut, fel-fut mind befejezett cselekvést jeleznek. Egyes csoportokban azután az egyik, többnyire a beszélőtől való távolodást jelentő indexikus alak általánosabban befejezettséget jelölő szerepet is felvesz. Predesztinálva is van erre, hiszen jelentése nem valamilyen meghatározott lokális viszonyra utal, hanem csak egy irányra, így azután perfektív használata kiterjed a mozgásigéken túl is, ahol a deiktikus mozzanat már nem lokális vagy teljességgel eltűnik. Az el- befejezettséget jelent az el-megy, az el-fut, az el-halad stb. esetében. De ilyen jelentése van az el-köszön vagy az el-ad szóban is, ahol a deiktikus mozzanat még átvitten jelen van (pl. magamtól távolítom az eladott tárgyat), míg az el-felejt, az el-alszik és hasonló alakok esetében az el- már olyan, mintha tisztán perfektivizáló lenne. Más igeosztályoknál, például mondásigéknél vagy észlelési és pszichológiai igéknél a meg- kezd kiterjedt perfektív használatra szert tenni (meg-mond, meg-kérdez, meg-néz, meg-gondol, meg-érez). Ebből az el- és a meg- közötti funkciómegoszlásból részleges kizárási viszonyok is következnek. Nincsen például *meg-megy vagy *meg-felejt, de ugyanakkor a deiktikus viszony kiterjedtsége révén van el-gondol, el-mond és hasonlók.