A ragokat és jeleket összefoglaló néven inflexiós toldalékoknak szokás mondani (Kiefer 1998). A mi osztályozásunkban az inflexiós toldalékok két lényeges osztályra esnek szét: a terminálisakra és a nemterminálisakra. Terminális toldaléknak tekintjük például az esetragokat, de néhány olyan elemet is idesorolunk, amelyen hagyományosan vitatkozni szokás, hogy képző-e vagy rag. A vita legkritikusabb pontján akár még azt is meg lehetne kérdőjelezni, hogy például az esetrag valóban rag-e? A megdöbbentő kérdést egy a magyar nyelvészeti hagyományokat nem ismerő személy úgy is megválaszolhatná, hogy például a -ban/-ben toldalék főnévből határozószót állít elő, s mint ilyen, a képzőkhöz volna sorolandó. Természetesen mi a -ban/-ben toldalékot nem fogjuk átsorolni, ám megjegyezzük, hogy a számítógépes leírás számára a nyelvi elemeknek nem az absztrakt besorolása, hanem konkrét viselkedése a meghatározó, így az alábbiakban kizárólag erre próbálunk szorítkozni. Amennyiben a toldalékot—legyen az egyetlen elemből álló, vagy etimológiailag több részre bontható, de a mai szintaxis számára megbonthatatlan tömb—nem követheti más toldalék, terminálisnak tekintjük. Hagyományosan toldaléktömbként szokás egyébként kezelni a szám és a személy együttesét az általános tárgyú (hagyományosan: alanyi) igeragozásban, mert már a határozott tárgyú (hagyományosan: tárgyas) igeragok esetében nem olyan átlátszó a szerkezetük. Például a lát+un+k, azaz a tő+1. személy+többes szám tömböt alkot, ami a határozott tárgyú *lát+ju+k esetében nem igazán világos felbontás, de tömb a -ható/-hető vagy a -hatatlan/-hetetlen deverbális melléknévképző is.