Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 3.


Bevezetés

Az alaktan—azaz egyértelműbb nemzetközi nevén morfológia—a szó belső szerkezetének a tudománya. Hagyományosan három területét szokás megkülönböztetni: (a) a ragozást, (b) a szóképzést és (c) a szóösszetételt. Mivel szóképzéssel és szóösszetétellel új szó keletkezik, a kettőt együtt szóalkotásnak hívjuk. A strukturalizmus óta tudjuk, hogy a fenti felosztás nem problémamentes. A három területet ugyanis nem mindig könnyű egymástól elválasztani. Vajon az igenevek az ige ragozott vagy képzővel létrehozott alakjai-e? Mindkét álláspont mellett felhozhatók érvek. A melléknév közép- és felsőfokának toldalékait ragoknak és képzőknek is tekinthetjük. A hagyományos tárgyalás a ragok (pontosabban a jelek) között tartja őket számon, mert képző produktív módon nem állhat utánuk, ugyanakkor viszont esetragokat felvehetnek. Szintaktikai és szemantikai viselkedésük alapján (az alap-, közép- és felsőfok más-más szintaktikai környezetet kíván, mindegyik alaknak más és más a szemantikája) azonban a képzőkhöz tartoznak. Olyan álláspont is indokolt lehet, hogy a ragok és a képzők nem választhatók el élesen egymástól: vannak képzőszerű ragok és ragszerű képzők. Az előbbiek olyan toldalékok, amelyek nem minden tulajdonságukban osztoznak a ragokkal, ugyanakkor viszont eleget tesznek a képzőkre vonatkozó kritériumok némelyikének. Az utóbbiak pedig olyan toldalékok, amelyek nem minden szempontból tekinthetők képzőknek, mivel a ragokra jellemző tulajdonságokkal is rendelkeznek. A „képzőszerű rag” és a „ragszerű képző” azonban nem egyértelmű fogalmak, helyesebb tehát, ha kritériumainkat úgy választjuk meg, hogy a toldalékokat egyértelműen ragnak, ill. képzőnek tekinthessük.

Strukturális magyar nyelvtan 3.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 053 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan 3. kötete a magyar alaktant tárgyalja. A magyar alaktan rendkívül gazdag, és számos, elméletileg is érdekes kérdést vet fel. Tudott dolog, hogy az alaktan és a mondattan bonyolultsági foka között fordított viszony áll fenn: minél bonyolultabb valamely nyelv mondattana, annál szegényebb alaktana, és minél gazdagabb alaktana, annál egyszerűbb mondattana. A magyar nyelv is sok olyan szerkezeti tulajdonságot kódol morfológiailag, amelyet más nyelv szintaktikailag fejez ki.

A Strukturális magyar nyelvtan korábbi köteteihez hasonlóan az alaktani kötet is arra törekszik, hogy egy adott elméleti keretben részletesen bemutassa a magyar alaktan legfontosabb sajátosságait. Az elméleti tárgyalás nagyszámú, empirikusan is új megfigyelést tett lehetővé. A kötetet ezért az is haszonnal forgathatja, akit az elméleti kérdésfeltevések kevésbé érdekelnek.

A magyar alaktan nemcsak az elméleti morfológiában foglal el különleges helyet, hanem az alkalmazott kutatásokban is. Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy-egy fejezetet szenteljünk a magyar morfológia pszicholingvisztikai és számítógépes nyelvészeti vonatkozásainak is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave