A humanisztikus pszichológia követői számára is túlságosan állatias ösztöntörekvés a táplálékfelvétel. A társadalmasodott ember küldetése, hogy nemes célok vezéreljék, minél inkább függetlenedjen a biológiai hajtóerőktől (az önfenntartástól, és benne az evéstől). Annál civilizáltabb és szocializáltabb az ember, minél inkább túl tudja haladni az állatvilágból öröklött hajlamait (Maslow, 2003). Abraham Maslow, a szükségletpiramis – talán minden idők legnépszerűbb pszichológiai elméletnek – megalkotója 1970-ben távozott az élők sorából. Nem tudhatta, hogy elmélete nem igazolódik be teljes mértékben. Egyrészt az ember képes elnyomni az alapvető biológiai szükségleteit is, például anorexia esetén. Másrészt – hipotézise szerint – a fiziológiai szükségletek (pl. éhség) kielégítését követően magasabb humán szükségletek (szeretetéhség, teljesítményvágy, önmegvalósítás, transzcendentális igények) aktivizálódnak. Valójában hiába elégíti ki az éhséget tartósan és tömegesen a fogyasztói társadalom, a szükséglet kielégítve is tovább ösztönöz, és a 60-as évek végétől, epidemiológiailag is mérhető tömeges túltápláltsághoz vezet. A jelenségre vonatkozó pszichológiai érdeklődés azonban csak Maslow élete végén erősödött (Schachter, 1971; Schachter–Gross 1968; Schachter–Rodin, 1974; Bruch, 1973). Valójában bármely magasabb (humán)szükséglet képében megjelenhet az étvágy. Az evést éppúgy kiválthatja a biztonságvágy, a szeretetéhség, a teljesítményigény, az önmegvalósítás vagy a transzcendens hajtóerő, mint az eredeti fiziológiai motivátorok (Forgács, 2004/2013). Az élettani szükségletet meghaladó (lélektani) táplálékfelvétel pedig túlsúlyhoz vezet (Forgács, 2017b).