Forgács Attila

Az evés lélektana

3., bővített kiadás


Orális közösségek

Epikurosz, az ógörög bölcs 2400 éve, a boldogság első számú feltételét a barátokkal evésben látta, hiszen – mint hangsúlyozza – csak az oroszlánok és a farkasok esznek egyedül… Boldog sorsú volt Anne Morrow Lindbergh. Férje volt az a pilóta, aki 1927-ben elsőként és egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt. Ez persze kevés volt a boldogsághoz. Még ugyanezen évben feleségül vette az amerikai írónőt, majd ha csak tehette, reggelizett vele. Anne Morrow Lindbergh pedig ettől volt boldog: „A boldogságnak egyetlen titka van: együtt reggelizni kedvesünkkel. A rohanás közben erről gyakran megfeledkezik az ember.”

Az evés lélektana

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 175 2

A könyv első változata 1991-ben jelent meg, majd ezt követően 2004-ben és 2013-ban az Akadémiai Kiadó adta ki. Ez utóbbi bővített változatát tartja most kezében az olvasó. Mi történt az utóbbi 25 évben? Megduplázódott az elhízottak aránya. Pedig soha korábban nem tapasztalt fogyókúrahullám söpört végig a világon. A fogyás szándéka még érthető is a tömeges elhízás esetén, na de miért hízunk, a fogyókúrák dacára? A tudatos fogyási szándék ellen – jóval erősebb – őstudattalan erők hatnak. Az éhségérzetet nem csupán az élettani éhségjelek, hanem bizonyos ősemóciók is kiváltják. Az ember eredeténél fogva gyűjtögető-eszegető lény, aki örömeit és bánatait egyaránt hajlamos elenni. A kövér ember éhes lelkének alagsorában ott élnek kiéhezett elődei, akik ősvágyak formájában irányítják evési szokását. Mi ez a titokzatos, kontrollálhatatlan őserő? Honnan ered? Mit kezdhetünk vele? Miért eszünk akkor is, ha nem vagyunk éhesek? Ilyen kérdésekre keresi a választ ez a könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forgacs-az-eves-lelektana//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave