A postlaminectomiás szindrómát az angolszász irodalomban „failed back surgery” szindrómának (FBSS) is nevezik. Ilyen esetekben a fájdalom az alsó ágyéki gerinc, valamint a far és az alsó végtagok területére terjed ki. Az etiológia hátterében arachnoiditist, epiduralis hegesedést, radiculitist, mikroinstabilitást, illetve kiújult porckorongsérvet, máskor gyulladást feltételeznek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az SCS hatékony az alsó végtagba terjedő fájdalom csillapítására, ám az ágyéki gerinc axiális fájdalmait csillapító hatását még nem bizonyították. Nagy próbatételt jelent ezért napjainkban, hogy az FBSS-ben szenvedő betegekben ne csak az alsó végtag, hanem az axiális fájdalmak csillapítása is elérhető legyen. Jay Law[30, 31] véleménye szerint az axiális fájdalmak enyhítését olyan típusú elektródákkal lehet elérni, amelyek esetében a stimulációs kontaktusok közötti távolság rövidebb, és az elektródák kontaktusai a Th. IX–X-es magasságban helyezkednek el. North és munkatársainak[32] ettől eltérő véleménye szerint egyetlen, középvonalban elhelyezett bipoláris ingerlő elektróda elegendő az axiális derékfájdalom megszüntetésére. Marchand és munkatársai[34] prospektív, randomizált, kontrollált vizsgálatot végeztek olyan, gerincsérülést elszenvedett betegek bevonásával, akiken korábban legalább egy műtéti beavatkozást végeztek. A kis esetszámú (nyolc betegről szóló) vizsgálatban megállapították, hogy az SCS szignifikánsan hatékonyabb, mint a placebostimuláció. North és munkatársai egy másik tanulmányukban[35] rávilágítottak, hogy „failed back” szindrómában az SCS-nek axiális gerincfájdalom és kisugárzó alsó végtagi fájdalom esetén kedvezőbb a hatása, mint az ismételt gerincsebészeti beavatkozásnak. A közlemény 50 betegről számolt be, akiknek a kórelőzményében legalább három gerincműtét szerepelt az SCS-implantációt megelőzően. A 2,2 éves követési periódus alatt a betegek 53%-a számolt be 50%-os vagy annál nagyobb fokú fájdalomcsillapodásról és egyben kedvező terápiás hatásról. Törner és munkatársai[36] az 1966–1994 között megjelent irodalmi adatok szisztematikus áttekintésével készítettek összefoglalót, amely 41 közleményt dolgozott fel. Megállapították, hogy a betegek 50–60%-ának esetében 50%-nál nagyobb fájdalomcsillapító hatás érhető el SCS alkalmazásával. Burchiel és munkatársai[37] egyéves követési időre alapozott prospektív multicentrikus tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy az SCS a betegek 55%-ában csillapította az FBSS-eredetű fájdalmat. Megállapították továbbá azt is, hogy a fájdalomcsillapító gyógyszerek műtét utáni mennyisége és a betegek munkahelyi státusa érdemben nem változott. North és munkatársai[38] prospektív randomizált tanulmányban vizsgálták az SCS-nek a „failed back” szindrómás betegekre gyakorolt terápiás hatását. A betegeket aszerint randomizálták, hogy kizárólag gerincstimulációt vagy ismételt gerincsebészeti beavatkozást hajtottak-e végre rajtuk. Hat hónappal a vizsgálat megkezdése után a pácienseknek lehetőségük volt a kezelés megváltoztatására. A korábban sebészileg kezelt 15 betegből 10 kérte az SCS-t, míg az eredendően csak SCS-sel kezelt 12 beteg közül mindössze 2 kívánt ismételt, direkt gerincsebészeti beavatkozást.