Cook és Weinstein[67] 1973-ban elsőként javasolta, hogy az SCS-t a krónikus neuropátiás fájdalmon kívül más indikációs területekre is érdemes kiterjeszteni. Megfigyelték, hogy SCS-sel kezelt, sclerosis multiplexben szenvedő fájdalomszindrómás betegek nemcsak fájdalomcsillapodásról számoltak be, de javult a mobilitásuk, valamint érzőideg- és húgyhólyagműködésük is. Cook és munkatársai[68] elsőként alkalmaztak perifériás vascularis betegség (peripheral vascular disease, PVD) kezelésére SCS-t, mivel megállapították, hogy az javítja a végtagok keringését. Kimutatták, hogy stimulálás hatására a nyugalmi fájdalom is csökken, növekszik a bőr hőmérséklete, s pletizmográfia alapján javul a vérkeringés, valamint a lábszárfekélyek gyógyulása is. Meglio és munkatársai[69] súlyos perifériás artériás elégtelenségben szenvedő betegek végtagjának fájdalomcsillapodásáról és a fekély gyógyulásáról számoltak be SCS hatására, Jacobs és munkatársai[70] pedig kapilláris mikroszkóppal végzett vizsgálatokkal bizonyították, hogy SCS hatására javul az adott végtag mikrocirkulációja. Klomp és munkatársai[71] 120, PVD-ben szenvedő beteget randomizáltak: az egyik csoport betegei csak gyógyszeres kezelésben részesültek, míg a másik csoportban ezen túlmenően SCS-t is alkalmaztak. A 19 hónapos átlagos követési idő alatt nem volt szignifikáns különbség a fájdalompontszámok javulásában a két csoport között. Ugyanakkor ezzel ellentétes megfigyelésről számolt be Jevegard[72]: a fentivel megegyező randomizálás alapján szignifikánsan nagyobb mértékben csökkent a fájdalompontszám az SCS-csoportban, mint a gyógyszeresen kezelt csoportban. Négy, párosított kontroll nélküli tanulmány 58%-os[73, 74, 75, 76, 77, 78], míg további hét retrospektív tanulmány összesítve 76%-os átlagos sikerszázalékról tudósított PVD-s betegek SCS-sel történt fájdalomcsillapítása kapcsán[29]. Az európai irodalom áttekintése alapján megállapítható volt, hogy a betegek 70–80%-ában jelentős (>75%) fájdalomcsillapodást sikerült elérni, és számos más, nagyobb tanulmány hosszú távon is kimutatta az SCS kedvező hatását a végtagfájdalomra és a lábszárfekély gyógyulására is[73, 74, 75, 76, 77, 78]. Guarnera és munkatársai[79] prospektív randomizált tanulmányukban hasonlították össze az SCS és a distalis artériás érrekonstrukciós műtétek hatékonyságát. Megállapították, hogy az SCS sokkal hatékonyabb, mint a distalis artériás érrekonstrukció: 72% versus 40% volt a fájdalomcsökkenés és a trófiás elváltozás gyógyulási aránya.